Imperfect romance - 39. fejezet

Naomi szemszöge: 

- Hogy érzed magad? - kérdezte Enoch óvó tekintettel.
- Jól.. Jobban mint Tommy, szóval nem szólok semmit. - mondtam halkan, felhúzott térdeimre rátéve az államat.
- Örülök, hogy kiszabadultál. - mosolygott rám. Egyedül voltunk a székeken azon a folyosón, ahol Tommyt műtötték. Cassy elvonult egy ablakhoz, Crist és Adamet elhívták, hogy kezeljék őket.
- Kiszabadultunk. - helyesbítek, majd fáradtan rápillantok.
- Kimerültél?
- Neem.. - ingattam a fejem lehunyt szemmel, mire felkuncogott.
- Hölgyem? - hallottam egy erőteljes hangot, mire felnéztem. - Elmondaná nekem mi történt?
- Persze. - ültem fel, mire leült a másik oldalamra.

Miközben elmondtam a férfinak a történteket, néha-néha megcsuklott a hangom, Enoch pedig bátorítóan megfogta a karom, ami kellemes melegséggel töltött el. Szerettem a közelében lenni, de valamit láttam a szemében, valami olyat amit Adamében szoktam, mégis más.
- Kérem, folytassa. - jutott el a tudatomig a rendőr hangja. A legrosszabb dolog, hogy vele többet beszélek mint a barátommal, így nem túl részletesen, és nem túl lelkesen magyaráztam neki még pár dolgot. Nem beszéltem meg senkivel, hogy mit kéne mondanom és mit nem.
- Miért fogták önt el? - nézett rám egyre türelmetlenebbül.
- Én.. - kezdtem volna, de Enoch közbevágott:
- Joga van ügyvédet hívnia. - szólalt meg jeges hangon, mire a férfi szeme megvillant. - Majd a kihallgatáson beszél. Elnézést, uram, de pihenésre van szüksége. - váltott puha hangnemre, majd a fejemet gyengéd erőszakkal a mellkasára fektette. - Ön jól végzi a munkáját. Csak a lánynak sok volt, ami történt vele, ezt bizonyára megérti, hisz nagyon értelmes embernek tűnik. - vetett egy bájvigyort. A rendőrön látszott, hogy zavarban van, fészkelődni kezdett, és bután elmosolyodott.
- Igaza van, még a jogairól sem világosítottam fel. Én kérek elnézést, viszlát. - sétált el.

- Hát ez meg mi volt? - ülök fel halkan nevetve.
- Mondjuk úgy, tudok egyet s mást az ilyen ügyekről.. - döntötte oldalra a fejét, majd játékosan rámvicsorgott. Erről a mozdulatáról Adam jutott eszembe, és magány úgy telepedett a szívemre, mint hajnali köd a tájra.
- Megkeresem Adamet. - álltam fel, és elindultam arra, amerre eltűntek, Enoch égető tekintetével kísérve. - Adam? - szólaltam meg az ajtók előtt megállva, nem túl hangosan, hogy egyik beteget se zavarjam.
- Itt vagyok. - hallottam meg a hangját a folyosó végéről. A hangját hallom, majd utána pillantom meg, pont mint életemben először. Sóhajtok, behunyom a szememet. Erős kezeket éreztem a derekamon, forró lélegzetvételt a tarkómon.
- Szeretlek. - susogtam.
- Én is szeretlek. - súgta vissza, majd megfordultam az ölelésében, és mélyen a viharszürke szemeibe néztem. Pár pillanatig csak nézett, lágyan megsimogatta beesett arcomat, és lehajolt, hogy megcsókoljon. Gyengéden és puhán, ahogyan már nagyon régen tette.
- Adam. - sóhajtottam elhaló hangon a szájába, mire búgó hangon felkuncogott. 
- Hiányoztál. - húzódott hátrébb, csak annyira, hogy újra egymás szemébe tudjunk nézni. - Amikor haza megyünk önző leszek, és nem fogom engedni, hogy nélkülem elmenj akárhova is.
- Jó. De tudod, hogy Cassyvel is szeretnék lenni.
- Ezzel arra utaltál, hogy nem akarsz egy kevés ideig se nálam lakni? Semmi baj, nálatok is elférhetünk. - vigyorgott a képembe, meghívva saját magát a házunkba. - Kár. Pedig együtt jobban elférhettünk volna egy nagy baldachinos ágyban.
- Baldachinos ágyad van? - kerekedtek el a szemeim.
- Nem. De a kedvedért vennék egyet. - kacsintott rám, miközben elbűvölően mosolygott.
- Ez nem volt szép tőled. - vetettem rá egy áll-mérges tekintetet, ő pedig nevetve egy puszit nyomott a számra.
- Gyere, tudakoljuk meg valakitől hogy van Tommy.

Imperfect romance - 38. fejezet

Adam szemszöge: 

Hátranéztem Tommyra, majd szédülni kezdtem a látványtól. A földön feküdt, és nyöszörgött, a véres lábát fogva.
- Enoch! - ordítottam, majd átszeltem a távolságot, a fiúval a nyomomban. - A fenébe.. - szisszentem fel, amikor megláttam a lyukat Tommy lábán, és émelyegni kezdtem. Felnézve láttam, ahogy Garneték felénk tartottak. - Segíts felállítani. - intéztem a mondatot Enochnak, majd két oldalt megfogva próbáltuk lábra állítani. Ebben a helyzetben megtartva próbáltunk tenni egy lépést, Tommy mire felsikoltott, fájdalom vonaglott végig az arcán. - Tommy, muszáj ezt kibírnod. - súgtam felé, mire sötétbarna szemeit rám emelte, hogy pár másodpercig az enyémbe nézzen. Nem kellet bólintania, hogy tudjam, hogy megint megpróbálja, és a sérült lábát felemelve próbált egyensúlyozni közöttünk. Végtelennek tűnő idő után sikerült eljutnunk az autóhoz, és kinyitottuk a hátsó ajtót. Naomi Cris ölében ült a másik szélen, Cassy pedig az ölébe készítette az elsősegélydobozt. Óvatosan, de gyorsan beültettük Tommyt, majd átcsúszva a motorháztetőn beültem én is, Enochal együtt.
- Gázt! - susogta, rémült szemeit a vészesen közel lévő férfiakon tartva. Indítottam, és rükvercben irányítottam a kocsit visszafelé. Egy egyenes füves helyen hátratolattam a kocsival, aztán egyesbe tettem, és elindultam Springfield felé.

- Hol van a közelben kórház? Nem vagyok orvos, de biztos nem jó ha ennyi ideig vérzik.. - motyogta Cassy.
- Valaki felhívja a tudakozót?
- Nem kell, tudom merre van. - szólt közbe Enoch. Ekkor újabb dörrenés hallottam, és csörömpölést.
- Fejet le! - kiáltotta Naomi, mire megpróbáltam úgy lehúzódni az ülésen, hogy lássak is valamit, de kevesebb legyen az esélyük. Hallottam ahogy Tommy egyre kisebbeket lélegzett, és arra gondoltam, hogy hamarosan elájul. Próbáltam olyan gyorsan hajtani, hogy még irányítani is tudjam a kocsit.
Kiértünk a földútról, de Garneték még mindig a nyomunkban voltak egy dzsippel.
- Kanyarodj balra! Nincs messze a kórház. - mondta Enoch, én pedig kanyarodtam. Megint és megint lövések dördültek, megingott a kocsi, majd éreztem, hogy a bal hátsót kilőtték. - Tudod irányítani?
- Egy darabig talán. - mondtam, és óvatosan kinéztem, át a törött szélvédő helyén. Lemaradtak, gondolom nem akarják, hogy meglássák őket a belvárosban. - Valaki olvassa le a rendszámot!
- Mondom! - szólt Naomi, mire Enoch elővett egy tollat, és a lediktált számot felírta a műszerfalra.
- Hát te? - nézek rá csodálkozva.
- Szerintem ez lesz a legkisebb kár. - sandított rám, mire hümmögtem. - Ott fent már látszik a kórház, kanyarodj a dombra! Tommy jól vagy? - nézett hátra.
- Hát jól nem.. - suttogta.
- Ne aludj el! - simogatta meg Cassy a felkarját.
- Lehet, hogy ez a legkisebb baj, de Cris is elég sápadt.. - szólalt meg Naomi, az alatta lévő fiúra mutatva állával.

Mire elértünk a kórházig Garneték már felszívódtak. Még meg sem állt az autó, amikor Enoch kiugrott és befutott, hogy segítséget hívjon. Fél perccel később már hozták a hordágyat.
- Hívták a rendőrséget? - fordult hozzám az egyik mentős. Fejbe vágtam magam, és szerencsétlenül elmotyogtam egy nemet.
Tommyt betolták a kórházba, mi pedig követtük, majd bent leültették Crist is megvizsgálni, majd adtak neki egy nyugtatót. A lányok következtek, majd én és Enoch.
- Fáj valamijük, rosszul vannak? - fordult hozzánk két ápoló.
- Jól vagyok.. - próbáltam lerázni magamról az egyik kezét az arcomról, mire pillantása a bekötözött kezemre esett. - Erről el is felejtkeztem.. - ráncoltam a homlokomat.
- Hadd nézzem! - lépett közelebb és óvatosan leszedte a kötszert. - Uh, ez nem néz ki túl jól, de ne aggódjon lefertőtlenítem és egy-két hét után nyoma sem lesz. Kérem jöjjön utánam!
- Rendben, de ne magázzon! Annyira öreg nem vagyok. - grimaszoltam, mire haját oldalra dobva rám mosolygott a válla felett.
Nagyot sóhajtottam, amikor szembesültem vele, hogy mostantól minden rendben lesz.