Szóval itt is közlöm, aki netán nem olvasta a kommenteket, hogy folytatni fogom. A második részét nem tervezem ilyen hosszúra - negyven fejezetesre.. - de megpróbálom majd terjedelmesen megírni.
Jó olvasást!
Adam szemszöge:
Amikor megláttuk a két férfit a kapuban feszítve, mindenkiben megfagyott a vér. Nem mozdítva el a tekintetemet róluk, ráemeltem a szememet Enochra, aki elfelejtett levegőt venni. Mire erre ráeszmélt, zihálva kezdett lélegezni, és szinte hallottam a fogaskerekeket az agyában kattogni, kiutat keresve.
- Enoch? - vonta fel a szemöldökét az egyik.
- Hála, hogy jöttetek, Garnet! Egyedül ezeket a nyomorultakat nem tudtam megállítani. - kezdte, mire eltátottam a számat. - Átvágtak, hogy ki tudják szabadítani a csajt. De nálad van fegyver, igaz..? - kérdezte, mire én összeraktam a dolgokat. Enoch velünk van, csak meg akarja tudni, hogy van-e náluk pisztoly, hogy ne vaktában meneküljünk. Játssza a szerepét, ráadásul nagyon jól.
- Valóban? - lépett közelebb az állítólagos Garnet, mire a másik követte, mint valami pulikutya. Nem szólt mást, ezért Enoch folytatta:
- Dobj egy pisztolyt nekem is, és elcsitítom őket. - ment közelebb hozzájuk, de a szemében látszott a bizonytalanság. Garnet végignézett rajtunk, majd a fiúra emelte tekintetét.
- Nincs nálam.
Encochnak felcsillant a szeme, de mielőtt bármit mondhatott volna, Garnet újra megszólalt.
- Miért vizes a hajad? - emelte a gusztustalan kezét Naomi felé. Kétségbeesett tekintettel nézett Enochra, mire annak kitágultak a szemei. - Te hazudsz. - fordította lassan tekintetét a fiú felé.
Védelmezően Naomi elé álltam, és gondolkodni kezdtem. Itt az idő, hogy én is tegyek valamit, ha már eljöttünk ide. Az egyetlen esélyünk az elől lévő kerítés, ugyanis hátul végig szögesdrót van. Csak valahogy el kéne terelni a figyelmüket.. Tommyval összenéztünk, a barna szemekben apró félelmet láttam.
Enoch sóhajtott egy hatalmasat, majdnem hogy morgott, és hirtelen beletérdelt Garnet ágyékába, majd arcon vágta az öklével. Reccsenést hallottam, és a férfi a földön kötött ki. A másik megpróbált nekitámadni, bár ő jóval vékonyabb volt a testes társánál. Mindenki sokkolva állt, én pedig kapcsoltam, és odaszaladtam Enochnak segíteni. A nyakánál megfogtam - ha jól emlékszem Silast -, és elrántottam a fiútól, lehajítva a földre. Nagy levegőt véve megdörzsölte a nyakát, és megpróbált felállni, közben Garnet is kezdett magához térni.
- Futás! - intettem a kapu felé, de Cassy meg se mozdult. Cris karon fogta a két lányt, és bukdácsolva kimentek a kapun. Silas már felállt, és hozzám rohanva lendítette öklét. Jobb kezemmel elkaptam a csuklóját, közben visszakézből lekevertem neki egy akkora pofont, hogy visszaesett a helyére. Ránéztem Tommyra, tudatva vele, hogy kövessük Naomiékat, majd a mellettem álló Enochot megbökve sietősen a kapu felé indultam. Tommy aprót kiáltott, mire visszanézve annyit láttam, hogy Garnet a földön fekve, vérző arccal megragadta a lábát. Odaszaladtam hozzá, és ráléptem a kezére úgy, hogy szinte biztos voltam benne, hogy eltört. Hallottam Garnet fojtott kiáltását, és elkezdtünk az autó felé rohanni. Távolabbról kinyitottam Cassyéknek a kocsit, hogy beszálljanak, még mi odaérünk. Pár méterre az autótól dörrenést hallottam, és Tommy felüvöltött.
2014. március 18., kedd
2014. március 5., szerda
Imperfect romance - 36. fejezet
Ezt most kivételesen hamar sikerült megírnom, így lenne egy kérdésem hozzátok. Legyen folytatása az Imperfect romancenek? Én nem tudom mi legyen, ezért kérnélek titeket, hogy kommentben, vagy jobb oldalt a chatben írjátok meg, mit gondoltok. Szeretném, ha erre tényleg reagálna mindenki aki olvassa, mert egyedül a döntést elég nehéz meghozni, és a következő fejezetet már a másik történethez kell igazítanom, attól függően, hogy lesz-e vagy sem.
Jó olvasást! Várom a válaszaitokat.
Naomi szemszöge:
- Hogy..?
- Hallottad. - vág a szavamba, a kelletnél talán indulatosabban. Még közelebb lép, arcomon megérzem a leheletét. - Ki az az Adam? - kérdezi újra, lassan tagolva.
Nagy levegőt veszek, és megengedem magamnak, hogy pár másodpercre lehunyjam a szemem. A fejemben villámgyorsan pörög végig a gondolat, hogy hazudnom kéne-e, vagy mondjam az igazat. Enoch idegessége megrémít, de nem látom okát hazudni neki.
- A barátom.
Szemében hirtelen három dolgot látok megvillanni; az említett idegességet erősebben, félelmet és még valamit, amit nem tudok kivenni. Tekintete égeti a szememet, és a szívembe vájja magát.
- Most mit csináljak? - néz az égre egy pillanatra, majd a kezébe temeti az arcát.
- Kérlek mondd el mi történt. - érintem meg a vállát. Nem reagál. - Enoch, kérlek válaszolj. Honnan tudsz Adamről? - kérlelem fáradhatatlanul.
- Itt van. - hadarja el, felnézve a szemeimbe. Amint elér a mondat jelentése a tudatomig, a szívem hatalmasat dobban, és azt érzem, hogy futnom kell. Azonban tekintete megállít. A kétségbeesés és a sok érzelem ami benne dúl nem enged mozdulni. Segített, nem hagyhatom magára.
- Enoch.. - simítom végig az arcát. Csak most látom a hasonlóságot a vonásaiban is, nem csak a szemében. A fejemben hirtelen megfogalmazódik egy kis reménnyel telt terv. - Gyere velünk! Adam hálás lesz azért, amit tettél értem, segíthetünk neked! Nem hagyunk magadra.
Az élettel teli fény visszaköltözött a szemébe, és aprót bólintott.
Enoch karonfogva kivezetett, és elfordítva a kulcsot a bejárati ajtóban előreengedett. Sietősen elsétáltam a ház sarkához, ahonnan el lehetett látni a kapuig. Nagyot dobbant a szívem, és csak akkor fogtam fel igazán e perc jelentőségét, amikor megpillantottam Adamet. Rohanni kezdtem felé, de nem úgy, mint a filmekben. Adam még háttal állt nekem, amikor megbökte Tommy, hogy nézzen végre felém. Épp próbált tenni pár lépést, amikor én odaértem hozzá, és a nyakába ugrottam. A becsapódás akkora erővel sikerült, hogy Adam majdnem hanyatt vetette magát, és a fejünk erősen összekoccant, de nem érdekelt, és látszólag őt sem. Olyan erősen ölelt, hogy az szinte fájt. Hallottam, ahogy Cassy felnevet, és én megpróbáltam nem elsírni magam. Egy perc után Cassy is becsatlakozott az ölelésbe, majd elengedtem Adamet, és üdvözöltem a többieket is.
- Hogy vagy? - Ennyit tudott kinyögni Adam, amikor az oldalamnál állva a nyakamba fúrta az arcát, és átölelte a derekamat.
- A körülményekhez képest jól. - lélegeztem fel.
- Gyere, ülj le. - szakított el Cris Adam mellől, és leültetett a derékmagasságú támfalra.
- Ezt nem most kéne.. - szólalt meg Enoch. Cris kérdően felvonta a szemöldökét. - Garneték nemsokára itt lesznek! El kéne húznunk, ha nem akarunk velük találkozni.
- Ugyan már! Mi négyen vagyunk férfiak, ők meg ketten. És Cassy is bármikor kikaparhatja valamelyik szemét. - viccelte el Tommy a helyzetet.
- Ez nem ilyen egyszerű. Garnetnek lehet, hogy van fegyvere.
- Mivan? - tért magához Adam.
- Ne már, tényleg nem ácsoroghatunk itt! Nem tudhatjuk mennyire ment el az eszük, mit csinálnak ha itt lesznek. Mennünk kell. - magyarázott Cassy, mire fémcsattanást hallottunk.
- Nem mentek sehová. - morgott Garnet a kapuban.
Jó olvasást! Várom a válaszaitokat.
Naomi szemszöge:
- Hogy..?
- Hallottad. - vág a szavamba, a kelletnél talán indulatosabban. Még közelebb lép, arcomon megérzem a leheletét. - Ki az az Adam? - kérdezi újra, lassan tagolva.
Nagy levegőt veszek, és megengedem magamnak, hogy pár másodpercre lehunyjam a szemem. A fejemben villámgyorsan pörög végig a gondolat, hogy hazudnom kéne-e, vagy mondjam az igazat. Enoch idegessége megrémít, de nem látom okát hazudni neki.
- A barátom.
Szemében hirtelen három dolgot látok megvillanni; az említett idegességet erősebben, félelmet és még valamit, amit nem tudok kivenni. Tekintete égeti a szememet, és a szívembe vájja magát.
- Most mit csináljak? - néz az égre egy pillanatra, majd a kezébe temeti az arcát.
- Kérlek mondd el mi történt. - érintem meg a vállát. Nem reagál. - Enoch, kérlek válaszolj. Honnan tudsz Adamről? - kérlelem fáradhatatlanul.
- Itt van. - hadarja el, felnézve a szemeimbe. Amint elér a mondat jelentése a tudatomig, a szívem hatalmasat dobban, és azt érzem, hogy futnom kell. Azonban tekintete megállít. A kétségbeesés és a sok érzelem ami benne dúl nem enged mozdulni. Segített, nem hagyhatom magára.
- Enoch.. - simítom végig az arcát. Csak most látom a hasonlóságot a vonásaiban is, nem csak a szemében. A fejemben hirtelen megfogalmazódik egy kis reménnyel telt terv. - Gyere velünk! Adam hálás lesz azért, amit tettél értem, segíthetünk neked! Nem hagyunk magadra.
Az élettel teli fény visszaköltözött a szemébe, és aprót bólintott.
Enoch karonfogva kivezetett, és elfordítva a kulcsot a bejárati ajtóban előreengedett. Sietősen elsétáltam a ház sarkához, ahonnan el lehetett látni a kapuig. Nagyot dobbant a szívem, és csak akkor fogtam fel igazán e perc jelentőségét, amikor megpillantottam Adamet. Rohanni kezdtem felé, de nem úgy, mint a filmekben. Adam még háttal állt nekem, amikor megbökte Tommy, hogy nézzen végre felém. Épp próbált tenni pár lépést, amikor én odaértem hozzá, és a nyakába ugrottam. A becsapódás akkora erővel sikerült, hogy Adam majdnem hanyatt vetette magát, és a fejünk erősen összekoccant, de nem érdekelt, és látszólag őt sem. Olyan erősen ölelt, hogy az szinte fájt. Hallottam, ahogy Cassy felnevet, és én megpróbáltam nem elsírni magam. Egy perc után Cassy is becsatlakozott az ölelésbe, majd elengedtem Adamet, és üdvözöltem a többieket is.
- Hogy vagy? - Ennyit tudott kinyögni Adam, amikor az oldalamnál állva a nyakamba fúrta az arcát, és átölelte a derekamat.
- A körülményekhez képest jól. - lélegeztem fel.
- Gyere, ülj le. - szakított el Cris Adam mellől, és leültetett a derékmagasságú támfalra.
- Ezt nem most kéne.. - szólalt meg Enoch. Cris kérdően felvonta a szemöldökét. - Garneték nemsokára itt lesznek! El kéne húznunk, ha nem akarunk velük találkozni.
- Ugyan már! Mi négyen vagyunk férfiak, ők meg ketten. És Cassy is bármikor kikaparhatja valamelyik szemét. - viccelte el Tommy a helyzetet.
- Ez nem ilyen egyszerű. Garnetnek lehet, hogy van fegyvere.
- Mivan? - tért magához Adam.
- Ne már, tényleg nem ácsoroghatunk itt! Nem tudhatjuk mennyire ment el az eszük, mit csinálnak ha itt lesznek. Mennünk kell. - magyarázott Cassy, mire fémcsattanást hallottunk.
- Nem mentek sehová. - morgott Garnet a kapuban.
2014. március 2., vasárnap
Imperfect romance - 35. fejezet
Előző héten nem tudtam hozni az új fejezetet, így mint azt mondtam, a következőket már meghatározatlan időközönként fogom feltölteni.
Jó olvasást!
Naomi szemszöge:
- Unatkozook!
- Találj ki valami elfoglaltságot. - válaszolja Enoch, rám se nézve az újságja mögül.
- Ez akkor se lenne olyan könnyű, ha épp nem lennék bezárva! - hunyorítok rá, majd kikapom a kezéből az újságot. Unalmas.. csak pasis dolgok vannak benne. Nagyot sóhajtok, majd elhajítom a szoba másik végébe.
- Na!
Úgy érzem erre a pillanatra magyarázatot kell adnom. Silas és Garnet elmentek valahová, és megbízták Enochot, hogy vigyázzon rám. Nagyjából ennyi. Most ő egy széken ül nem messze tőlem, és újságot olvasna, én pedig az ágyon, és lógatom le a fejemet.
- Miért vagy fejjel lefelé?
- Olyan vagy, mint egy gyerek. - forgatja meg a szemét.
- Hé, a fogság elég hülye dolgokat is ki tud hozni az emberből. - könyökölök fel.
- Hozd vissza az újságomat!
- Mi vagyok én? Kutya? - szólalok meg magas hangon, mire Enoch úgy tesz, mintha gondolkodna rajta.
- Fizikailag talán nem, de.. - harapja el a mondatot, majd huncut csillogással a szemében rám vigyorog.
- Tudok beszélni, szóval nem.
- Lehet, hogy a kutyák is tudnának, ha olyan nyelvük lenne, mint neked.
- De akkor szomjan halnának, mert nem tudnának lefetyelni.
- Hm.. Bizonyítsd be! - nyúlt felém egy pohár vizet. Nevetve ütném ki a kezéből, mire ő elkapja, és visszateszi az asztalra.
A mostani jó hangulatunk senkit se tévesszen meg. Én általában depressziósan ülök a sarokban, a hajamat tépkedve, de amikor Enochal vagyok próbálok nem gondolni semmilyen rosszra.
- Nem akarsz megmosakodni? - kérdezi.
- De. Szabad? - kérdeztem vissza, mire rápillantott az órájára.
- Még van idő addig, míg nem jönnek Silasék. - állt fel, majd intett, hogy kövessem. Bevezetett egy folyosón keresztül egy kisebb fürdőszobába, ahol kisebb csap és zuhanyzó helyezkedett el. - Szólok ha idő van. - intett a kezével, majd kiment, bezárva maga után az ajtót.
Jólesően felsóhajtottam, és elkezdtem vetkőzni sorra ledobálva a ruháimat a földre. Összefogtam a hajam a karkötőmmel, és beálltam fülkébe. Amikor meg akartam nyitni a csapot, kopogtatást hallottam.
- Naomi az ajtó előtt hagyom a tusfürdőt. - kiáltott be, majd hallottam, ahogy elmegy. Résnyire kinyitottam az ajtót, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg elment, majd a pulóverem magam elé kapva felvettem a tubust. Mikor visszazártam az ajtót kissé rossz érzés futott át rajtam, amiért nem bízok benne eléggé, az elmúltak után. Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gondolataimat, majd visszaálltam a zuhanyzóba. Ahogy a langyos víz végigcsurgott a testemen, újra elevennek éreztem magam. Beszappanoztam magam, majd leöblítettem, és kis tanakodás után kibontottam a hajam, és kissé fintorogva beszappanoztam. A lényeg, hogy tiszta legyek.
Miután végeztem, kissé undorodva vettem fel a mocskos ruháim a tiszta bőrömre, majd kinyitottam az ajtót, és szétnéztem. Enochot nem láttam a közelben, ezért visszamentem a "szobámba", ahol csak magányos bútorokat találtam. Megfordultam, amikor épp belépett be a szobába. Nagy léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot, és az arcomba bámult.
- Ki az az Adam?
Jó olvasást!
Naomi szemszöge:
- Unatkozook!
- Találj ki valami elfoglaltságot. - válaszolja Enoch, rám se nézve az újságja mögül.
- Ez akkor se lenne olyan könnyű, ha épp nem lennék bezárva! - hunyorítok rá, majd kikapom a kezéből az újságot. Unalmas.. csak pasis dolgok vannak benne. Nagyot sóhajtok, majd elhajítom a szoba másik végébe.
- Na!
Úgy érzem erre a pillanatra magyarázatot kell adnom. Silas és Garnet elmentek valahová, és megbízták Enochot, hogy vigyázzon rám. Nagyjából ennyi. Most ő egy széken ül nem messze tőlem, és újságot olvasna, én pedig az ágyon, és lógatom le a fejemet.
- Miért vagy fejjel lefelé?
- Olyan vagy, mint egy gyerek. - forgatja meg a szemét.
- Hé, a fogság elég hülye dolgokat is ki tud hozni az emberből. - könyökölök fel.
- Hozd vissza az újságomat!
- Mi vagyok én? Kutya? - szólalok meg magas hangon, mire Enoch úgy tesz, mintha gondolkodna rajta.
- Fizikailag talán nem, de.. - harapja el a mondatot, majd huncut csillogással a szemében rám vigyorog.
- Tudok beszélni, szóval nem.
- Lehet, hogy a kutyák is tudnának, ha olyan nyelvük lenne, mint neked.
- De akkor szomjan halnának, mert nem tudnának lefetyelni.
- Hm.. Bizonyítsd be! - nyúlt felém egy pohár vizet. Nevetve ütném ki a kezéből, mire ő elkapja, és visszateszi az asztalra.
A mostani jó hangulatunk senkit se tévesszen meg. Én általában depressziósan ülök a sarokban, a hajamat tépkedve, de amikor Enochal vagyok próbálok nem gondolni semmilyen rosszra.
- Nem akarsz megmosakodni? - kérdezi.
- De. Szabad? - kérdeztem vissza, mire rápillantott az órájára.
- Még van idő addig, míg nem jönnek Silasék. - állt fel, majd intett, hogy kövessem. Bevezetett egy folyosón keresztül egy kisebb fürdőszobába, ahol kisebb csap és zuhanyzó helyezkedett el. - Szólok ha idő van. - intett a kezével, majd kiment, bezárva maga után az ajtót.
Jólesően felsóhajtottam, és elkezdtem vetkőzni sorra ledobálva a ruháimat a földre. Összefogtam a hajam a karkötőmmel, és beálltam fülkébe. Amikor meg akartam nyitni a csapot, kopogtatást hallottam.
- Naomi az ajtó előtt hagyom a tusfürdőt. - kiáltott be, majd hallottam, ahogy elmegy. Résnyire kinyitottam az ajtót, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg elment, majd a pulóverem magam elé kapva felvettem a tubust. Mikor visszazártam az ajtót kissé rossz érzés futott át rajtam, amiért nem bízok benne eléggé, az elmúltak után. Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gondolataimat, majd visszaálltam a zuhanyzóba. Ahogy a langyos víz végigcsurgott a testemen, újra elevennek éreztem magam. Beszappanoztam magam, majd leöblítettem, és kis tanakodás után kibontottam a hajam, és kissé fintorogva beszappanoztam. A lényeg, hogy tiszta legyek.
Miután végeztem, kissé undorodva vettem fel a mocskos ruháim a tiszta bőrömre, majd kinyitottam az ajtót, és szétnéztem. Enochot nem láttam a közelben, ezért visszamentem a "szobámba", ahol csak magányos bútorokat találtam. Megfordultam, amikor épp belépett be a szobába. Nagy léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot, és az arcomba bámult.
- Ki az az Adam?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)