Naomi szemszöge:
Éppen glittert szórtam az asztalokra, amikor csörögni kezdett a mobilom. Kisiettem az ajtón, a szépen gondozott kertbe, majd kivettem a zsebemből a készüléket.
- Naomi Parker.
- Naomi! Hát veled meg mi van? - kérdi valaki szemrehányóan. Kellett pár pillanat, hogy felfogjam, ki van a telefon túlsó végén. Aztán leesik, hogy a rendezőnő az, aki a színházban dolgozik.
- Ó, sajnálom! Teljesen elfelejtettem, nem tudom miért lettem hirtelen ilyen szétszórt.
- Hát azt én sem! Eddig alig hagytál ki próbákat, csak amikor már végképp nem volt alkalmad eljönni. Most meg a héten már kétszer kihagytad..
- Tényleg nagyon sajnálom!
- Elhiszem, Naomi. De szerdán már várlak! Szép estét.
- Viszhall! - köszönök. Nem hiszem el, hogy kiment a fejemből. Adam pont ezekre a napokra igazította a találkozónkat. Bár őt hibáztatom, magamba kelletlenül be kellett vallanom, hogy én tehetek róla, amiért elfelejtettem. De miért őt helyeztem előtérbe, amikor nem is olyan fontos nekem, mint a színház?
A ház felé fordulok, hogy bemenjek, amikor Adam mellkasába ütközök. Kicsit megtántorodok, mire ő magához ölel.
- Ki hívott?
- A rendezőnő a színházból. Szerdán és szombaton szoktam járni próbákra és..
- .. és én pont ekkor foglaltalak le. - fejezi be a mondatomat. - Nagyon sajnálom - leheli halkan.
- Nem tudhattál róla. Előzőhét szombatján elmaradt valamiért, biztos megszoktam, hogy nem kell mennem, így ment ki a fejemből. - küldök felé egy biztató mosolyt, mire ő egy puszit ad a homlokomra. Ekkor meghallok valakit a hátam mögött.
- Tesó, hát te már kit szedtél fel? - lép felém egy fura lány.
- Ander! Ő itt a barátnőm, Naomi Parker. Majd később elmagyarázom. - vigyorodik el. - Naomi, ő itt Anderson Brooks.
- De.. az Anderson nem férfi név?
- De bizony, babám. - mondja majd megcsókolja az arcom és bemegy. A szép kép, hogy ez a nő csak hülyén van kisminkelve, széttört. Nem tudom esett-e már át operáción, de nagyon lányos arca van. A fiúnak.. A szőke haj és a kihívó ruhája csak még jobban azt a tényt bizonyítaná, hogy nő nemű.
Adam bizonyára észrevette, hogy elsápadtam, mert felnevetett.
- Nagyon régóta ismerem őt. Nem hiszem el, hogy nem láttál még rólunk közös képet.
- Pedig nem. - motyogom és követjük Andert a házba.
A következő fél órában özönlöttek az emberek a nagy házba. Eleinte persze, még mindenki csak iszogatott és beszélgetett. A zene már halványan szólt, de minden bizonnyal hajnalra már dörömbölni fognak a szomszédok, hogy kotródjunk innen.
Én a konyhapult mellett ácsorogtam és élveztem a dallamot. Néhányan már táncoltak a nappali közepén amikor egy férfi ült le mellém, lezserül.
- Hello! Te vagy Naomi.
- Bizony! - mosolyodom el.
- Én Terrance Spencer vagyok, Adam barátja. - mosolyodik el ő is. - Mesélt már rólam?
- Nos, az igazat megvallva, nem.
- Nem?! Na majd megbeszélem még ezt vele.. - mondja, mire én felnevetek. - Miért ülsz itt egyedül? Csak azt ne mondd, hogy unatkozol!
- Szó sincs róla! Egyszerűen most csak egyedül vagyok, a haverom nemrég ment máshova. - oldalra nézek és meglátom, hogy a lányos arcú fiú közeledik felénk.
- Ander! - öleli meg Terrance. - Mióta vagy itt?
- Én jöttem elsőként. Na szép, még észre sem vettél.. - húzza el a száját, mosolyogva.
Azon gondolkoztam, hogy odébb kéne mennem, hagy beszéljenek a fiúk ketten. Ekkor jött Adam, mintha olvasna a gondolataimban.
- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? - vigyorog, azzal a fogkrémreklám mosolyával. Megfogom a kezét és besétálunk az időközben kialakult tömegbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése