Imperfect romance - 4. fejezet

Meghoztam a 4. fejezetet. Jó olvasást! Mivel gyorsabban haladok, mint ahogy én azt gondoltam, jövő héttől heti kétszer, szerdán és vasárnap fogom hozni az új részeket.
Kommenteknek továbbra is örülnék! :)

Naomi szemszöge: 

- Szóval, mesélj magadról. - Adam szüntelenül mosolygott velem szemben. Nem fárad el a szája?
Együtt ebédelünk a Moonstone-ban miután elkért a főnöktől. Nem tudom mit kéne most gondolnom, a sok elcseszett helyzet után. Csak én érzem ezeknek a súlyát? Ő híresség, bizonyára megtanulta kezelni a helyzeteket. Én mit meg nem adnék azért, hogy egy kis reflektorfény rám vetüljön.. A múltban sok mindent meg is próbáltam, de hiába. Bűnös lettem tőle, ezért költöztem ide. De persze, az ilyeneket el nem mondanám senkinek, főleg nem neki, szinte egy idegennek.
- Három éve költöztem Los Angelesbe, és itt ismerkedtem meg Cassyvel. Másfél-két éve egy lakást bérelünk. Itt dolgozom, de mellékállásban színészkedni szoktam. - foglalom össze a fontosabbakat.  - Most te is mondj valamit. - mosolyogtam.
- Nos, mit mondhatnék? A legtöbbet tudod a hírekből. - vigyorog majd belekortyol az italába. Nekem is nagyon szimpatikus, de úgy érzem beleszeretni nem tudnék. Nem értem miért, senki ne is kérdezze. Ilyen retardált vagyok és kész.
- Ez igaz. - mondom és még mindig az jár a fejemben, hogy milyen szerencsés ez az alak. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezem: - Egyébként te tényleg meleg vagy? Mert hallottam, hogy amíg nővel még nem voltál, nem lehet tudni mit is akarsz. Lehet mindkét nemet elfogadnád.
Adam félrenéz, a vigyor eltűnik az arcáról és elpirul. Lehet ezt nem ilyen hamar és gyorsan kellett volna elmondanom neki..
Hosszú és kínos percek után végre megszólal:
- Én is hallottam. És nem tudom. De ráértél volna ezzel faggatni amikor már mélyebb a kapcsolatunk, nem? - néz rám megvetően. Elszégyellem magam, és eszemben jutnak a régi idők. Nem voltam valami kedves. Lesütöm a szemem és megszólalok:
- Sajnálom - ez az a szó amit nem sok mindenkinek szoktam mondani. Nem mutatta, hogy mennyire mérges lenne, nem emelte fel rám a hangját, de a fájdalmas nézésétől megszédültem. Elképzelem min mehetett át, én meg csak így eltiportam. Már lassan ott tartok, hogy azt kívánom nyíljon meg alattam a föld amikor gyengéd érintését megint megérzem a karomon. Felnézek rá, alig láthatóan mosolyog.
- Hé, semmi baj. Csak hirtelen érintett. Amúgy, miért akarod tudni? - kérdezi. Elmosolyodom és megint lesütöm a szemeimet. Tényleg, miért is akartam ezt tudni?
- Fogalmam sincs. - válaszolok, de még mindig nem nézek rá. Magához hívja Cristofelt és fizet.
- Köszönöm az ebédet - nézek most már fel.
- Igazán nincs mit. Majd beszélünk. Ugye van Twittered vagy Facebookod?
- Persze. Facebookon többet vagyok.
- Rendben akkor majd írok. Álnevem van, de rá fogsz jönni, hogy én vagyok. - mosolyog rám majd feláll. Én is felállok és elköszönök.
- Szia. További jó munkát. - köszön vissza majd kilép az ajtón.

Négykor, amikor lejárt a munkaidőm, Cassyvel hazamentem. Átöltöztem valami kényelmesbe és azon gondolkodtam mit kéne csináljak. Cassy elfoglalt, a fényképeket retusálja.
Hmm.. szerintem, leugrok a boltba néhány ruháért és cipőért. Amúgy is fogyóban vannak szóval épp jókor mennék.

Egy óra alatt végeztem a bevásárolással, hazavittem a cuccokat majd elmentem felavatni az új bikinimet a tengerparton. Ritkán járok ide, de most kivételesen jól esik. Nincs túl meleg a Los Angelesben uralkodó sivatagi légkörhöz képest, nagyon kellemes idő van. Úszok egyet majd visszamegyek a helyemre. Észre sem vettem de tőlem jobbra egy helyes fiú olvas újságot. Jól néz ki, de hozzám túl éretlen lenne. Az ilyenek még általában kis senkik szoktak lenni, és olyan nekem nem kell. Ahogy ezen gondolkoztam megláttam, hogy felül és zöldes-barna szemeit felém fordítja.
- Szia. - köszön szégyenlősen. Na tessék, pont ezt akartam elkerülni.
- Hello. - köszönök vissza semlegesen.
- Nem volna kedved inni velem valamit? - kérdi.
- Sajnálom, de épp menni készültem. - vetem oda, majd gyorsan elsétálok. Szegénynek biztos letörtem a maradék önbizalmát is, de nekem nem kell egy kisgyerek. Régen megtanultam, hogy ki az aki éretten tudja kezelni a problémákat, ezért láttam túl kisfiúnak. De volt, hogy valaki már túl éretten viselkedett. Jó, hülye megfogalmazás, de sok embert csaptam be és át kellett az álcájukon látnom, hogy ne bukjak le. Persze eleinte volt, hogy félreismertem valakit ezért jobban teszem ha a régi városom messze elkerülöm. És bár lehet, hogy már nem olyan vagyok mint akkor, de a személyiségem nem változott. Most is bűnösnek érzem magam és minden apró tanulságot, titkot a lelkem mélyén őrzök mert tudom, szükségem lesz még rá.

Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy idő közben hazaérkeztem. Benyitok és lepakolom a cuccaim. A nappaliban Cassy-t találom ahogy egy valóság showt néz.
- Szia. Hát te hol voltál?
- Szió. Csak vásároltam, meg lementem a partra. Olyan rég foglalkoztam egy kicsit magammal. - válaszolok majd egy zacskó chipsel a kezemben bemegyek a szobámba. Bekapcsolom a laptopom és felnézek Facebookra. Minden a szokásos, és még Adam sem jelölt be. Letettem a gépet az ágyra, zenét kapcsoltam és elkezdtem kipakolni a ruháimat a szatyorból. Nagyon jó ritmusa volt a dalnak, ezért nem bírtam magammal és elkezdtem táncolni.

Mikor már teljesen elvesztettem a fejem, arra eszmélek, hogy nyílik az ajtó én pedig majdnem hanyatt vágtam magam. Esés közben az ágyam végébe kapaszkodtam és villám gyorsan feltornáztam magam az ágyra, és a zene is véget ért. Ezt a mutatványt le kellett volna videózni, biztos bekerült volna valamilyen TV műsorba. Cassy csigalassúságban belépett majd szétnézett a szobában.
- Igen? - kérdezem miután nem szólalt meg.
- Dübörgést hallottam. Mi történt? - kérdez vissza.
- Leejtettem a telefonom. - hát ez nem a legjobb rögtönzés volt, de megteszi.
- Táncoltál, igaz? - vigyorog rám. Nem, ez tényleg nem jött össze.
- Igen. - vallom be. - Szia. - célzok enyhén arra, hogy mennie kéne. Várakozóan nézek ár mire ő veszi a lapot és kimegy. Magamhoz veszem a laptopot és látom, hogy van egy új értesítésem. Igaz, hogy valami fura név van odaírva, de a személy profilképe tökéletesen hasonlít Adamre. Csak ő lehet az. Visszaigazolom majd két perc után felugrik a chat ablak az üzenetével:
- Szia :)
- Hello!
- Hogy vagy?
- Egész jól :) Bevallom remekül érzem magam veled.
- Nahát! :D Ezek szerint máris elfogadod a meghívásomat?
- Milyen meghívást?
- Szombaton elmehetnénk valahova.. tudsz jet-skizni?
- Hát eddig még nem próbáltam, de szívesen kipróbálnám :P
- Ha fél egyre érted megyek? Add meg a címed
Miután leírtam, elköszöntünk, én pedig kikapcsoltam a gépet. Letettem az asztalomra majd elindultam a fürdőbe.

Vagy fél órát töltöttem fürdéssel és közben azon gondolkodtam, hogy én tulajdonképpen mit is akarok az énekestől? Lehet hogy szeretek vele lógni /már amennyit együtt voltunk/ de nem érzem azt a különös vonzalmat iránta. Lehet hogy nagyon helyes de nem tudnék beleszeretni, azt hiszem. De valamit akarok, csak ki kéne találnom hogy mit. Legszívesebben kitépném az érzéseimet magamból, amiket nem értek, és hagynám hadd folyjon le a lefolyón a vízzel együtt. De ez elég lehetetlen feladat.
Kiszálltam a zuhanyzóból, magamra csavartam a törölközőt és a tükör elé álltam. Szembenéztem magammal mintha így ki tudnám olvasni, hogy mi bajom. Egy ötlet körvonalazódott bennem, de próbáltam elvetni. Nem lehetek újra olyan, mint régen!
Szomorúan lehajtottam a fejem:
- Én mindig is ilyen maradok. - suttogom.

Imperfect romance - 3. fejezet

Adam szemszöge:

Ilyen nincs. Épp elég baj volt nekem az is hogy fellöktem egy ártatlan járókelőt az utcán, de most még találkoznom is kell vele. Konfliktus kerülő vagyok, ezért még egy-két sorban belefoglaltam mennyire sajnálom a történteket. Na, de az hogy még ez után is ebben a helyzetben találnak meg minket, arról már a sors tehet. Vagy a karma. Egyiknek se lehetek valami szimpatikus.

Miután Naomi elszaladt a fotóműteremből, mind hárman furcsán nézünk egymásra. Szerencsémre, most senki nem fotózta le a jelenetünket..
- Szóval Adam, - köszörülte meg a torkát a férfi. - ő itt Cassy Miller, meséltem róla, hogy ő fog lefotózni. A stílust majd együtt megbeszélitek, én ahhoz nem kellek. Jó munkát! - köszönt és már el is ment. Cassy közelebb lépett hozzám és kezet nyújtott:
- Szia, Cassy Miller, mint már hallhattad.
- Szia, Adam Lambert, mint már hallhattad. - poénkodtam, mire elnevette magát. Eltipegett a ruhaállványig majd onnan visszanézett rám.
- A méretedben válogattam néhány ruhát, ha esetleg kellene. De tudom hogy te is hoztál magaddal, szóval azt veszel fel amit csak akarsz. - mosolygott rám. - Nem szokásom, hogy én öltöztessem a modelljeim.

Ránéztem az állványra amin egyből kiszúrtam a szegecses bőrcuccokat. Kedves tőle, hogy az én stílusomnak megfelelően választott ruhákat. Néhány lépéssel átszeltem a köztünk lévő helyet és levettem a fogasról egy nekem tetsző, fekete tépett inget. Ez alá fogom felvenni a lilás pólót, és hozzá az én ezüstös nadrágomat. Nem fárasztottam magam azzal, hogy megkérdezzem hol az öltöző, elkezdtem átöltözni mire Cassy szégyenlősen félrenézett.
- Egyébként köszönöm, hogy figyeltél arra, én mit szeretek hordani. A legtöbb fotós a saját kedve szerint válogatja nekem a ruhákat.
- Igazán semmiség. Én az emberek eredeti valójukat szeretem lefotózni. Na meg, láttalak a barátnőm szobájának falán, és azon a két-három képen mind ilyenben vagy.
- A barátnőd, Naomi? - kérdeztem. Egy rajongót löktem volna fel? Megáll az ész..
- Igen. Gondolom bemutatkoztatok.. - célozgat pár perccel ezelőttre - Amúgy nem a rajongód, csak odavan a külsődért és a hangodért. Szerintem a rajongó fogalom onnan kezdődne hogy a személyiségedért is, de annyit nem szokott utánad kutatni. - mondta, mintha csak elolvasta volna a gondolatomat.
- Értem. - nyögtem ki, majd kész lettem az öltözködéssel. Beálltunk a helyünkre, Cassy megigazította a reflektort majd az utasításainak megfelelően elhelyezkedtem.

Szerintem úgy másfél óra múlva léptem ki a stúdióból. Az időérzékem teljesen odaveszett, csak néztem magam elé amikor láttam, szürkület van.
Megkerestem a parkolóban az autóm majd beszálltam és.. nem, nincs és. Ennyi, ugyanis fogalmam sincs mit kéne most csinálnom. A haverjaimmal nemrég buliztam, nem zargathatom őket örökre, csak azért, mert magányos vagyok. Igen, magányos vagyok, bár magamnak is elég ritkán vallom be. Folyton azon gondolkodom hogy kellene-e nekem egy társ, aki mindig ott lesz nekem, de végül arra lyukadok ki, hogy a turnék miatt nem lenne időm rá. A legtöbb ember szeretne a saját dolgával is foglalkozni, nem mindenhova csak engem követni. Azokat, akik meg követnének, sose találom meg. Úgy néz ki, ebbe bele kell törődnöm..

Másnap dél felé keltem, amikor jelzett a gyomrom, hogy éhes vagyok. Szeretem ezeket a napokat, nem kell sietnem sehova, csak ahova kedvem tartja.
Kimentem a konyhába és kinyitottam a hűtőt. Semmi. Ezt még eljátszottam párszor - mint mindenki más - de rá kellett jönnöm, nem fog semmilyen ennivaló ott teremni. Ahhoz pedig kénytelen voltam hogy éhesen bejárjam a boltot, ezért úgy döntöttem leugrom az egyik étterembe.

A készülődéssel szokatlanul hamar végeztem, majd miután gondosan bezártam ajtót, ablakot, beültem a kocsiba és indítottam. Néhány utcán végig mentem, mígnem találtam egy számomra ismeretlen éttermet, amire nagy betűkkel volt ráírva: Moonstone. Egy alkalmas helyen leparkoltam majd beléptem. Nem egy luxushelyre jöttem, azt én is tudom, de bent mégis minden szép volt. A selyemtapintású terítők és a hangulatvilágítás különösen tetszettek. Leültem egy szimpatikus asztalhoz, és egy pincér máris hozta az étlapot. Pár perc elteltével megint az asztalom mellett állt:
- Sikerült választania? - kérdezte én pedig elmondtam a rendelésem és már ott sem volt.

Valamivel csak le kéne kötnöm magam, így megnéztem a telefonom. 2 üzenet, 5 nem fogadott hívás, hogy még a Twitteremet ne is említsem. Éppen az üzeneteimre válaszoltam amikor meghallottam hogy léptek közelednek felém, majd megállnak az asztalomnál. Már a nyelven hegyén van a "köszönöm" mivel gondolom az italomat hozták meg, de nem történik semmi.
- Adam? - szólít meg egy ismerős hang. Lezárolom a telefonom és felnézek. Amikor meglátom, meglepődök, de az arcomra sikerül barátságos mosolyt varázsolnom.
- Naomi! - válaszolok. Nem a legjobb párbeszéd, de mit mondhatnék a nevemre? - Hát te?
- Én itt dolgozok. - mosolyog halványan. - Meghoztam az italod. - kap észhez, és leteszi a poharat az asztalra.
- Köszönöm. - válaszolok és már megy is. Utánanézek, és a járásából látom hogy fáj a lába, sántít. Nem a legszebb munkahely az étterem vagy kávézó, mivel ha tele van egy perc nyugtod sincs. Tapasztalatból tudom.
Jobban megnézve, szimpatikus a lány. Kifinomultan mozog, /na, nem most, hanem még a stúdióban láttam/ és nagyon kedvesen viselkedik. Legalábbis, gondolom, az előző néhány találkozásunkból leszűrve. Eldöntöttem, meghívom valamire, hisz nem lehet abból semmi baj, csak barátkozni szeretnék.

Időközben, látom ahogy tipeg felém a kajámmal a kezében. Ki kéne találni mit mondok neki.. Vagy csak improvizálok, az mindig megy, ha őszinte vagy.
- Jó étvágyat! - teszi le elém a tányért, és már menne is el, de én gyengéden megfogom a karját. Összerezzen majd hirtelen felém fordul.
- Nem akarsz leülni mellém? Meghívlak valamire. - mosolygok biztatóan, mire felhúzza az egyik szemöldökét és csak néz rám.
- Hát kedves tőled, - motyogja. - de a főnök nem hiszem hogy megengedné. - hitetlenkedve nézek rá, ő pedig zavart tekintettel figyeli a reakciómat. De aranyos, olyan törékeny és butus. Felállok, hogy hitelesebben tudjak beszélni és leültetem.
- Ugyan! Majd én beszélek vele. Mit szeretnél? - kérdezem ellentmondást nem tűrő hangon, de még mindig mosolyogva. Elhebegi mit szeretne én pedig magabiztosan elindulok a pult felé.

Egy perc múlva visszabotorkálok Naomihoz aki csendben ül az asztalnál. Leülök vele szemben, de az ételemhez nem nyúlok, csak amikor az övét is kihozzák. Miután a barna szemű fiú elsétált, megszólalt:
- Miért hívtál meg ebédre?
- Szimpatikus vagy. Össze szeretnék ismerkedni veled. - mosolyogtam sokadjára.
- Én úgy tudtam.. Szóval azt hittem meleg vagy. - ezen kicsit megütköztem, de tudom ez az igazság, amit mindenki tud.
- Persze. De én csak barátkozni akarok. - mondtam mire végre ő is viszonozta a mosolyomat.

Imperfect romance - 2. fejezet

Frissítéseket mindig vasárnap fogom hozni, ha az időm engedi. Ha nem, hamarabb, mint most. Jó olvasást! :)

Naomi szemszöge: 

- Ismerős? - hallom Cassy hangját. Nem tudok válaszolni, csak most rakom össze a dolgokat a fejemben.
- Naomi! - hallom újra. Pár másodperc múlva összeszedem magam és megszólalok:
- Öhm.. persze, persze. Adam, igen, tudom ki ő.. - gratulálnom kell magamnak. Színész vagyok, de nem tudok egy ép mondatot összerakni.
Felállok, és elsomfordálok a szobámig. Közben azon jár az agyam, hogy hogy lehetek olyan marha hogy nem veszem észre, kibe botlottam bele.
Hallom ahogy Cassy eljön az ajtómig, de aztán nem nyit be. Ilyenkor nem érdemes zavarni, ezt ő is tudja.

Gyorsan lezuhanyozok és befekszem az ágyba. Nem bírom elfelejteni, egyszerűen nem lehet. Amióta Los Angeles az otthonom, egyszer se találkoztam hírességgel, és ez elég nagy szó itt.
Éjfél körül lassan sikerül elaludnom..

Fél hétkor kelt az ébresztőm. Az éjszaka is ezzel álmodtam. Mily meglepő..
De most már túllépek rajta. Mert mi van, ha felismerem? Valószínűleg váltunk pár szót és ennyi. Szóval nincs mind vívódnom, élem tovább az életem.

Hét órára sikerül kikelnem az ágyból. A reggelekhez képest könnyedén kiugrálok a konyhába, a szokásos reggeli kávémért. Cassy már az asztalnál ülve szürcsölgeti a teáját.
- Jó reggelt! - köszönök vidáman, de mosoly nincs az arcomon.
- Neked is. - biccent és fürkészve rám emeli tekintetét. - Tegnap miért szaladtál el? - kérdi
- Nem szaladtam el. - válaszolok komolyan, de pillantásából látom, vallatni fog. Olyan kedvemben vagyok, szóval megkönnyítem a dolgát. - Oké, oké. Az van, hogy a képen szerencsétlenül fekvő csaj.. az én vagyok. - bököm ki.
A szemei tágra nyílnak, és néhány másodpercig nem szól hozzám. A kínos csendet a kávégép pittyegése töri meg, miszerint kész a koffeinbombám.
- Ez most komoly? Miért nem mondtad? - szólal végül meg. Hitetlenkedve felé fordulok, a bögrémmel a kezemben:
- Talán azért, mert eddig én sem jöttem rá?! - kérdem nyugodt hangon. Nem igaz, hogy nem esett le neki.
Felhúzza az egyik szemöldökét majd elvigyorodik.
- Már értem, miért is vagy ilyen szerencsétlen. - húzza az agyam. - De miért érintett meg ez ennyire? Azt hittem téged ilyen nem szokott érdekelni.
Ha jobban belegondolok, igaza van. Hisz nem szoktam a sztárok után rohanni, mint némelyik ember, engem hidegen hagy ez.
- Igazad van. - vallom be neki is, nem csak magamnak.
- Na ugye - vigyorog. - De szerintem ha találkozni szeretnél vele, bejöhetsz a stúdióban. Amúgy is több ideje van most, azt mondta a főnök, szóval nem is tartanád fel.
Hirtelen nem is tudtam mit mondjak. Bemenjek? Vagy ne? Mit keresnék én ott? Ő meleg, legalábbis azt állítja. Még csak csábítás céljából se tudnék odamenni. Hacsak.. á nem, hülye ötlet. Meg is tartom magamnak, de mielőtt jól átgondolnám, kicsúszik a számon a válasz:
- Elmegyek veled - mondom mosolyogva. A mosoly már csak álca.
- Rendben. Akkor munka után te is jössz velem. - viszonozza a mosolyomat majd elmegy készülődni. Nekem is azt kellene, szóval én is elindulok a szobámba.

Percekig csak állok a szekrény előtt. Mit vegyek fel? Kinéztem egy fekete farmert, egy rózsaszínes-narancssárgás pólóval aminek a hátán egy angyalszárny díszeleg. Még ha én angyal lennék..
Felvettem egy szegecses, gyöngyös karkötőt, egy szintén angyalszárnyas fülbevalót és elindultam a fürdőbe. Gyorsabban elkészültem most, mint valaha. Nem tudom honnan van most ennyi időm és energiám, de jól jön.

Az étteremben John nem volt ott, így sajnálatosan nem láthatta hogy időben megjöttünk. Cris azonban a mindig vigyorgós énjével elém somfordált.
- Hellóó! - húzza el a szót.
- Szia. - mosolygok rá vissza.
- Szokatlanul hamar beértetek. Azt hittem, ezt nem élem meg! - tátja el a száját színészkedve, majd újra elvigyorodik. - Láttam az üzenetedet. Naná hogy megyek! Jó lenne most berúgni, már a tököm ki van mindenből. - magyarázza lelkesen.
- Örülök. - mosolygok továbbra is. A furcsa arckifejezését látva leesik mit mondtam és kijavítom magam. - Mármint annak hogy eljössz.
Látva, hogy jött egy új vendég, és kész lett valakinek a rendelése gyorsan elhadarta nekem hogy később megbeszéljük mikor, hol majd a pénztárhoz állt. Én pedig kivittem az ételt és folytatódott a szokásos melós hangulat.


Munkaidő végeztével átöltöztünk, és elkocsikáztunk a stúdióig.
- Milyen rég voltam itt. - szólalok meg. Ez igaz, utoljára akkor jártam itt mikor Cassy új volt , és az sem tegnap volt.
Átmentünk az előtéren, ahol a recepció volt, egyenesen egy ajtóhoz, amin belépve állványokat, sminkasztalt és fogasokat pillantottam meg.
- Csüccs le, minjdárt jövök. - Mutatott egy székre majd kisétált. ránéztem a mobilomra miszerint negyed öt van. Ha minden igaz Adam nemsokára megjön.

Alig vártam két-három percet, nyílt az ajtó. Gondolom Cassy az, úgyhogy tovább böngésztem a telómmal. Nyílt wi-fi az én gyengém. Hallottam hogy közelebb jön, majd megszólal:
- Cassy Miller?
Hoppá. Most vagy elfelejtette, hogy hogy hívják, és azért kérdezi, hogy valóban ez-e a neve, vagy ez a személy nem ő. Az utóbbira saccolok ezért felnéztem, de a látvány elsőnek megijesztett. Különböző láncok, szegecses és fekete cuccok lógtak a fejem felett majd felfogtam hogy mi helyesebben ki van itt.
- Nem. - felelem. Nem köszönt, mégis mit várjon?
- Ó bocsánat, de azt mondták ide kell jönnöm. Egyébként szia, Adam Lambert vagyok. - nyújtotta ki felém a kezét mosolyogva.
- Szia, Naomi Parker. Remélem nem baj ha tegezlek. - viszonzom mosolyát.
- Dehogy! Annyira öregnek látszom? - neveti el magát. Én is, mert nagyon ragályos nevetése van. Szépen csilingel. Aztán leesik, hogy még mindig nem engedtük el egymás kezét. Ő is rájön, és egyszerre elkapjuk. Kínos..
- Szóval.. meg tudnád mondani, hol van Cassy? -kérdi udvariasan.
- Ez az ő terme, csak elment. Nem mondta mennyi időre, de bizonyára nemsokára visszaér. - világosítottam fel. Ezután csak álltunk egymással szemben és néztünk ki a fejünkből. Kínos.. megint. Aztán meghallottam a szép hangját:
- Egyébként örülök a találkozásnak. Te is itt dolgozol? - próbált beszélgetést kezdeményezni. Hát nem aranyos? Fogjuk rá..
- Nem, én színészkedem. - Minek mondom el?! - És úgyszintén. De nem most találkozunk elsőként..
- Nem? Hát elnézést, de a sok ember közül nem mindenkit ismerek fel. - mosolyog úgy mint aki érti mire céloztam. Nem, ez nem valami átlagos köszönős találkozás volt.
- Ez tegnap volt. Biztos nem rémlik? - felnéz az égre és töri a fejét, hol is láthatott. Legalábbis szerintem. Na jó segítek neki.. - Körülbelül így nézhettem ki. - mondom és lefekszem a földre. Adamnek egyből beugrik a tegnapi jelenet és leguggol hozzám.
- Jajj te vagy az? Én nagyon sajnálom, tényleg. Csak el akartam futni a rajongók elől, mielőtt szétmarcangoltak volna. Eln.. - folytatta volna mire én befogtam a kezemmel a száját.
- Semmi baj, csak nyugi. - mire kimondtam, nyílik az ajtó és betoppan Cassy egy férfival, gondolom a főnöke. Amint meglátnak ebben a fura helyzetben minket megtorpannak, és szótlanul néznek. Gyorsan elhúzom a kezem Adam szájáról és felpattanunk a földről. Kínos.. ezen a napon harmadjára, ugyanazzal a személlyel. Rekord.
- Én szerintem már nem is kellek ide. - hadarom. - Cassy, majd beszélünk. Szia Adam! Uram. - biccentek a főnöknek kinéző valakinek és megfontolt lépésekkel kimegyek a teremből, egyenlőre a fene se tudja hova.

Imperfect romance - 1. fejezet

Naomi szemszöge:

- Naomi igyekezz! - szólt rám Cassy. Már azért sem fogok sietni, mert ő mindig ugráltat. És persze az a fő hogy a hajam tökéletesen álljon.
- Mindjárt. - kiáltok vissza. Hallom ahogy idegesen átvágtat a házon, be a fürdőszobába. Villámló szemekkel felém fordul:
- Elegem van! Folyton azt hajtogatod hogy mindjárt, lassan ez lesz a síromra a ráírva! - néz velem farkasszemet. Próbálom visszatartani a nevetésem, mert az nem javítana a helyzetemen ezért sóhajtok egyet, és kihúzom a hajvasalót.
- Rendben. Mehetünk. - teszem le a földre és utána megyek. Cassy Miller, a drága barátnőm elég hamar felkapja a vizet. De hamar meg is békél, és én ezért is szeretem. Na meg az őszinteségéért. Rám egyik se szokott tartozni, teljes ellentétek vagyunk. Los Angelesben bérelünk együtt egy házat, és közösen vettünk egy autót, de a benzint ő fizeti. Ezért is siettet, mert ha én elkések a munkából, akkor ő is. Lassan ott tartunk hogy mindenen osztozkodni fogunk, legnagyobb bánatára. Ő is szeret, de ő jobban össze van rakva mint én..

Lassan megérkezünk a munkahelyünkre. Egy étteremben vagyunk pincérnők. Szerencsénk, hogy a hobbink nem ugyanaz. Én színészkedni szeretek mellékállásban, míg ő fotózni.
Kiugrunk a kocsiból és besietünk a hátsó ajtón. A főnökünk tudja hogy mindig késni szoktunk, de jó fej, nem szokta leordítani a fejünket. Sietősen átöltözünk és indulunk is a dolgunkra.

- Sziasztok! - köszön vissza John, a főnökünk és Cristofel a másik pincér az étteremben, ő kezeli a kasszát is. John - bár elnézi a késéseinket - annyira azért mégsem bízik meg bennünk hogy mi legyünk a pénztárosok is. Nem értem miért, hisz nem ismeri a múltamat. Ahogy senki sem, hogy mit tett igazából az ügyes Naomi Parker.
Cris egyébként nagyon jó barátom, és Cassynek is. Mindig együtt lógunk, talán én többet is mint Cassy.

Az idő lassan telik, és minden a szokásos. Ezen a helyen sose történik semmi új, ezért is várom a színházat. Ott nem kell azzal a kis ördöggel küzdenem, amelyik azt hajtogatja hogy nem lesz jövőm. Arra a kis időre valaki más lehetek. A reflektorfény rám vetül, én lehetek az akit mindenki érdekel, akire mindenki figyel és a darab végén dicsér.. Nos, ez nem teljesen így van, mivel nem én vagyok a főszereplő. De majd egyszer talán nekem is kijut, egy kiemelkedő szerep..

Gondolataimból Cris hangja rázott fel:
- Naomi. Naomi! Élsz te még?
Mondjuk elég siralmas látványt nyújthattam. Észre sem vettem de a raktár padlóján ücsörögve fogott el az álmodozás.
Lassan kinyitottam a szemem és megpillantottam a barna hajú, barna szemű barátomat. Elmosolyodott, és segített felállni.
- Lejárt a munkaidőd, Cassy már öltözik. Siess te is, még itt hagy. - mondta azzal az ennivaló akcentusával. Igaz már nem olyan erős, mint régen, de még mindig hallatszik hogy nem Amerikából származik. Görögországból jött ide, azt mondta ez volt a nagy álma. Bár a munkáját senki sem irigyli, azért ő mégsem szeretne változtatni.. Görög gondolkodás?
- Á, nem, most amúgy is máshova megyünk. Én meg el tudok gyalogolni, ha már vezetni nem akarok megtanulni. - válaszoltam nagyvonalúan.
- Te tudod. Én szívesen elvinnélek csak dolgoznom kell. Most jönnek az új tanulók, na az egy gyötrelem lesz. - húzta a száját. Hát igen, némelyik felmosni sem tud..

Átöltöztem, és elindultam a színházba. Szerdán és Szombaton szokott lenni próba. Miközben igyekeztem a célom felé, a telefonomon babráltam hogy írjak Crisnek egy sms-t. Elfelejtettem megkérdezni tőle hogy nem megyünk-e hétvégén bulizni. Olyan rég voltunk, jó lenne már kikapcsolódni. Egyszer csak azt éreztem hogy az oldalamnak valaki vagy valami erősen nekimegy, én pedig megtántorodtam és a következő kép, hogy a földön elterülve fekszek. Ahogy felnézek meglátom magam mellett az alakot aki ellökött, mögötte pedig 6-7 sikítozó tinilány rohan keresztül az utcán. Az idegen arcát nem látom, kapucni és napszemüveg takarja.
- Elnézést, az én hibám, nem vettem észre. - Igen ez jellemző, általában senki nem vesz észre.. - Hadd segítsek.
A hangjától megborzongok. Hagyom hogy felsegítsen, és összeszedje a cuccom. Nem tudom miért van ez így, hisz már régen leordítottam volna a pofáját hogy mégis mit képzel. De most valahogy megmerevedtem, a kisugárzása nagyon, pozitívan erős volt.
Odaadta a táskám és a telefonom, majd még egyszer elnézést kérve, elsietett. Fura, gondoltam magamban és lassan tovább indultam. Nem tudtam tartani magam, és utána néztem. Úgy lépdelt mint egy kifutómodell a vörös szőnyegen. Ezt a képet a fejemben tartva értem a színházba.

A próbát, mint egy zombi, úgy csináltam végig. Hat órára értem jött Cassy és hazamentünk. Biztos vagyok benne hogy ő is csodálkozott, hisz próba után, általában be nem áll a szám. Otthon is ő szólalt meg elsőnek:
- Baj van? - kérdi. Erre egyből kijózanodok. Sose szerettem ha az érzéseimről kérdeznek. És most még én sem tudom hogy miért viselkedtem úgy ahogy.
- Dehogy. - mondom természetesen.
- Biztos?
- Cassy. - szólok rá és az ismert pillantásommal ránézek. Ilyenkor tudja, hogy elég.
- Hát oké. - kapcsolja be a tévét és váltogatja a csatornákat.
- Ma azt mondták, hogy egy hírességet kell holnap lefotóznom. - Szólal meg unalmában, de aztán felcsillan a szeme és játékosan folytatja - Annyira izgatott vagyok. Nem tudom hogy fognak sikerülni a képek, hisz egy híres ember mellett mindig remeg a kezem. Én nem ismerem de szerintem te igen. Mindig őt szoktad hallgatni. - Mily meglepő, sok mindenkit szoktam. - Kaptam egy mai paparazzi képet róla. Azthiszem valami Adam a neve.. - mutatja meg a fotót.

Eltátom a szám és úgy érzem rögtön leájulok a kanapéról. A képen saját magam köszön vissza rám a földön kuporogva, míg az idegen - akit most már tudom, hogy nem más volt mint Adam Lambert - segít fel. Nem tudom eldönteni hogy az, hogy vele találkoztam szerencse, vagy balszerencse mert egy ilyen nem túl előnyös fotót látok majd vissza a címlapon.

Hello!

Nos, sziasztok!
Ez az első blogom, szóval ha valamit esetleg nem jól csinálok, kérlek jelezzétek :) Egy /vagy több/ fanfictiont fogok írni. Azt tudom hogy az egyik szereplő Adam Lambert nevét kapja, de persze egyáltalán nem fog a személyhez kapcsolódni a tartalom. Prológust nem írnék, az valahogy nem az én szokásom. Az első bejegyzésre, szerintem még a hónapban lehet számítani. :) Kommenteknek örülnék, hogy tudjam, van-e érdeklődő a történetemre.