Imperfect romance - 34. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy tegnap nem jelentkeztem, de mostanában kevés időm van írni. Még meglátom, hogy hétvégére meg tudok-e írni egy fejezetet, de ha nem, akkor össze-vissza fogom hozni a frissítéseket. Persze ez még nem biztos, úgyhogy megpróbálom tartani magamat az eredeti tervhez.
Ez most elég rövid fejezet lett, de muszáj ilyet is. Már csak pár fejezet van a végéig. Jó olvasást!

Adam szemszöge: 

Csendben autóztunk, mögöttünk port kavart a kocsi kereke. Tommy unottan, összehúzott szemöldökkel bámult ki a szélvédőn. Nem igazán segített keresni valamit, de legalább csendben maradt.
Pár perc után egy másik utcára értünk, ami már betonból volt hosszú repedésekkel tarkítva. Az út mentén ritkásan álltak a házak. Leállítottam a motort, és kiszálltam Crissel.
- Menjünk végig ezen az úton gyalog, nem akarok zajt csapni. Menj ott, és keress.. valamit. - intettem neki, mire ő bólintott. Gyalogosan sétáltunk két oldalt, s közben a madarak csicsergését hallgattuk. Los Angelesben ilyet nem hallok, csak szirénákat és részeg emberek üvöltözését. Jó, ez túlzás, van ott is csendes hely, csak ott már a puma lesz az utolsó állat, amit meghallasz.
Sóhajtottam egyet, és megálltam. Benéztem a házak kertjeibe, de semmi különöset nem találtam. Egy állatok járta mezsgyén felsétáltam egy kisebb erdőhöz. Motoszkálást hallottam, majd egy kis izé - mert erre jobb szó nincs - elkezdett futni a bokrok irányába, és eltűnt. Egy darabig furcsán néztek az állatka után, majd elindultam a kerítésekbe kapaszkodva. Magamban gondolkodva néztem a lábam elé, majd aprót kiáltottam. Az egyik kerítés tetején szögesdrót húzódott végig, amibe én szerencsésen beletenyereltem. A jobb kezemmel óvatosan megfogtam a drótot, és kihúztam a sérült kezemből. Felszisszentem, és megvizsgáltam a kezem. Nem volt mély a seb, de nem is volt valami bizalomgerjesztő.

Crisnek kiáltva visszasiettem a kocsihoz majd kinyitottam a csomagtartót.
- Cassy, segíts légyszíves! - szóltam be neki. Kiszállt a kocsiból, és kérdőn nézett rám.
- Mi az? - ért vissza Cris.
- Megsebeztem magam egy drótkötéllel. - mutattam fel a kezem.
- Au! - fintorodott el Cassy.
- Ezt nyisd ki, itt van a fogója. - mutattam a csomagtartó aljára. Kinyitotta, és kivette belőle a fehér dobozt, amire egy vörös kereszt volt festve. Lefertőtlenítette a kezemet, és betekerte gézzel. - Köszönöm. - pusziltam meg. - Ha végeztünk megmutatom egy orvosnak. Most menjünk tovább.
- Nem, Adam! - ragadta meg a karomat. - Most megyünk orvoshoz! Itt úgy sincs semmi, nem értem minek kell még itt lennünk.
- Azt hallottam, hogy megyünk? - szállt ki Tommy. - Hát neked meg mi lett a kezeddel?
- Nem érdekes. Gyere, Cris!
- Beletenyerelt a drótkötélbe. - bújt hozzá Cassy, mire Tommy nevetésben tört ki. Jellemző..
- Látom együttérzel. - vetettem rá egy lesújtó pillantást, majd elindultam.
- Adam, várj! - lépett elém kuncogva.
- Igen?
- Nézzünk be a drótkerítéses házba.
- Miért?
- Ugyan már! - nézett hitetlenkedve. - Milyen szép helyen vagyunk! Minek kéne ide drótkerítés? Ha már eddig eljöttünk, igazán semmit nem tenne, ha becsöngetnénk.
- Hmm.. Igazad van. - gondolkodtam el. - Gyerünk! 

Imperfect romance - 33. fejezet

Adam szemszöge: 

- Tudom! - szaladok be Cassyékhez. Összebújva feküdtek az ágyon és valami show-műsort néztek.
- Mit? - pillant fel Tommy álmosan.
- Nem ez a lényeg, öltözzetek!
- Adam? - botorkál be Cris a szobába.
- Öltözz! Megyünk.
- Elárulnál nekünk is valamit? Ismerlek, és tudom, hogy nem jó, ha a te fejed után megyünk. - rázta a fejét Tommy. Cassy felállt, és szó nélkül öltözködni kezdett.
- Tommy, igyekezz! - rohanok vissza a szobámba.

- Adam, mondj már valamit! - szól rám, amikor már a bérelt Audiban ültünk.
- Volt egy álmom, ami segített.
- Egy álmod. Öcsém, mind oda leszünk. - fogja meg a fejét.
- Hé! - bököm oldalba. - Minden rendben lesz. Csak maradjatok csendben, hadd gondolkozzak.
- Annyit mondj, hogy melyik városba megyünk!
- Nixába.
- Minek? Túrázni akarsz? Miért nem megyünk inkább egy nemzeti parkba?
- Tommy! Állj le! Belehalnál, ha most az egyszer bíznál bennem? - kérdezem feldühödve.
- Attól félek, hogy igen!
- Fiúk, maradjatok már! Adam, te igazán elmondhatnád hova viszel minket. - szól közbe Cassy.
- Hallod?! - néz rám szúrósan Tommy.
- Tommy, neked meg semmi bajod nem lenne, ha nyugton maradnál, és rá hagyatkoznál.
- Hallod? - vigyorgok rá önelégülten.

Nixába érve lehúzódok az út szélére, és kiszállok szétnézni.
- Minek jöttünk ide? - követ Cris.
- Itt kell lennie valahol Naominak.
- Honnan tudod? Megálmodtad? 
- Hát.. Folyosókat álmodtam. Sokat.
- Ennyi? Folyosók? Akkor meg minek jöttünk ide?!
- Nem fejeztem be. Valami zaj felébresztett, és felkeltem. Az éjjeli szekrényen ki volt nyitva a térkép itt. Most mondd, hogy hülye vagyok, de déjà vu érzésem van. Valahol egy földúton kell bemenni.
- Itt van földút?
- Jó kérdés.. - nézek körbe.
Visszaültünk az autóba és elkezdtünk a városban kocsikázni. Tommy közben megállás nélkül hajtogatta, hogy mekkora egy majom vagyok, Cassy pedig megpróbált minket leállítani. Cris eközben szó nélkül ült, és nézett ki az ablakon. Azt hiszem, hogy ő bízik bennem. Végül is nem mondta, hogy ez egy megvalósíthatatlan ötlet.
Beálltam egy benzinkútba és megtankoltam, majd vettem üdítőket és néhány csokit. A kocsiba visszaérve szétosztottam, de amikor Tommyra jutott a sor, furcsán nézett rám. Talán nem gondolta, hogy a veszekedésünk után is adok neki bármit is. Lehet, hogy a legjobb barátom, de még ő se ismer eléggé.
Pár kilométerrel a benzinkút után, Cris szólalt meg:
- Adam, nézd! Ott van egy földút. - mutatott egy mellékutcára. Gondoltam rászólok, hogy a földút az földből van, nem pedig kisebb utca, de megláttam egy domb mellett végighúzódó csíkot.

Imperfect romance - 32. fejezet

Naomi szemszöge: 

Enochnak nem lehetek elég hálás azért, amiért így megkönnyíti rabságom napjait. Volt vizem, és minden nap tudok enni valamit. Persze az sem ér fel a királyi vacsorához, így biztos csontváz vagyok,  szóval ha lenne tükröm, már nem lenne. Hihetetlen.. Még ilyen állapotban is tudok viccelődni! Ez biztos az elmebetegség első fázisa.
Kíváncsi vagyok, mit csinál Adam. Vajon keres? A válasz minden bizonnyal igen, és nem azért, mert ilyen öntelt vagyok. Tudom, hogy szeret, még ha be is csaptam.

Egy hét után annyira kimerültem étel és napfény hiányában, hogy szinte vonszoltam magam. Amikor felálltam, megszédültem. Igyekeztem nem lustulni el, néha helyben futottam, hogy izmaim megtartsanak.
Idővel rájöttem, hogy Garnet a csapat "főnöke". Enoch az ő utasításait követi - legtöbbször -, Silassal pedig inkább veszekedni szokott. Naponta be szoktak jönni hozzám, Garnet mindenfélét hadovál, és mikor nem reagálok, felpofoz. Utóbbi időben belátta, hogy ezzel nem jut semmire, így ököllel üt meg. Arcom néhol feldagadt és fáj, de tükör hiányában másról nem tudok, és mint mondtam, nem is akarok tudni. Tegnap "megkegyelmezve" nem a fejemen ütött meg, hanem az oldalamon, ami iszonyatosan fájt, de az a tudat élt bennem, hogyha kijutok, nem lesz az arcom szétrepedve.
Hetedik nap. Egy vakolatdarabbal csikarom a falra a vonalakat, mint a filmekben. Cipőkopogást hallok, a három férfi lép be az ajtómon. Garnet összehúzott szemekkel néz, majd lassan Enochra pillant.
- Gyere - érti meg jelzését. -, ma kijöhetsz a kertbe.
Apró boldogsághullám tör rám, és a falnak támaszkodva lépkedek ki az ajtón. Silas elkapja a karom, és visszaránt, én pedig megtántorodok.
- Eszedbe se jusson elfutni! - sziszegi az arcomba.
- Silas! - inti csendre Garnet, mire Enoch ellöki mellőlem.

Kint megcsap az őszi hűvös levegő, és a napsütés. Nehéz nyitva tartani a szemem, miután egy hétig voltam egy ablakok nélküli szobában. Madarakat látok az égen, ami szokatlan örömmel tölt el. Tudom, hogy még nem vagyok szabad, de legalább kijöhettem a friss levegőre. 

A férfiak leültek egy asztalhoz, és söröztek, mire én egy kicsit távolabb leültem egy rozsdás hintaágyra. Egy kisebb házban tartanak fogva, nagyobb kerttel, ami drótkötéllel van védve. Silas nyilván tudja, hogyha mindenáron ki akarnék szökni, ez nem állna utamba. 

Behunyom a szemem és élvezem a reggeli nyüzsgését a természetnek. A kerítéstől nem messze egy bokros-fás részen recsegnek az ágak. Felállok és a kert bal oldalára sétálok, onnan egészen fel. A ház úgy helyezkedik el, hogy innen Garneték nem látnak, mégsem jönnek utánam. Kíváncsian leskelődök, mi lehet hátul, mire egy prérikutya jelenik meg. Meglepődve guggolok le, hogy ne ijesszem meg. A prérikutya nem ezen a vidéken szokott élni, inkább Texas, és környékén.
Pár perc után, egy kezet érzek meg a vállamon. Enoch magasodik fölém, felállok.
- Be kell jönnöd. - mondja lágyan. Adamhez hasonló kék szemeibe nézve nyugodtság tölt el.