Naomi szemszöge:
- Hogy érzed magad? - kérdezte Enoch óvó tekintettel.
- Jól.. Jobban mint Tommy, szóval nem szólok semmit. - mondtam halkan, felhúzott térdeimre rátéve az államat.
- Örülök, hogy kiszabadultál. - mosolygott rám. Egyedül voltunk a székeken azon a folyosón, ahol Tommyt műtötték. Cassy elvonult egy ablakhoz, Crist és Adamet elhívták, hogy kezeljék őket.
- Kiszabadultunk. - helyesbítek, majd fáradtan rápillantok.
- Kimerültél?
- Neem.. - ingattam a fejem lehunyt szemmel, mire felkuncogott.
- Hölgyem? - hallottam egy erőteljes hangot, mire felnéztem. - Elmondaná nekem mi történt?
- Persze. - ültem fel, mire leült a másik oldalamra.
Miközben elmondtam a férfinak a történteket, néha-néha megcsuklott a hangom, Enoch pedig bátorítóan megfogta a karom, ami kellemes melegséggel töltött el. Szerettem a közelében lenni, de valamit láttam a szemében, valami olyat amit Adamében szoktam, mégis más.
- Kérem, folytassa. - jutott el a tudatomig a rendőr hangja. A legrosszabb dolog, hogy vele többet beszélek mint a barátommal, így nem túl részletesen, és nem túl lelkesen magyaráztam neki még pár dolgot. Nem beszéltem meg senkivel, hogy mit kéne mondanom és mit nem.
- Miért fogták önt el? - nézett rám egyre türelmetlenebbül.
- Én.. - kezdtem volna, de Enoch közbevágott:
- Joga van ügyvédet hívnia. - szólalt meg jeges hangon, mire a férfi szeme megvillant. - Majd a kihallgatáson beszél. Elnézést, uram, de pihenésre van szüksége. - váltott puha hangnemre, majd a fejemet gyengéd erőszakkal a mellkasára fektette. - Ön jól végzi a munkáját. Csak a lánynak sok volt, ami történt vele, ezt bizonyára megérti, hisz nagyon értelmes embernek tűnik. - vetett egy bájvigyort. A rendőrön látszott, hogy zavarban van, fészkelődni kezdett, és bután elmosolyodott.
- Igaza van, még a jogairól sem világosítottam fel. Én kérek elnézést, viszlát. - sétált el.
- Hát ez meg mi volt? - ülök fel halkan nevetve.
- Mondjuk úgy, tudok egyet s mást az ilyen ügyekről.. - döntötte oldalra a fejét, majd játékosan rámvicsorgott. Erről a mozdulatáról Adam jutott eszembe, és magány úgy telepedett a szívemre, mint hajnali köd a tájra.
- Megkeresem Adamet. - álltam fel, és elindultam arra, amerre eltűntek, Enoch égető tekintetével kísérve. - Adam? - szólaltam meg az ajtók előtt megállva, nem túl hangosan, hogy egyik beteget se zavarjam.
- Itt vagyok. - hallottam meg a hangját a folyosó végéről. A hangját hallom, majd utána pillantom meg, pont mint életemben először. Sóhajtok, behunyom a szememet. Erős kezeket éreztem a derekamon, forró lélegzetvételt a tarkómon.
- Szeretlek. - susogtam.
- Én is szeretlek. - súgta vissza, majd megfordultam az ölelésében, és mélyen a viharszürke szemeibe néztem. Pár pillanatig csak nézett, lágyan megsimogatta beesett arcomat, és lehajolt, hogy megcsókoljon. Gyengéden és puhán, ahogyan már nagyon régen tette.
- Adam. - sóhajtottam elhaló hangon a szájába, mire búgó hangon felkuncogott.
- Hiányoztál. - húzódott hátrébb, csak annyira, hogy újra egymás szemébe tudjunk nézni. - Amikor haza megyünk önző leszek, és nem fogom engedni, hogy nélkülem elmenj akárhova is.
- Jó. De tudod, hogy Cassyvel is szeretnék lenni.
- Ezzel arra utaltál, hogy nem akarsz egy kevés ideig se nálam lakni? Semmi baj, nálatok is elférhetünk. - vigyorgott a képembe, meghívva saját magát a házunkba. - Kár. Pedig együtt jobban elférhettünk volna egy nagy baldachinos ágyban.
- Baldachinos ágyad van? - kerekedtek el a szemeim.
- Nem. De a kedvedért vennék egyet. - kacsintott rám, miközben elbűvölően mosolygott.
- Ez nem volt szép tőled. - vetettem rá egy áll-mérges tekintetet, ő pedig nevetve egy puszit nyomott a számra.
- Gyere, tudakoljuk meg valakitől hogy van Tommy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése