Meghoztam az első fejezetet, magamhoz képest szerintem hamar. Az első pár fejezet még ilyen nyugis lesz, kisebb kalanddal, inkább a szereplők érzései lesznek fő pontban. Ebben most inkább csak Naomi és Adam kapott szerepet, de a következő részekben megpróbálok a többiekkel is foglalkozni. Ahogy gyarapszik a fejezetek száma, az események is bővülni fognak. :) Jó olvasást!
Adam szemszöge:
- Mikor is mentek turnéra? - kérdezte Naomi két falat között. Mind az ebédlőben ültünk, és halkan beszélgetve vacsoráztunk.
- Nem tudom, most egy kicsit össze vagyok zavarodva, melyik nap után mi jön. De egyébként két hetünk biztos van hátra, vagy több. A menedzserem majd rám szól. Egyébként nem "mentek", megyünk!
- Adam, feleslegesen ne ígérgess, nem tudod mit fog szólni Rob. - nézett fel a tányérjából Tommy.
- Ugyan! Nem én dolgozok neki, ő dolgozik nekem. Ha valami nem tetszik neki, akkor.. - szólalt meg belőlem a főnök, mire közbevágott.
- Akkor semmi! Nézd Adam, jó a munkájában, és nem engedhetem meg, hogy kirúgd!
- Oké, oké, kár volt felhoznom a témát. Ne erről beszéljünk, a többieknek még elmegy az étvágyuk. - simogatta meg Naomi az alkaromat.
- De minél hamarabb tudnunk kellene, hogy jöhettek-e, vagy sem. - ingattam a fejem.
- Jó, de nélküle ezt nem fogjuk megtudni. Most pedig egyél! - húzta el a szemem előtt a kezét, hogy a tekintetemet a tányér felé kalauzolja. Elmosolyodtam, majd aggódó tekintettel visszanéztem rá.
- Ezt nekem kellene mondanom! Nem sokat eszel. - suttogtam felé, ő pedig megfogta a kezem, és megszorította.
- Ne aggódj. - mosolygott.
A többiek csak némán ettek, és figyelték, ahogy egymásról gondoskodunk. Erről az jutott eszembe, ahogy pár napja összefutottam Terrencel, és számtalanszor elhadarta nekem, mennyire örül, hogy boldog vagyok. Bár ilyen közeli barátnak, tényleg furcsa lehetett depressziósnak látni; amit a rajongóim és ismeretlen emberek felé mutattam, az álca volt.
Ahogy mindenki jóllakott, és lassan elfogyott mindenki elől az étel, Cassy elkezdte összeszedni a tányérokat. Enoch felállt, és mellé lépve nyúlt a kupachoz.
- Hadd segítsek! - mondta, és mindenki döbbenten emelte rá a szemét, csak a lezuhanó villa drámai csörrenése adott hangot. Ő összezavarodva engedte le kezét, és körbenézett.
- Mi az? - kérdezte, de csak a néma csönd válaszolt. - Mi az?! - ismételte meg kérdését türelmetlenül.
- Hát.. - ocsúdott fel Naomi. - itt a férfiak kissé elszoktak az ilyesfajta munkától.. - mondta, és lábával megbökött az asztal alatt, mire egy halk morranással feleltem. - Így talán szokatlan ez nekünk.
- Nálunk a férfiak is segítenek. Mármint, a családban van ez a szokás.
- Leszokhatsz erről, itt az ilyen munkát ők végzik el. Naomi főzött, így most Cassy szedi le az asztalt, vagy mosogat. - vontam vállat.
- Várjunk, nem kell leszoknod! Ha segíteni akar hadd segítsen. - vetett rám egy szúrós pillantást.
- Ne már, hisz ez nem férfias munka!
- Akkor mondd meg nekem, mi a férfias munka! - könyökölt hozzám közelebb a szőkeség.
- Barkácsolás, nehéz dolgok cipelése, autó szerelés.. - soroltam, mire ő kissé meglökött, játékos szikrával a szemében.
- Autó szerelés?! Adam, ha bármi baja van a kocsidnak, fel sem nyitod a motorháztetőt, már hívod a szerelőt! - vigyorgott.
- Hát.. Én.. Drága autóm van! - álltam fel hirtelen, nevetve, mire a többiek egymáshoz hajolva pletykáltak, és nevettek rajtunk. - Mi lettünk a showműsor? De jó, hogy a saját házamban gúnyolnak ki! - fordítottam nekik hátat mosolyogva, és felviharoztam a lépcsőn.
Amikor felértem a szobámba, behajtottam az ajtót és eldőltem a franciaágyamon. Kimerült voltam, leginkább lelkileg, de éreztem, ahogy a testem mázsás sújt növeszt a puha ágy érzésétől. A napokban gyakoroltunk a bandával a turnéra, de tudtam, hogy ezután nehezebb feladatom lesz. Idegesített, hogy abban se lehetek biztos, ki jöhet velem átutazni a világot. Említettem már Robnak, de ő akkor mással foglalkozott, és egy "majd később megbeszéljük" intéssel rendezte le a dolgot.
Sóhajtottam, beletúrtam a hajamba, és hosszan elnyújtóztam. Hihetetlen, mennyire hiszem azt, hogy spirituális és kiegyensúlyozott vagyok, de akárhányszor ilyen szakaszhoz ér az életem, elvesztem az irányítást. És általában mindig ilyen szakaszhoz érek.
- Alszol? - rezzentem össze, amikor meghallottam Naomi suttogó hangját az ajtó felől. Résnyire kinyitottam a szemem, és felnéztem.
- Nem. Gyere ide. - intettem, és az oldalamra fordultam, mire ő elmosolyodott és bebújt mellém az ágyba.
- Zuhanyozni kellene, és átöltözni. - mondta, miközben a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Majd. Ráér reggel. Most pihenj. - mondtam félálomban, csukott szemmel átölelve a derekát, és az utolsó erőmmel lekapcsoltam a lámpát, hogy békés sötétségbe burkolózzunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése