Adam szemszöge:
- Sziasztok!
- Adam! Hamar megjöttél! - nézett fel Cassy a kanapéról.
- Igen. Kiderült, hogy Ashley, a másik gitárosunk beteg lett, és nem tudott eljönni a próbára. Nélküle meg nem megyünk semmire.
- Egyébként én is itt vagyok, ha észrevennél. - ült le Tommy Cassy mellé, és adott volna neki egy csókot, de Cassy egy puszi után mosolyogva elhúzódott.
- Szia édes! Adam, veled beszélni akartam, jött egy levél a rendőrségről. - állt fel, és felém lépett, Tommy pedig megforgatta a szemét.
- Mit írnak?
- Nem tudom, nem nyitottam ki. - adta át, én pedig kinyitottam és átolvastam. Amit láttam, az nem esett jól. - Na?
- Azt mondják, hogy.. hogy nagyon várnak már New Yorkba. - emeltem meg a hangom, mire Cassy értetlenül állt. Amikor belekezdtem a mondatban, Naomi bejött a teraszról, és nem akartam, hogy meghallja mit írnak a levélben. Legalábbis nem így. - És.. biztos jól fog hangzani az új gitár a legújabb dalhoz. Gyere megmutatom. - fogtam meg a karját, és levezettem az alagsorba.
- Adam neked mi bajod? - kérdezte, miután bezártam magunk mögött a próbaterem ajtaját.
- Ott volt Naomi, leeshetett volna, hogy nem akarom, hogy csak így hirtelenjében tudja meg! - hadonásztam a kezemmel. - De hagyjuk ezt. A levélben azt írták, hogy nem találták meg Springfieldben őket, a házukat lefoglalták. Semmi friss nyom.. Ezért azt gyanítják, hogy elhagyták a várost. Körözést adtak ki több megyére.
- Adam, megijesztesz. - nézett rám hatalmas szemekkel. - Azt akarod mondani.. hogy most bárhol lehetnek? - kérdezte, és felsóhajtottam.
- Igen.
- Naomi! - szóltam, mire érdeklődve nézett fel. Épp Tommy gitározott nekik a nappaliban. - Feljönnél kérlek az emeletre? - kérdeztem. Láttam rajta, ahogy ellenkezni kezdett volna, de tekintetemből levehette, hogy nem akarok magyarázkodni.
- Olvasd ezt el. - mondtam, miután felértünk a hálószobánkba. A szemembe nézve elvette a levelet, majd végigolvasta. Arca semleges volt, semmi érzelmet nem tükrözött. - Mire gondolsz most? - érintettem meg a kezét, ő pedig felnézett és visszaadta a levelet.
- Semmire. - jelentette ki, én pedig összeráncoltam a homlokom. - Ha elmehetek veled turnézni, nem hiszem, hogy megtalálnának. Testőrök is lesznek ott.
- Igen, de nem minden percben! És pont akkor találnak meg, hisz már hetek óta nyilvánosságra van hozva, melyik városokban koncertezünk. Nézd, nem akarom, hogy félj, de nem veheted ezt félvállról.
- Nem veszem. Ne aggódj értem ennyire.
- Ezt nem az előtt mondtad, mielőtt elraboltak? - vontam fel a szemöldököm. Naomi vetett rám egy pillantást, miszerint hanyagoljuk ezt a témát. - Nem hibáztatlak. - mondtam, ő pedig felsóhajtott.
- Tudom. - sütötte le a szemét.
- Van valami baj?
- Nem! Nincs. Vagyis.. csak gyanúm van. - söpörte ki a haját a szeméből, amikor rám nézett.
- Miért?
- Egy pillanat. - tartotta fel a mutatóujját, és bement a gardróbba. Kevesebb mint egy perccel később, egy fényképpel a kezében tért vissza. - Mit látsz ezen a képen? - kérdezte, és felém nyújtotta.
Elvettem a képet, csak akkor szakítva meg a szemkontaktust, amikor már egy ideje az orrom előtt tartottam. Egy családi kép volt, rajta egy magas, fekete keretes szemüveges férfival, aki egy vékony nőt karolt át. Nem volt fiatal, de a tekintete olyan volt, mint egy kisgyereké. Aztán egy aranybarna, középhosszú hajú kislányt pillantottam meg, aki vidáman vigyorgott középen.
Leeresztettem a fotót, és kérdőn néztem a barátnőmre. Nem szólalt meg, ezért elkezdtem gondolkodni, az arcáról visszavándorolt a tekintetem a képre. Aztán hirtelen jövő nyári záporként jött a gondolat.
A kislány kísértetiesen hasonlított Naomira.
