- Hogy vagy?
- Szarul. De jobban. - válaszolt Tommy Adamnek, már a megszokott mély hangján. Hihetetlen milyen magas hangot képes volt kiadni, míg a kórházba nem értünk.
- Remélem hamar meggyógyulsz! Nézd, én nagyon sajnálom, ami veled történt. Ha nem vagyok ilyen hülye, semmi sem lett volna. Ha mondjuk nem ismerkedünk meg, ha..
- Végtelenszer mondhatnád, hogy "ha", mígnem eljutnál a létezésed értelméhez. - szakított félbe, mosolyogva. - Hé, nem hibáztatlak. Ha tehetném, sem forgatnám vissza az időt, örülök, hogy megismerkedtünk. Még egyszer meg ne halljam, hogy ilyeneket beszélsz. - emelte fel erőtlenül a kezét, komoly képet vágva, szemöldökét felhúzva és bólogatva. Az összképen nevetnem kellett.
- Értettem! - mosolyogtam, és megsimogattam a Tommy mellett szuszogó Cassy haját.
- Hihetetlen, hogy ő dőlt ki a leghamarabb. - vigyorgott Cris a fal melletti székből.
- Szerintem nem. - motyogtam, majd Adam mellkasának dőltem.
- Hogyan tovább? - vetett egy pillantást Tommy a másik oldalán álló Enochra.
- Nem kell, hogy zavarban érezd magad. - válaszolt helyette Adam. - Hálás vagyok azért, amit tettél Naomiért, még így is. - mutatott a szivárvány színeiben játszó oldalamra. Két bordám megrepedt, így ágyban kell feküdnöm, és nem emelhetek nehezet, valamint gyógyszereket írtak fel nekem. - Szóval - vett egy mély levegőt -, velünk jössz Los Angelesbe, és majd valamelyikünknél lakhatsz, amíg nem tudod eltartani magad.
- Nagyon köszönöm! - sóhajtott Enoch.
*Két hét múlva*
- Nee! - sikítottam. - Én még beteg vagyok. - röhögtem folyamatosan, miközben kiugrott az ágyból, és felém szaladt.
- Pont úgy.. - kezdett bele vigyorogva a mondandójába, de nem tudta befejezni, mert én pofán dobtam egy párnával, és elszaladtam.
- Hát te? - nézett rám Cassy a konyhapultból, miközben én lefele loholtam a kivilágított, szűk lépcsőn.
- Adam elől menekülök. - somolyogtam.
- Nem kérdezek többet. - forgatta meg a szemét, és felnevetett.
- Rólam van szó? - morrant fel a hátam mögött, én pedig megugrottam, megfordultam, és a lendülettel nekitántorodtam a pultnak. Egy nindzsa is megirigyelné a mozgásom, bár a figyelmemet nem igazán..
- Adam! Ne már, akkora batár állat vagy, hogy tudsz ilyen halkan jönni?! - támaszkodtam fel, mire mindketten hangosan felnevettek. Hogy folytassam a "hisztim", Adamnek vetettem magam, aki szinte meg sem érezve megigazította ujjatlan felsőjét.
- Mi történt? Sikításokat és vihogást hallottunk, nehogy már kimaradjunk a buliból! - jött elő Tommy az alagsorból némi segítséggel, a két fiúval a nyomában.
- Mint újabban megtudtam, én egy batár állat vagyok. - fordult feléjük Adam engem átkarolva, az arckifejezése pedig újra nevetésre késztetett.
Adam szemszöge:
Hallani a csilingelő nevetését felemelő érzés volt számomra. Jó volt vele, a barátainkkal, azzal a tudattal, hogy nem kell egyikünknek sem semmilyen nyomasztó dologgal szembesülnie. Nem azt mondom, hogy ezentúl "boldogan élnek, míg meg nem halnak" típusú lesz az életünk, de kellemesebb. Éreztem a belőlük áradó energiát és szeretetet, ami elnyomta a régi emlékek keserűségét.
Naominak néha rémálmai vannak, ami természetes. Bejelentettem őt az egyik legjobb pszichológushoz, ami a környéken van, az sem érdekelve, mennyit kell ezért fizetnem. Elsőnek vonakodva, de elment rá, aztán már magától is elindult az előjegyzett időpontban. Attól függően, hogy az agyturkásznak is mesél, a legtöbb kínos, sötét és bonyolult dolgokat nekem mondja el. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyire bízik bennem, és megígértem magamnak, hogy attól függően ő mit tett, soha nem fogom becsapni vagy elárulni.
Tommy szerencsésnek mondhatja magát, bár ő ezt nem szereti hallani. Keveset tud járni, mankóval és segítséggel, de az orvos szerint hamar felépül, de a heg nyoma mindig ott marad. A mostani korlátozottságát ki nem állhatja - de amikor a hegre kerül a sor, csak annyit mond, hogy menő.
Enoch és a többiek közös döntés alapján nálam laknak, aminek tiszta szívből örülök. Egyedül ebben a nagy házban olyan volt számomra, mint egy tónál a sivatagban. Meg volt a szükséges vizem, de körülöttem száraz, és kihalt volt minden. Sose bánom, mikor a beszélgetésükre, vagy Naomi mocorgására ébredek fel. Sőt, Naomira még szeretek is felébredni, mert jó nézni a békés arcát mikor alszik. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen életem lesz. Tökéletlen szerelemből indult, és tökéletes élet lett a vége.
VÉGE
Az igazat megvallva, nem Naomi szemszögéből akartam írni, de akkor már
elkezdtem.. És úgy gondoltam, muszáj azt is leírnom, Adam mit érzett a
vidám pillanataikban. Én kicsit nyálasnak tartom, de remélem nektek tetszett a vége. :D Köszönöm mindenkinek, aki olvasott, feliratkozott, véleményezett és kommentelt, egyszóval mindenkinek, hogy itt vagytok velem. Ennek vége, de nemsokára jön a beígért folytatás, azzal a címmel, hogy "Perfect" life. Az idézőjelekből kitalálhatjátok, milyen szakadék lesz Adam gondolata, és a valóság között.. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése