Sziasztok! Sajnálom, hogy tegnap nem jelentkeztem, de mostanában kevés időm van írni. Még meglátom, hogy hétvégére meg tudok-e írni egy fejezetet, de ha nem, akkor össze-vissza fogom hozni a frissítéseket. Persze ez még nem biztos, úgyhogy megpróbálom tartani magamat az eredeti tervhez.
Ez most elég rövid fejezet lett, de muszáj ilyet is. Már csak pár fejezet van a végéig. Jó olvasást!
Adam szemszöge:
Csendben autóztunk, mögöttünk port kavart a kocsi kereke. Tommy unottan, összehúzott szemöldökkel bámult ki a szélvédőn. Nem igazán segített keresni valamit, de legalább csendben maradt.
Pár perc után egy másik utcára értünk, ami már betonból volt hosszú repedésekkel tarkítva. Az út mentén ritkásan álltak a házak. Leállítottam a motort, és kiszálltam Crissel.
- Menjünk végig ezen az úton gyalog, nem akarok zajt csapni. Menj ott, és keress.. valamit. - intettem neki, mire ő bólintott. Gyalogosan sétáltunk két oldalt, s közben a madarak csicsergését hallgattuk. Los Angelesben ilyet nem hallok, csak szirénákat és részeg emberek üvöltözését. Jó, ez túlzás, van ott is csendes hely, csak ott már a puma lesz az utolsó állat, amit meghallasz.
Sóhajtottam egyet, és megálltam. Benéztem a házak kertjeibe, de semmi különöset nem találtam. Egy állatok járta mezsgyén felsétáltam egy kisebb erdőhöz. Motoszkálást hallottam, majd egy kis izé - mert erre jobb szó nincs - elkezdett futni a bokrok irányába, és eltűnt. Egy darabig furcsán néztek az állatka után, majd elindultam a kerítésekbe kapaszkodva. Magamban gondolkodva néztem a lábam elé, majd aprót kiáltottam. Az egyik kerítés tetején szögesdrót húzódott végig, amibe én szerencsésen beletenyereltem. A jobb kezemmel óvatosan megfogtam a drótot, és kihúztam a sérült kezemből. Felszisszentem, és megvizsgáltam a kezem. Nem volt mély a seb, de nem is volt valami bizalomgerjesztő.
Crisnek kiáltva visszasiettem a kocsihoz majd kinyitottam a csomagtartót.
- Cassy, segíts légyszíves! - szóltam be neki. Kiszállt a kocsiból, és kérdőn nézett rám.
- Mi az? - ért vissza Cris.
- Megsebeztem magam egy drótkötéllel. - mutattam fel a kezem.
- Au! - fintorodott el Cassy.
- Ezt nyisd ki, itt van a fogója. - mutattam a csomagtartó aljára. Kinyitotta, és kivette belőle a fehér dobozt, amire egy vörös kereszt volt festve. Lefertőtlenítette a kezemet, és betekerte gézzel. - Köszönöm. - pusziltam meg. - Ha végeztünk megmutatom egy orvosnak. Most menjünk tovább.
- Nem, Adam! - ragadta meg a karomat. - Most megyünk orvoshoz! Itt úgy sincs semmi, nem értem minek kell még itt lennünk.
- Azt hallottam, hogy megyünk? - szállt ki Tommy. - Hát neked meg mi lett a kezeddel?
- Nem érdekes. Gyere, Cris!
- Beletenyerelt a drótkötélbe. - bújt hozzá Cassy, mire Tommy nevetésben tört ki. Jellemző..
- Látom együttérzel. - vetettem rá egy lesújtó pillantást, majd elindultam.
- Adam, várj! - lépett elém kuncogva.
- Igen?
- Nézzünk be a drótkerítéses házba.
- Miért?
- Ugyan már! - nézett hitetlenkedve. - Milyen szép helyen vagyunk! Minek kéne ide drótkerítés? Ha már eddig eljöttünk, igazán semmit nem tenne, ha becsöngetnénk.
- Hmm.. Igazad van. - gondolkodtam el. - Gyerünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése