"Perfect" life - 1. fejezet

Meghoztam az első fejezetet, magamhoz képest szerintem hamar. Az első pár fejezet még ilyen nyugis lesz, kisebb kalanddal, inkább a szereplők érzései lesznek fő pontban. Ebben most inkább csak Naomi és Adam kapott szerepet, de a következő részekben megpróbálok a többiekkel is foglalkozni. Ahogy gyarapszik a fejezetek száma, az események is bővülni fognak. :) Jó olvasást!

Adam szemszöge: 

- Mikor is mentek turnéra? - kérdezte Naomi két falat között. Mind az ebédlőben ültünk, és halkan beszélgetve vacsoráztunk.
- Nem tudom, most egy kicsit össze vagyok zavarodva, melyik nap után mi jön. De egyébként két hetünk biztos van hátra, vagy több. A menedzserem majd rám szól. Egyébként nem "mentek", megyünk!
- Adam, feleslegesen ne ígérgess, nem tudod mit fog szólni Rob. - nézett fel a tányérjából Tommy.
- Ugyan! Nem én dolgozok neki, ő dolgozik nekem. Ha valami nem tetszik neki, akkor.. - szólalt meg belőlem a főnök, mire közbevágott.
- Akkor semmi! Nézd Adam, jó a munkájában, és nem engedhetem meg, hogy kirúgd!
- Oké, oké, kár volt felhoznom a témát. Ne erről beszéljünk, a többieknek még elmegy az étvágyuk. - simogatta meg Naomi az alkaromat.
- De minél hamarabb tudnunk kellene, hogy jöhettek-e, vagy sem. - ingattam a fejem.
- Jó, de nélküle ezt nem fogjuk megtudni. Most pedig egyél! - húzta el a szemem előtt a kezét, hogy a tekintetemet a tányér felé kalauzolja. Elmosolyodtam, majd aggódó tekintettel visszanéztem rá.
- Ezt nekem kellene mondanom! Nem sokat eszel. - suttogtam felé, ő pedig megfogta a kezem, és megszorította.
- Ne aggódj. - mosolygott.

A többiek csak némán ettek, és figyelték, ahogy egymásról gondoskodunk. Erről az jutott eszembe, ahogy pár napja összefutottam Terrencel, és számtalanszor elhadarta nekem, mennyire örül, hogy boldog vagyok. Bár ilyen közeli barátnak, tényleg furcsa lehetett depressziósnak látni; amit a rajongóim és ismeretlen emberek felé mutattam, az álca volt.
Ahogy mindenki jóllakott, és lassan elfogyott mindenki elől az étel, Cassy elkezdte összeszedni a tányérokat. Enoch felállt, és mellé lépve nyúlt a kupachoz.
- Hadd segítsek! - mondta, és mindenki döbbenten emelte rá a szemét, csak a lezuhanó villa drámai csörrenése adott hangot. Ő összezavarodva engedte le kezét, és körbenézett.
- Mi az? - kérdezte, de csak a néma csönd válaszolt. - Mi az?! - ismételte meg kérdését türelmetlenül.
- Hát.. - ocsúdott fel Naomi. - itt a férfiak kissé elszoktak az ilyesfajta munkától.. - mondta, és lábával megbökött az asztal alatt, mire egy halk morranással feleltem. - Így talán szokatlan ez nekünk.
- Nálunk a férfiak is segítenek. Mármint, a családban van ez a szokás.
- Leszokhatsz erről, itt az ilyen munkát ők végzik el. Naomi főzött, így most Cassy szedi le az asztalt, vagy mosogat. - vontam vállat.
- Várjunk, nem kell leszoknod! Ha segíteni akar hadd segítsen. - vetett rám egy szúrós pillantást.
- Ne már, hisz ez nem férfias munka!
- Akkor mondd meg nekem, mi a férfias munka! - könyökölt hozzám közelebb a szőkeség.
- Barkácsolás, nehéz dolgok cipelése, autó szerelés.. - soroltam, mire ő kissé meglökött, játékos szikrával a szemében.
- Autó szerelés?! Adam, ha bármi baja van a kocsidnak, fel sem nyitod a motorháztetőt, már hívod a szerelőt! - vigyorgott.
- Hát.. Én.. Drága autóm van! - álltam fel hirtelen, nevetve, mire a többiek egymáshoz hajolva pletykáltak, és nevettek rajtunk. - Mi lettünk a showműsor? De jó, hogy a saját házamban gúnyolnak ki! - fordítottam nekik hátat mosolyogva, és felviharoztam a lépcsőn.

Amikor felértem a szobámba, behajtottam az ajtót és eldőltem a franciaágyamon. Kimerült voltam, leginkább lelkileg, de éreztem, ahogy a testem mázsás sújt növeszt a puha ágy érzésétől. A napokban gyakoroltunk a bandával a turnéra, de tudtam, hogy ezután nehezebb feladatom lesz. Idegesített, hogy abban se lehetek biztos, ki jöhet velem átutazni a világot. Említettem már Robnak, de ő akkor mással foglalkozott, és egy "majd később megbeszéljük" intéssel rendezte le a dolgot.
Sóhajtottam, beletúrtam a hajamba, és hosszan elnyújtóztam. Hihetetlen, mennyire hiszem azt, hogy spirituális és kiegyensúlyozott vagyok, de akárhányszor ilyen szakaszhoz ér az életem, elvesztem az irányítást. És általában mindig ilyen szakaszhoz érek.
- Alszol? - rezzentem össze, amikor meghallottam Naomi suttogó hangját az ajtó felől. Résnyire kinyitottam a szemem, és felnéztem.
- Nem. Gyere ide. - intettem, és az oldalamra fordultam, mire ő elmosolyodott és bebújt mellém az ágyba.
- Zuhanyozni kellene, és átöltözni. - mondta, miközben a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Majd. Ráér reggel. Most pihenj. - mondtam félálomban, csukott szemmel átölelve a derekát, és az utolsó erőmmel lekapcsoltam a lámpát, hogy békés sötétségbe burkolózzunk.

Imperfect romance - 40. fejezet

Naomi szemszöge:

- Hogy vagy?
- Szarul. De jobban. - válaszolt Tommy Adamnek, már a megszokott mély hangján. Hihetetlen milyen magas hangot képes volt kiadni, míg a kórházba nem értünk.
- Remélem hamar meggyógyulsz! Nézd, én nagyon sajnálom, ami veled történt. Ha nem vagyok ilyen hülye, semmi sem lett volna. Ha mondjuk nem ismerkedünk meg, ha..
- Végtelenszer mondhatnád, hogy "ha", mígnem eljutnál a létezésed értelméhez. - szakított félbe, mosolyogva. - Hé, nem hibáztatlak. Ha tehetném, sem forgatnám vissza az időt, örülök, hogy megismerkedtünk. Még egyszer meg ne halljam, hogy ilyeneket beszélsz. - emelte fel erőtlenül a kezét, komoly képet vágva, szemöldökét felhúzva és bólogatva. Az összképen nevetnem kellett.
- Értettem! - mosolyogtam, és megsimogattam a Tommy mellett szuszogó Cassy haját.
- Hihetetlen, hogy ő dőlt ki a leghamarabb. - vigyorgott Cris a fal melletti székből.
- Szerintem nem. - motyogtam, majd Adam mellkasának dőltem.
- Hogyan tovább? - vetett egy pillantást Tommy a másik oldalán álló Enochra.
- Nem kell, hogy zavarban érezd magad. - válaszolt helyette Adam. - Hálás vagyok azért, amit tettél Naomiért, még így is. - mutatott a szivárvány színeiben játszó oldalamra. Két bordám megrepedt, így ágyban kell feküdnöm, és nem emelhetek nehezet, valamint gyógyszereket írtak fel nekem. - Szóval - vett egy mély levegőt -, velünk jössz Los Angelesbe, és majd valamelyikünknél lakhatsz, amíg nem tudod eltartani magad.
- Nagyon köszönöm! - sóhajtott Enoch.

*Két hét múlva*

- Nee! - sikítottam. - Én még beteg vagyok. - röhögtem folyamatosan, miközben kiugrott az ágyból, és felém szaladt.
- Pont úgy.. - kezdett bele vigyorogva a mondandójába, de nem tudta befejezni, mert én pofán dobtam egy párnával, és elszaladtam.
- Hát te? - nézett rám Cassy a konyhapultból, miközben én lefele loholtam a kivilágított, szűk lépcsőn.
- Adam elől menekülök. - somolyogtam.
- Nem kérdezek többet. - forgatta meg a szemét, és felnevetett.
- Rólam van szó? - morrant fel a hátam mögött, én pedig megugrottam, megfordultam, és a lendülettel nekitántorodtam a pultnak. Egy nindzsa is megirigyelné a mozgásom, bár a figyelmemet nem igazán..
- Adam! Ne már, akkora batár állat vagy, hogy tudsz ilyen halkan jönni?! - támaszkodtam fel, mire mindketten hangosan felnevettek. Hogy folytassam a "hisztim", Adamnek vetettem magam, aki szinte meg sem érezve megigazította ujjatlan felsőjét.
- Mi történt? Sikításokat és vihogást hallottunk, nehogy már kimaradjunk a buliból! - jött elő Tommy az alagsorból némi segítséggel, a két fiúval a nyomában.
- Mint újabban megtudtam, én egy batár állat vagyok. - fordult feléjük Adam engem átkarolva, az arckifejezése pedig újra nevetésre késztetett.

Adam szemszöge: 

Hallani a csilingelő nevetését felemelő érzés volt számomra. Jó volt vele, a barátainkkal, azzal a tudattal, hogy nem kell egyikünknek sem semmilyen nyomasztó dologgal szembesülnie. Nem azt mondom, hogy ezentúl "boldogan élnek, míg meg nem halnak" típusú lesz az életünk, de kellemesebb. Éreztem a belőlük áradó energiát és szeretetet, ami elnyomta a régi emlékek keserűségét.
Naominak néha rémálmai vannak, ami természetes. Bejelentettem őt az egyik legjobb pszichológushoz, ami a környéken van, az sem érdekelve, mennyit kell ezért fizetnem. Elsőnek vonakodva, de elment rá, aztán már magától is elindult az előjegyzett időpontban. Attól függően, hogy az agyturkásznak is mesél, a legtöbb kínos, sötét és bonyolult dolgokat nekem mondja el. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyire bízik bennem, és megígértem magamnak, hogy attól függően ő mit tett, soha nem fogom becsapni vagy elárulni.
Tommy szerencsésnek mondhatja magát, bár ő ezt nem szereti hallani. Keveset tud járni, mankóval és segítséggel, de az orvos szerint hamar felépül, de a heg nyoma mindig ott marad. A mostani korlátozottságát ki nem állhatja - de amikor a hegre kerül a sor, csak annyit mond, hogy menő.
Enoch és a többiek közös döntés alapján nálam laknak, aminek tiszta szívből örülök. Egyedül ebben a nagy házban olyan volt számomra, mint egy tónál a sivatagban. Meg volt a szükséges vizem, de körülöttem száraz, és kihalt volt minden. Sose bánom, mikor a beszélgetésükre, vagy Naomi mocorgására ébredek fel. Sőt, Naomira  még szeretek is felébredni, mert jó nézni a békés arcát mikor alszik. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen életem lesz. Tökéletlen szerelemből indult, és tökéletes élet lett a vége.

VÉGE

Az igazat megvallva, nem Naomi szemszögéből akartam írni, de akkor már elkezdtem.. És úgy gondoltam, muszáj azt is leírnom, Adam mit érzett a vidám pillanataikban. Én kicsit nyálasnak tartom, de remélem nektek tetszett a vége. :D Köszönöm mindenkinek, aki olvasott, feliratkozott, véleményezett és kommentelt, egyszóval mindenkinek, hogy itt vagytok velem. Ennek vége, de nemsokára jön a beígért folytatás, azzal a címmel, hogy "Perfect" life. Az idézőjelekből kitalálhatjátok, milyen szakadék lesz Adam gondolata, és a valóság között.. :)