Ez kicsit hosszabb, mivel a történet egyik fontos részéhez értünk.
Jó olvasást!
Naomi szemszöge:
Teltek a napok, én pedig egyre jobban belejöttem a színdarabba. Holnap lesz az előadás és én már nagyon izgulok. Meghívtam mindenkit akit közelebbről ismerek: Johnt, Crist, Cassyt, Adamet, Tommyt, Terrancet és Andersont. Most, hogy így végignéztem a meghívottak listáját, rá kellett jönnöm, hogy ebben az óriási városban alig ismerek valakit. Igaz, volt akivel szoktam találkozni a Moonstoneban, vagy bulikban, de ők nem lényegesek. Csak velük tartom rendesen a kapcsolatot és ez aggasztó.
Túllépve azon, hogy milyen kevés ismertségem van, rátérek valami másra. Az elmúlt napokban, nem történt semmi különös, dolgoztam, próbáltam és Adammel lógtam. Több mint két hét telt el azóta, hogy Cassy milyen furcsán viselkedett velem. Azóta is gyakran érzem úgy, hogy tartózkodóbb lett. Alig mondd el valamit és nem is keresi sokszor a társaságomat. Hibáztassatok érte, de nem merek rákérdezni, hogy mi baja lehet. Ha szeretné, elmondja majd ő maga.
Ma szombat van, elég hamar kellett kelnem, hogy beérjek a főpróbákra. Na jó, nem volt az olyan hamar, de hétvégén nekem minimum a délig alvás.
Az előadás csak este kezdődik, de mi egész nap a színházban vagyunk, gyakorlunk, készítjük a jelmezeinket. A Twist Olivért adjuk elő. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit gondolnak majd az alakításomra. Ez az első olyan fellépésem, ahol már kicsit jelentősebb szerepet kaptam.
Amikor már szinte az összes vendég megérkezett, elkezdtük sietősen megcsinálni az utolsó simításokat. A szívem a torkomban dobogott és hirtelen kiment a fejemből az összes szöveg. Ilyenkor nem szoktam megijedni, mert tudom, ha kimegyek a közönség elé, szinte úgy élem bele magam a szerepembe, mintha tényleg azaz ember lennék.
Az előadás végén, meghajoltunk és kivonultunk a teremből. Volt néhány hibám, de sikerült egy kicsit improvizálnom, ezért remélem senki nem vette észre. Miután átöltöztem és egy kicsit pihentem az öltözőben a színésztársaimmal beszélgetve, kimentem, hogy fogadjam a gratulációkat. Természetesen Adam ölelgetett meg elsőnek azt hajtogatva, hogy mennyire ügyes vagyok. Aztán jöttek a többiek és néhány olyan ember akit nem ismerek, csak tetszett nekik az előadásom. Elköszöntem a rendezőnőtől, majd elmentem vacsorázni Tommyékkal.
Másnapra Adammel megbeszéltük, hogy elmegyünk sétálni a belvárosba. Miután elkészültem, bevitettem magam Cassyvel a városban. Nem akartam, hogy Adam furikázzon, így is eleget költött már rám. Talán meglepő, de már lassan olyanok jutnak eszembe, hogy nem kellene az összes pénzét rám pazarolnia. De akkor minek vagyok vele? Jó kérdés és a válasz lehet bármely meglepő, az igazság, hogy kezdem megszeretni.
Adam már várt amikor megérkeztünk. Én gyorsan beugrottam egy kávézóba, hogy vegyek magamnak egy kávét, addig Cassy Adammel beszélgetett. Amikor beléptem a helyiségbe, kissé lelankadt a boldogságom, ugyanis a kasszához hosszú sor állt a reggelei csúcsforgalom lévén. Kivártam míg sorra következek, ugyanis nem volt energiám megnézni, hogy egy kicsit távolabbiban is ekkora-e a forgalom.
Hosszú percek után két kávéval a kezemben léptem ki az ajtón. Cassyék felé vettem az irányt, akik látszólag komolyan beszélgettek valamin, de amikor hallótávolságba értem elhallgattak. Cassy elmormolt egy köszönésfélét, majd beszállt az autóba és elhajtott.
- Hoztam neked is kávét. - nyújtom oda Adamnek az egyiket.
- Köszönöm. - veszi el egy nagyon halvány mosoly kíséretében, majd elindulunk az egyik sétányon. Kicsit furcsállom, hogy nem fogja meg a kezem, ezért én nyúlok az övéért. Rám emeli tekintetét, érzem ahogy megborzong érintésemre.
Kis idő után megállunk egy szép helyen, egy tó mellet a hídon. Szeretem ezt a pillanatot, szinte csak mi vagyunk a közelben, néhány futó kivételével. Adam sokáig nézi a tavat, majd hirtelen kirántja a kezét az enyémből.
- Ne játszd itt az ártatlant. - mondja fagyos hangon.
- Tessék?
- Tudod jól, hogy miről beszélek.
- Nem, Adam, nem tudom! - nézek rá hitetlenkedve.
- Na igazán? - kérdi. - Tudom, hogy nem szeretsz, hogy csak kihasználsz! - kiáltja magából kikelve, engem pedig villámcsapásként ér. - A pénzemet akarod, mi? Hihetetlen, hogy képes voltam elhinni, hogy érzel irántam valamit! Egy utolsó senki vagy! - veszi lejjebb hangját. Szemeiben a harag és a szomorúság csillan. Fogalmam sincs, honnan tudhatja, de engem ez most a legkevésbé sem izgat. Az egyetlen amire csak gondolni tudok, hogy most, hogy már olyan közel voltam az igazi szerelemhez, minden széttörik. Igaza van, tényleg egy utolsó senki vagyok. Mindenkit csak kihasználni tudok, kivétel nélkül. De most tényleg megszerettem és túl késő.
- Adam.. - szemeim megtelnek könnyel. Ritkán szoktam sírni, de ha megesik, annak oka van.
- Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra! Többé nem érdekelsz, fogd fel! Ég áldjon! - szavaiból könnyen ki lehet venni a gúnyt. Visszafelé fordulna, de én a karja után kapok és megszorítom. Nyilván hiába, jóval erősebb nálam.
- Ne menj el! Adam értsd meg, megszerettelek!
- És ki is használtál!
- Az lehet. És sajnálom. De annak már vége. Kérlek, felejtsük ezt el! - nézek rá könyörgő szemekkel. Adam arca meglágyult, én pedig újra reménykedni kezdtem. Hiába. A harag mintha elszállt volna, arcára mély fájdalom telepedett, szívbe markoló fájdalom. Néhány percig csak némán figyelt, aztán váratlanul elrántotta karját és elsétált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése