Adam szemszöge:
Az, hogy csak ültem a seggemen, és meredten bámultam a többiekre, nem hozott jó választ. Azt akartam, amivel a legjobban tudnék segíteni Naomin, úgy, hogy ne kerüljön bajba. Tommyék megállás nélkül figyeltek, várva a reakcióimat, és emiatt düh keletkezett bennem. Ők se tudják, mi tévők legyünk, ezért tőlem várják a választ. Jó érvük lenne, ha azt mondanák, hogy én ismerem legjobban Naomit, de tévednének. Lehet, hogy a barátnőm, de Cassy sokkal jobban kiismerte a pár év alatt.
Csend telepedett ránk, mindenki rám várt. Az elfojtott dühöm kezdett felgyülemleni bennem, és tudtam, nem lesz jó vége. Tudom, hogy túlreagálom, mivel szokásom, de a napokban minden apró dologra mérges lettem, vagy épp szomorú. Kinyitottam a szám, majd becsuktam, kényszerítve magamat, hogy ne szólaljak meg, hiszen ők nem tehetnek semmiről.
- Jobb mástól várni a választ, minthogy saját magatok meghoznátok, és vállalni a vele járó következményeket?! - Halkan kezdtem, de a hangom egyre jobban felerősödött. - Tudjátok mit? Fogalmam sincs, hogy mit kell tenni, de ti is ugyan olyan hülyék vagytok. - ugrottam fel a fotelról. - Ne csak üljetek, és bambuljatok, hanem tegyetek is azért, hogy megtaláljuk. Én már mióta keresem a módját, az idegeim pattanásig feszültek, és mikor elhívlak titeket, hogy segítsetek megtalálni a barátunkat, ti csak vagytok! Könnyű az én pénzemből elleni! - ordítottam, olyan hangosan, hogy szinte beleremegett a fal. - Tegyétek magatokat hasznossá, és tűnjetek őt keresni!
Zihálva fejeztem be, a többiek pedig félénk tekintettel néztek. Észre sem vettem, hogy Cris az üvöltözésem közepette visszaült a fotelba, és összehúzta magát. Mindenki elsápadt, és csöndben várták, mi fog még történni. Senki se mert megszólalni.
Döbbentem ismertem fel, hogy most félnek tőlem. Mindig is tudtam a frászt hozni az emberekre, de ők nem érdemelték meg.
Hirtelen változott meg a hangulatom, keserű méregből, undorrá. Magamtól undorodtam, amiért nem tudtam megálljt parancsolni az ösztöneimnek. Idegesen húzgáltam az ingem ujját, majd tekintetek kereszttüzében vonultam a szobámba. Magamra zártam az ajtót, majd hanyatt feküdtem az ágyon, és ismét belekezdtem önmagam marcangolásába. Nem telt sok időmbe, mire rájöttem, hogy azért vagyok mérges mert tehetetlen vagyok. Mindig is utáltam az ilyen helyzeteket, pláne most.
Frusztráltan nyögtem egyet, majd ledobtam a ruháimat, és visszafeküdtem az ágyra, egy kis pihenés reményében.
- Adam segíts! - hallottam a suttogásnak tűnő hangot. Folyosók sokaságait láttam magam körül, és elindultam az egyik irányba. Majd abból még több folyosó ágazott ki. És még több. Labirintusnak tűnő hideg falak vettek körül. - Adam! - hallottam újra a gyönge hangot. Sietve indultam neki, de ismét csak véget nem érő folyosókkal találtam szembe magam. A falba akartam ütni ököllel, amikor megpillantottam egy fekete ajtót, amiről itt-ott le volt válva a festék, és meg volt karcolva. Nem illett a tökéletesen egységes helyhez.
Odafutottam, és feltéptem. Két ajtóval találtam szeme magam - két lehetőséggel. Az egyikbe belenézve megtaláltam magamat. A régi önmagamat. Hajszoltam a hollywoodi "tökéletes" életet. Amit meg is kaptam, és én gyönyörűnek hittem. Piáltam, és pasik vettek körül, miközben az elméletben megtett kilométerekre gondoltam.
A másikban Naomi volt. A jó és rossz keveréke, amin együtt keresztül mentünk. Végül abba mentem be, amelyikbe a szívem húzott: a másodikba.
2014. január 26., vasárnap
2014. január 19., vasárnap
Imperfect romance - 30. fejezet
Adam szemszöge:
Pár nappal Naomi eltűnése után nem bírtam nyugton maradni. Az egész napjaim abból teltek, hogy a rokonait és régi barátait kerestem, de nehezebb volt, mint hittem. Csak egy-két embert találtam, akiknek szerintem ismerős volt Naomi neve és leírása, de azt mondták, nem tudják kicsoda ő.
Sokszor hívogattam a haverjaimat amikor unatkoztam, túl sokszor. Talán csak a telefonommal, és a keresgéléssel teltek el az utóbbi napok. Mérges voltam magamra, amiért nem teszek semmit Naomiért. Ki tudja milyen szörnyűségeken mehet keresztül, én pedig csak lazsáltam. Végül amikor már az elmebetegség szélén álltam magányomban, megkértem Crist, Cassyt és Tommyt, hogy jöjjenek el hozzám, majd én állom a költségeket. Hazamenni nem volt erőm, arra gondolva, hogy talán Naomi nincs olyan messze Springfieldtől, vagy talán még itt van. Nem mondhatom azt, hogy egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy meghalt, de egyből kitöröltem a fejemből. A falba akartam verni a fejemet, hogy ilyenek jutnak eszembe, és igazából majdnem meg is tettem. Ezért jobb ötletnek láttam, ha elhívom őket, mielőtt kárt teszek magamban.
Hat nappal az incidens után, a telefonom sípolására ébredtem. Cassyék jeleztek, hogy nemsokára megérkeznek hozzám, úgy húsz perc. Feltápászkodtam az ágyamról, és kivonszoltam magamat a fürdőbe. Betegesen sovány voltam, sápadt, és szemeim alatt sötét karikák húzódtak. Mondhatni úgy néztem ki, mint valami förtelem. Egy lelkibajos förtelem.
Fél óra múlva kopogást hallottam. Kissé jobb állapotban nyitottam ki az ajtót.
- Adam.. - pillantottam meg először Crist az ajtóban. Szemében nem azt láttam, akit Los Angelesben hagytam.
- Sziasztok. - köszönök halkan, majd beinvitálom őket. A hotelben átköltöztem egy másik helyre, amit talán lakosztálynak is lehetne már hívni; hogy elférjünk. Az elkövetkezendő pár napot úgyis csak egymással és Naomival töltenénk, ezért nem láttam értelmét külön szobát kivenni mindannyiunknak.
Mindegyikőjük szemében szomorúság játszott, még Tommyéban is, aki próbált mindig optimista maradni. Most azokban a sötétbarna szemekben keserűséget láttam.
- Mit mondott a rendőrség? - kérdezte, miután leültünk a fotelokra.
- Semmit nem tudnak. - hajtom le a fejem. Ő biztatóan a vállamra tette a kezét, na nem mintha ez segített volna.
- Én sokat gondolkodtam - szólal meg Cassy, szinte suttogva. -, és arra jutottam, hogy talán ez segít valamiben. - húzott elő a táskájából egy piros könyvet. - Ez a naplója. - mondta. Cris eltátotta a száját, és elvette tőle a naplót, majd megforgatta a kezében. - Már kiolvastam.
- Ezt nem szabadna. - mondtam, összehúzott szemekkel.
- De érdemes volt. - nézett fel rám, elszántan. - Valami olyat tett, amiért bosszút akarnak állni rajta. Három pénzes fickó lehet benne, le van írva a nevük, hogy néznek ki. Garnet egy izmos, nagydarab férfi, mostanában 38 év körüli lehet. Silas, Granet egy régi üzleti társa, ő valamivel fiatalabb nála. És Enoch, huszonéves, pszichológiát tanul.
Pár percig némán ültünk, és dolgoztuk a hallottakat. Az agyam folyamatosan zakatolt, de Naomi ezekről semmit, soha nem említett. Nem tudom, mit tehetett Springfieldben. Lényem egyik része hallani sem akart róla, míg a másik az információkat követelte.
- El kéne vinnünk a rendőrségre.. - törte meg a csendet Cassy.
- Azt már nem! - pattant fel Cris. - Bármit is művelt itt az a csaj, az biztos nem jelentene jót rá nézve!
- Crisnek igaza van. - csatlakozott Tommy is. - De ha csak az elrablói személyazonosságát mondjuk meg, kíváncsiak lesznek, honnan tudjuk.
- Nem érdekel! Majd hazudunk.
- Ez nem csak rajtad múlik, Cris! - nézett rá szúrósan Cassy. - Adam, te mit gondolsz? - kérdezte, mire három szempár szegeződött rám.
Pár nappal Naomi eltűnése után nem bírtam nyugton maradni. Az egész napjaim abból teltek, hogy a rokonait és régi barátait kerestem, de nehezebb volt, mint hittem. Csak egy-két embert találtam, akiknek szerintem ismerős volt Naomi neve és leírása, de azt mondták, nem tudják kicsoda ő.
Sokszor hívogattam a haverjaimat amikor unatkoztam, túl sokszor. Talán csak a telefonommal, és a keresgéléssel teltek el az utóbbi napok. Mérges voltam magamra, amiért nem teszek semmit Naomiért. Ki tudja milyen szörnyűségeken mehet keresztül, én pedig csak lazsáltam. Végül amikor már az elmebetegség szélén álltam magányomban, megkértem Crist, Cassyt és Tommyt, hogy jöjjenek el hozzám, majd én állom a költségeket. Hazamenni nem volt erőm, arra gondolva, hogy talán Naomi nincs olyan messze Springfieldtől, vagy talán még itt van. Nem mondhatom azt, hogy egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy meghalt, de egyből kitöröltem a fejemből. A falba akartam verni a fejemet, hogy ilyenek jutnak eszembe, és igazából majdnem meg is tettem. Ezért jobb ötletnek láttam, ha elhívom őket, mielőtt kárt teszek magamban.
Hat nappal az incidens után, a telefonom sípolására ébredtem. Cassyék jeleztek, hogy nemsokára megérkeznek hozzám, úgy húsz perc. Feltápászkodtam az ágyamról, és kivonszoltam magamat a fürdőbe. Betegesen sovány voltam, sápadt, és szemeim alatt sötét karikák húzódtak. Mondhatni úgy néztem ki, mint valami förtelem. Egy lelkibajos förtelem.
Fél óra múlva kopogást hallottam. Kissé jobb állapotban nyitottam ki az ajtót.
- Adam.. - pillantottam meg először Crist az ajtóban. Szemében nem azt láttam, akit Los Angelesben hagytam.
- Sziasztok. - köszönök halkan, majd beinvitálom őket. A hotelben átköltöztem egy másik helyre, amit talán lakosztálynak is lehetne már hívni; hogy elférjünk. Az elkövetkezendő pár napot úgyis csak egymással és Naomival töltenénk, ezért nem láttam értelmét külön szobát kivenni mindannyiunknak.
Mindegyikőjük szemében szomorúság játszott, még Tommyéban is, aki próbált mindig optimista maradni. Most azokban a sötétbarna szemekben keserűséget láttam.
- Mit mondott a rendőrség? - kérdezte, miután leültünk a fotelokra.
- Semmit nem tudnak. - hajtom le a fejem. Ő biztatóan a vállamra tette a kezét, na nem mintha ez segített volna.
- Én sokat gondolkodtam - szólal meg Cassy, szinte suttogva. -, és arra jutottam, hogy talán ez segít valamiben. - húzott elő a táskájából egy piros könyvet. - Ez a naplója. - mondta. Cris eltátotta a száját, és elvette tőle a naplót, majd megforgatta a kezében. - Már kiolvastam.
- Ezt nem szabadna. - mondtam, összehúzott szemekkel.
- De érdemes volt. - nézett fel rám, elszántan. - Valami olyat tett, amiért bosszút akarnak állni rajta. Három pénzes fickó lehet benne, le van írva a nevük, hogy néznek ki. Garnet egy izmos, nagydarab férfi, mostanában 38 év körüli lehet. Silas, Granet egy régi üzleti társa, ő valamivel fiatalabb nála. És Enoch, huszonéves, pszichológiát tanul.
Pár percig némán ültünk, és dolgoztuk a hallottakat. Az agyam folyamatosan zakatolt, de Naomi ezekről semmit, soha nem említett. Nem tudom, mit tehetett Springfieldben. Lényem egyik része hallani sem akart róla, míg a másik az információkat követelte.
- El kéne vinnünk a rendőrségre.. - törte meg a csendet Cassy.
- Azt már nem! - pattant fel Cris. - Bármit is művelt itt az a csaj, az biztos nem jelentene jót rá nézve!
- Crisnek igaza van. - csatlakozott Tommy is. - De ha csak az elrablói személyazonosságát mondjuk meg, kíváncsiak lesznek, honnan tudjuk.
- Nem érdekel! Majd hazudunk.
- Ez nem csak rajtad múlik, Cris! - nézett rá szúrósan Cassy. - Adam, te mit gondolsz? - kérdezte, mire három szempár szegeződött rám.
2014. január 12., vasárnap
Imperfect romance - 29. fejezet
Naomi szemszöge:
Koszos, nyirkos helyen ébredtem, a fejem sajgott és reszkettem a hidegtől. Mikor kinyitottam a szemem sötétség fogadott, ezért kicsit vártam, hogy hozzászokjak. Mikor már enyhén észleltem a körülötte lévő tárgyakat, felültem. Egy ágyon voltam, amin egy dohos takaró volt. A szobában még volt egy asztal, rajta egy kancsóval és pohárral, két szék és egy kisebb ruhásszekrény. Óvatosan felálltam, majd kinyitottam, de sajnos semmit nem találtam benne, csak pókhálót. Csalódottan feküdtem vissza az ágyra, és gondolkodni kezdtem. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy a sétáló felé igyekeztem, aztán minden sötét. Hol lehetek?
Az ajtó felé néztem, aminek résein fény szűrődött. Nem tudtam melyik jobb: megpróbálni, hogy nyitva van-e, ezzel megkockáztatni, hogy észreveszik, hogy felébredtem, vagy nem mozdulni, és várni a segítséget. Végül egy harmadik megoldásnál döntöttem, és félénken az ajtóhoz léptem, majd hallgatózni kezdtem.
- Enoch, az ötleted egy nagy hülyeség. Mégis mit gondolsz, hova tesszük addig a lányt? - szólal meg egy férfi.
Enoch.. Ismerősen hangzik.
- Nem tudom! - mondja egy fiatalabb férfit. - De ne mondd, hogy hülyeség! Te még ennyit se találtál ki!
- Inkább nem mondok semmit, minthogy akkora marhaságot, mint te!
- Fejezzétek be! - szólítja fel őket egy harmadik, bariton hangon. - Ezzel nem megyünk semmire. Enoch ötlete valóban nem a legjobb, de ő legalább mondott valamit. Menj, nézz be a lányhoz!
Lábujjhegyen futva mentem az ágyamhoz, és rögtön el is feküdtem rajta. Ekkor kulcszörgést hallottam, az ajtó nyílt és csukódott, majd felkapcsolódott a lámpa. Léptek közeledtek felém, majd nyikorgást hallottam. Félve nyitottam ki a szemem.
Az ágyam mellett egy fiatal férfi ült egy széken. Összehúzott szemekkel mért végig.
- Hol vagyok? - kockáztattam meg a kérdést. A kék szempár a szemembe nézett.
- Egy ágyon.
- Melyik városban?
- Egy amerikai városban.
- Kérlek.. - könnyesedett el a szemem. A férfi szemeiben szánalmat láttam megvillanni.
- Enoch Storm a nevem. Emlékszel rám?
- Rémlik valami.. - mondtam az igazat. Nem volt merszem hazudni a férfinak.
- Én is egy voltam abban a cselben, amit itt műveltél. - magyarázta Enoch. Összeszorítottam a szemem, és próbáltam visszaemlékezni a Springfieldben történtekre, de semmi nem jutott eszembe. - Érthető. - szólalt meg váratlanul, mintha csak olvasott volna a gondolataimban. - Voltál pszichológusnál?
- Nem.
- Érdekes. Talán akkora trauma ért, hogy elfelejtetted.
- Elárulnád mégis miről beszélsz? - kérdeztem, mire szúrós pillantást vetett rám.
- Pszichológusnak tanulok, most rajtad elemzem a tudásomat.
- Értem. Most talán arról is beszélhetnénk, hogy miért vagyok itt!
- Garnet és Silas szerint meg kell keserülnöd, amit ellenünk tettél.
- Meg kell keserülnöm? Valami rossz filmbe csöppentem? - kérdeztem, mire morgott valamit. - Az ő nevük is ismerős..
- Ismerted is őket. - mondja, majd lehalkítja a hangját. - Nézd.. Én nem értek egyet velük, de ellenkezni nem akarok. Megpróbálok majd segíteni neked, de ezt meg ne tudják!
- Köszönöm. - nézek hálásan szemeibe. - És.. mit akarnak velem csinálni.
- Minél kevesebbet tudsz, annál jobb. - válaszolja. Kék szemeiben elszántságot látok, erőt, amit nem sok embernél tapasztaltam. - Most pedig befogod a pofád, és visszafekszel, ha jót akarsz magadnak! - ordítja, mire én összerezzenek, és engedelmeskedek neki. Nem értem, ezt miért csinálta. - Nyugi - suttogja. -, csak fent kell tartanom a látszatot. - kacsint, és magamra hagy.
Koszos, nyirkos helyen ébredtem, a fejem sajgott és reszkettem a hidegtől. Mikor kinyitottam a szemem sötétség fogadott, ezért kicsit vártam, hogy hozzászokjak. Mikor már enyhén észleltem a körülötte lévő tárgyakat, felültem. Egy ágyon voltam, amin egy dohos takaró volt. A szobában még volt egy asztal, rajta egy kancsóval és pohárral, két szék és egy kisebb ruhásszekrény. Óvatosan felálltam, majd kinyitottam, de sajnos semmit nem találtam benne, csak pókhálót. Csalódottan feküdtem vissza az ágyra, és gondolkodni kezdtem. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy a sétáló felé igyekeztem, aztán minden sötét. Hol lehetek?
Az ajtó felé néztem, aminek résein fény szűrődött. Nem tudtam melyik jobb: megpróbálni, hogy nyitva van-e, ezzel megkockáztatni, hogy észreveszik, hogy felébredtem, vagy nem mozdulni, és várni a segítséget. Végül egy harmadik megoldásnál döntöttem, és félénken az ajtóhoz léptem, majd hallgatózni kezdtem.
- Enoch, az ötleted egy nagy hülyeség. Mégis mit gondolsz, hova tesszük addig a lányt? - szólal meg egy férfi.
Enoch.. Ismerősen hangzik.
- Nem tudom! - mondja egy fiatalabb férfit. - De ne mondd, hogy hülyeség! Te még ennyit se találtál ki!
- Inkább nem mondok semmit, minthogy akkora marhaságot, mint te!
- Fejezzétek be! - szólítja fel őket egy harmadik, bariton hangon. - Ezzel nem megyünk semmire. Enoch ötlete valóban nem a legjobb, de ő legalább mondott valamit. Menj, nézz be a lányhoz!
Lábujjhegyen futva mentem az ágyamhoz, és rögtön el is feküdtem rajta. Ekkor kulcszörgést hallottam, az ajtó nyílt és csukódott, majd felkapcsolódott a lámpa. Léptek közeledtek felém, majd nyikorgást hallottam. Félve nyitottam ki a szemem.
Az ágyam mellett egy fiatal férfi ült egy széken. Összehúzott szemekkel mért végig.
- Hol vagyok? - kockáztattam meg a kérdést. A kék szempár a szemembe nézett.
- Egy ágyon.
- Melyik városban?
- Egy amerikai városban.
- Kérlek.. - könnyesedett el a szemem. A férfi szemeiben szánalmat láttam megvillanni.
- Enoch Storm a nevem. Emlékszel rám?
- Rémlik valami.. - mondtam az igazat. Nem volt merszem hazudni a férfinak.
- Én is egy voltam abban a cselben, amit itt műveltél. - magyarázta Enoch. Összeszorítottam a szemem, és próbáltam visszaemlékezni a Springfieldben történtekre, de semmi nem jutott eszembe. - Érthető. - szólalt meg váratlanul, mintha csak olvasott volna a gondolataimban. - Voltál pszichológusnál?
- Nem.
- Érdekes. Talán akkora trauma ért, hogy elfelejtetted.
- Elárulnád mégis miről beszélsz? - kérdeztem, mire szúrós pillantást vetett rám.
- Pszichológusnak tanulok, most rajtad elemzem a tudásomat.
- Értem. Most talán arról is beszélhetnénk, hogy miért vagyok itt!
- Garnet és Silas szerint meg kell keserülnöd, amit ellenünk tettél.
- Meg kell keserülnöm? Valami rossz filmbe csöppentem? - kérdeztem, mire morgott valamit. - Az ő nevük is ismerős..
- Ismerted is őket. - mondja, majd lehalkítja a hangját. - Nézd.. Én nem értek egyet velük, de ellenkezni nem akarok. Megpróbálok majd segíteni neked, de ezt meg ne tudják!
- Köszönöm. - nézek hálásan szemeibe. - És.. mit akarnak velem csinálni.
- Minél kevesebbet tudsz, annál jobb. - válaszolja. Kék szemeiben elszántságot látok, erőt, amit nem sok embernél tapasztaltam. - Most pedig befogod a pofád, és visszafekszel, ha jót akarsz magadnak! - ordítja, mire én összerezzenek, és engedelmeskedek neki. Nem értem, ezt miért csinálta. - Nyugi - suttogja. -, csak fent kell tartanom a látszatot. - kacsint, és magamra hagy.
2014. január 10., péntek
Első díjam!
Nagyon szépen köszönöm a díjat Brook-nak! :)
Nagyon szeretek moziba járni.
Két cicám és egy nyulam van, akiket nagyon szeretek.
Válaszok:
Melyik dal jellemez téged legjobban?
Hmm.. Ezen még nem gondolkoztam, de talán Adam Lamberttől a Cuckoo. :D
Melyik dal jellemezné a blogod a legjobban?
Amiről elneveztem..
Ha bárhol élhetnél a világon, hova költöznél?
Los Angeles.
Ha hátralévő életedben csak egy személyt láthatnál, ki lenne az?
Erre nagyon nehéz választ adni. De talán a legjobb barátnőm. Talán.
Miben más a te blogod, mint a többi?
Én nem amiatt írok, mert mindenképpen fel akartam venni egy hobbit. Mikor alsós voltam, már akkor dicsért a tanárnőm, hogy én kitűnök a fogalmazásommal, és manapság is sokan mondják, hogy szépen írok. Másrészt, én semmilyen ürüggyel nem hagynám félbe az egyik sztori írását. Nagyon rossz az az olvasónak, tapasztalatból mondom.
Mi a hobbid?
Az írás, festés. Zenét hallgatni is nagyon szeretek, ha egy nap nem hallgathatok a falra tudnék mászni.
Ki a példaképed?
Adam Lambert.
Miért ő a példaképed?
Mert ő kicsit más szemmel látja a világot. Szeret segíteni az embereken, és sok más előadókkal ellentétben /tisztelet a kivételnek/, ő tényleg tiszta szívből szereti a rajongóit, példa van rá. Nagyon intelligens ember, és azt hangoztatja, mindenki jó úgy ahogy van, és ne próbáljon változtatni magán, hanem fogadja el. Világsztár lett annak ellenére, hogy meleg, zsidó és anyagi gondjai voltak. Ő az élő példa arra: bármit elérhetsz, csak akarni kell.
/Btw nem mellesleg helyes. :D/
Szívesen lennél példakép?
Hát nem tudom.. Nagy felelősséggel jár. Ha valami rosszat csinálok, akkor az, aki felnéz rám, annak csalódnia kellene.. Azt mondanám, hogy nem, de a szívem mélyén biztosan tetszene.
Mi a kedvenc ételed?
Rossz szokásom, hogy nagyon szeretem a hasamat, úgyhogy nem hiszem, hogy tudok erre válaszolni. :D
Kérdések:
Mi az álomállásod?
Miért kezdtél el írni?
Ki/mi az inspirációd?
Hova utaznál legszívesebben, és mit csinálnál ott?
Mit akarsz elérni az életedben?
Mi az, amit a halálod előtt mindenképpen meg akarsz tenni?
Milyen zenét szeretsz?
Hiszel az idegen lényekben?
Van olyan tárgy, amihez ragaszkodsz? Miért?
Szerinted mennyire számít, ha valakinek más a bőrszíne/vallása/szexuális beállítottsága?
Akiknek küldöm:
Dorothy Large
Lianne
Alice Carror
Carmen
Brook és Alice
Szabályok:
Köszönd meg annak, akitől kaptad!
Írj 10 dolgot magadról!
Válaszolj 10 kérdésre!
Tegyél fel 10 kérdést!
Küld tovább 5 bloggernek!
Magamról:
Finnt szeretnék tanulni, netes nyelvtanleckékkel már foglalkozom.
Nagyon szeretem a kiegészítőket, főként a gyűrűket.
Íráson kívül még festek, és ritkán rajzolok és fotózok is.
Az álmom, hogy Los Angelesben élhessek.
Színésznő, író szeretnék lenni.
Inkább a hallgató vagyok, mint a beszélő.
Szeretek utazni, sok országban jártam már.
A misztikus dolgokat szeretem leginkább nézni/olvasni.Nagyon szeretek moziba járni.
Két cicám és egy nyulam van, akiket nagyon szeretek.
Válaszok:
Melyik dal jellemez téged legjobban?
Hmm.. Ezen még nem gondolkoztam, de talán Adam Lamberttől a Cuckoo. :D
Melyik dal jellemezné a blogod a legjobban?
Amiről elneveztem..
Ha bárhol élhetnél a világon, hova költöznél?
Los Angeles.
Ha hátralévő életedben csak egy személyt láthatnál, ki lenne az?
Erre nagyon nehéz választ adni. De talán a legjobb barátnőm. Talán.
Miben más a te blogod, mint a többi?
Én nem amiatt írok, mert mindenképpen fel akartam venni egy hobbit. Mikor alsós voltam, már akkor dicsért a tanárnőm, hogy én kitűnök a fogalmazásommal, és manapság is sokan mondják, hogy szépen írok. Másrészt, én semmilyen ürüggyel nem hagynám félbe az egyik sztori írását. Nagyon rossz az az olvasónak, tapasztalatból mondom.
Mi a hobbid?
Az írás, festés. Zenét hallgatni is nagyon szeretek, ha egy nap nem hallgathatok a falra tudnék mászni.
Ki a példaképed?
Adam Lambert.
Miért ő a példaképed?
Mert ő kicsit más szemmel látja a világot. Szeret segíteni az embereken, és sok más előadókkal ellentétben /tisztelet a kivételnek/, ő tényleg tiszta szívből szereti a rajongóit, példa van rá. Nagyon intelligens ember, és azt hangoztatja, mindenki jó úgy ahogy van, és ne próbáljon változtatni magán, hanem fogadja el. Világsztár lett annak ellenére, hogy meleg, zsidó és anyagi gondjai voltak. Ő az élő példa arra: bármit elérhetsz, csak akarni kell.
/Btw nem mellesleg helyes. :D/
Szívesen lennél példakép?
Hát nem tudom.. Nagy felelősséggel jár. Ha valami rosszat csinálok, akkor az, aki felnéz rám, annak csalódnia kellene.. Azt mondanám, hogy nem, de a szívem mélyén biztosan tetszene.
Mi a kedvenc ételed?
Rossz szokásom, hogy nagyon szeretem a hasamat, úgyhogy nem hiszem, hogy tudok erre válaszolni. :D
Kérdések:
Mi az álomállásod?
Miért kezdtél el írni?
Ki/mi az inspirációd?
Hova utaznál legszívesebben, és mit csinálnál ott?
Mit akarsz elérni az életedben?
Mi az, amit a halálod előtt mindenképpen meg akarsz tenni?
Milyen zenét szeretsz?
Hiszel az idegen lényekben?
Van olyan tárgy, amihez ragaszkodsz? Miért?
Szerinted mennyire számít, ha valakinek más a bőrszíne/vallása/szexuális beállítottsága?
Akiknek küldöm:
Dorothy Large
Lianne
Alice Carror
Carmen
Brook és Alice
2014. január 5., vasárnap
Imperfect romance - 28. fejezet
Kérem, aki olvassa, az a fejezet alján véleményezzen! Sokat jelentene.
Jó olvasást!
Adam szemszöge:
Miután sikerült megigazítanom a hajamat, hogy ne úgy nézzek ki mint egy őrült, lementem a hotel előtti útra, és elindultam a sétáló felé. A levegő már hűlni kezdett, ezért magamra kaptam a dzsekimet, és Naomiét is magammal hoztam, mert volt olyan okos, hogy eljött nélküle. A sétálón nem az a tömeg volt, amit a legnagyobb városokban megszoktam, de kellemes volt a hangulat. A fagyizóhoz érve nem találtam Naomit, ezért megcsörgettem a mobilján, de az belesípolt a fülembe. Összehúztam a szemöldököm, majd elindultam a másik fagyizóhoz. Abban sem találtam, ezért szétnéztem, majd sétálni kezdtem, hátha megpillantom. Észre sem vettem, menyi ideig nézelődtem, amikor a sétáló vége felé értem, ahol már csak itt-ott akadtak boltok.
Visszafelé szintén a szememmel kerestem, de sehol nem találtam, majd visszamentem a hotelbe, hátha elkerültük egymást, ő pedig már fent vár. Csalódnom kellett, ugyanis mikor felértem csak a csend és a sötétség fogadott. Lerohantam a recepcióra, de ott se tudtak semmit mondani Naomi felől, ezért szomorúan ballagtam vissza. Ledőltem az ágyra, és csak reménykedtem, hogy reggelre magam mellett találom.
Aztán ismét csalódtam. Az éjszaka alig aludtam három órát - de lehet, hogy túloztam is. Csak forgolódtam, és amikor sikerült végre lehunynom a szemem, rémképek jöttek elő a fejemben. Felkeltem, és gyorsan emberi külsőt öltöttem magamra, majd lementem. Az asztaloknál se találtam, ezért megittam egy kávét, érdeklődtem a recepciónál, ahol megint nem tudtak semmit. Felrohantam, és megint próbáltam hívni Naomit, nem sok sikerrel. Ezt a kört még párszor megtettem a nap folyamán, mígnem a recepción elég furcsán néztek rám, így kétségbeesésemben felhívtam Crist.
- Cristofel Wilkers.
- Cris segítened kell! - szólok bele a telefonba.
- Adam? Mondtam, hogy ha nem találsz ki a bárból, kérdezz meg valakit.
- Cris!
- Nem szégyen.
- Figyelj már rám! Naomi eltűnt! - ordítok. Pár másodpercig csak a légzését hallom.
- Biztos vagy ebben? Nem lehet, hogy csak máshová kallódott?
- Tegnap óta? Értsd meg, eltűnt!
- Kérj a recepción egy térképet, és menj el az őrsre. De egyelőre senkinek ne beszélj erről, én sem tudom mit kell ilyenkor tenni. Neked még nem is jutott eszedbe, hogy el kéne menned a rendőrségre?
- Teljesen be vagyok pánikolva!
- Tégy úgy, ahogy mondtam. Mást nem tudunk tenni. - mondja szomorúan.
Besétáltam az őrsre, és jelentettem Naomi eltűnését, majd visszamentem a hotelszobámba, és ledőltem az ágyra. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Az, hogy Naomi eltűnt fájdalmas villámcsapásként ért, és most nem tudtam mozdulni a sebektől. Még a szüleivel se találkoztam, hogy velük valamit kitalálhatnánk a lány hollétéről.
Sokáig csak forgolódok az ágyamban a gondolataimba mélyedve, majd úgy döntök, megcsörgetem Cassyt. Erről tudnia kell.
- Szia Adam! Találkoztatok már valakivel? - hallom lelkes hangját, nekem pedig összeszorul a szívem.
- Nem.. Cassy, most hol vagy?
- Ebédet csinálok magamnak otthon. Miért?
- Kérlek ülj le. - mondom nyugtatóan, mire sóhajtást hallok és lépteket.
- Leültem. Valami történt? - kérdezi ártatlan hangon. Nagy levegőt veszek, és reszketve kifújom. Nem léphetek vissza, nem mondhatom azt, hogy majd megtudja Cristől. Nekem kell neki elmondani, még ha számomra telefonon rosszabb, mint élőben. Nem láthatom a reakcióit.. hogy mikor esik össze.. - Adam, itt vagy? Beszélni szeretnék Naomival is.
- Eltűnt.
- Hogy mi?
- Naomi eltűnt.
Jó olvasást!
Adam szemszöge:
Miután sikerült megigazítanom a hajamat, hogy ne úgy nézzek ki mint egy őrült, lementem a hotel előtti útra, és elindultam a sétáló felé. A levegő már hűlni kezdett, ezért magamra kaptam a dzsekimet, és Naomiét is magammal hoztam, mert volt olyan okos, hogy eljött nélküle. A sétálón nem az a tömeg volt, amit a legnagyobb városokban megszoktam, de kellemes volt a hangulat. A fagyizóhoz érve nem találtam Naomit, ezért megcsörgettem a mobilján, de az belesípolt a fülembe. Összehúztam a szemöldököm, majd elindultam a másik fagyizóhoz. Abban sem találtam, ezért szétnéztem, majd sétálni kezdtem, hátha megpillantom. Észre sem vettem, menyi ideig nézelődtem, amikor a sétáló vége felé értem, ahol már csak itt-ott akadtak boltok.
Visszafelé szintén a szememmel kerestem, de sehol nem találtam, majd visszamentem a hotelbe, hátha elkerültük egymást, ő pedig már fent vár. Csalódnom kellett, ugyanis mikor felértem csak a csend és a sötétség fogadott. Lerohantam a recepcióra, de ott se tudtak semmit mondani Naomi felől, ezért szomorúan ballagtam vissza. Ledőltem az ágyra, és csak reménykedtem, hogy reggelre magam mellett találom.
Aztán ismét csalódtam. Az éjszaka alig aludtam három órát - de lehet, hogy túloztam is. Csak forgolódtam, és amikor sikerült végre lehunynom a szemem, rémképek jöttek elő a fejemben. Felkeltem, és gyorsan emberi külsőt öltöttem magamra, majd lementem. Az asztaloknál se találtam, ezért megittam egy kávét, érdeklődtem a recepciónál, ahol megint nem tudtak semmit. Felrohantam, és megint próbáltam hívni Naomit, nem sok sikerrel. Ezt a kört még párszor megtettem a nap folyamán, mígnem a recepción elég furcsán néztek rám, így kétségbeesésemben felhívtam Crist.
- Cristofel Wilkers.
- Cris segítened kell! - szólok bele a telefonba.
- Adam? Mondtam, hogy ha nem találsz ki a bárból, kérdezz meg valakit.
- Cris!
- Nem szégyen.
- Figyelj már rám! Naomi eltűnt! - ordítok. Pár másodpercig csak a légzését hallom.
- Biztos vagy ebben? Nem lehet, hogy csak máshová kallódott?
- Tegnap óta? Értsd meg, eltűnt!
- Kérj a recepción egy térképet, és menj el az őrsre. De egyelőre senkinek ne beszélj erről, én sem tudom mit kell ilyenkor tenni. Neked még nem is jutott eszedbe, hogy el kéne menned a rendőrségre?
- Teljesen be vagyok pánikolva!
- Tégy úgy, ahogy mondtam. Mást nem tudunk tenni. - mondja szomorúan.
Besétáltam az őrsre, és jelentettem Naomi eltűnését, majd visszamentem a hotelszobámba, és ledőltem az ágyra. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Az, hogy Naomi eltűnt fájdalmas villámcsapásként ért, és most nem tudtam mozdulni a sebektől. Még a szüleivel se találkoztam, hogy velük valamit kitalálhatnánk a lány hollétéről.
Sokáig csak forgolódok az ágyamban a gondolataimba mélyedve, majd úgy döntök, megcsörgetem Cassyt. Erről tudnia kell.
- Szia Adam! Találkoztatok már valakivel? - hallom lelkes hangját, nekem pedig összeszorul a szívem.
- Nem.. Cassy, most hol vagy?
- Ebédet csinálok magamnak otthon. Miért?
- Kérlek ülj le. - mondom nyugtatóan, mire sóhajtást hallok és lépteket.
- Leültem. Valami történt? - kérdezi ártatlan hangon. Nagy levegőt veszek, és reszketve kifújom. Nem léphetek vissza, nem mondhatom azt, hogy majd megtudja Cristől. Nekem kell neki elmondani, még ha számomra telefonon rosszabb, mint élőben. Nem láthatom a reakcióit.. hogy mikor esik össze.. - Adam, itt vagy? Beszélni szeretnék Naomival is.
- Eltűnt.
- Hogy mi?
- Naomi eltűnt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)