Enochnak nem lehetek elég hálás azért, amiért így megkönnyíti rabságom napjait. Volt vizem, és minden nap tudok enni valamit. Persze az sem ér fel a királyi vacsorához, így biztos csontváz vagyok, szóval ha lenne tükröm, már nem lenne. Hihetetlen.. Még ilyen állapotban is tudok viccelődni! Ez biztos az elmebetegség első fázisa.
Kíváncsi vagyok, mit csinál Adam. Vajon keres? A válasz minden bizonnyal igen, és nem azért, mert ilyen öntelt vagyok. Tudom, hogy szeret, még ha be is csaptam.
Egy hét után annyira kimerültem étel és napfény hiányában, hogy szinte vonszoltam magam. Amikor felálltam, megszédültem. Igyekeztem nem lustulni el, néha helyben futottam, hogy izmaim megtartsanak.
Idővel rájöttem, hogy Garnet a csapat "főnöke". Enoch az ő utasításait követi - legtöbbször -, Silassal pedig inkább veszekedni szokott. Naponta be szoktak jönni hozzám, Garnet mindenfélét hadovál, és mikor nem reagálok, felpofoz. Utóbbi időben belátta, hogy ezzel nem jut semmire, így ököllel üt meg. Arcom néhol feldagadt és fáj, de tükör hiányában másról nem tudok, és mint mondtam, nem is akarok tudni. Tegnap "megkegyelmezve" nem a fejemen ütött meg, hanem az oldalamon, ami iszonyatosan fájt, de az a tudat élt bennem, hogyha kijutok, nem lesz az arcom szétrepedve.
Hetedik nap. Egy vakolatdarabbal csikarom a falra a vonalakat, mint a filmekben. Cipőkopogást hallok, a három férfi lép be az ajtómon. Garnet összehúzott szemekkel néz, majd lassan Enochra pillant.
- Gyere - érti meg jelzését. -, ma kijöhetsz a kertbe.
Apró boldogsághullám tör rám, és a falnak támaszkodva lépkedek ki az ajtón. Silas elkapja a karom, és visszaránt, én pedig megtántorodok.
- Eszedbe se jusson elfutni! - sziszegi az arcomba.
- Silas! - inti csendre Garnet, mire Enoch ellöki mellőlem.
Kint megcsap az őszi hűvös levegő, és a napsütés. Nehéz nyitva tartani a szemem, miután egy hétig voltam egy ablakok nélküli szobában. Madarakat látok az égen, ami szokatlan örömmel tölt el. Tudom, hogy még nem vagyok szabad, de legalább kijöhettem a friss levegőre.
A férfiak leültek egy asztalhoz, és söröztek, mire én egy kicsit távolabb leültem egy rozsdás hintaágyra. Egy kisebb házban tartanak fogva, nagyobb kerttel, ami drótkötéllel van védve. Silas nyilván tudja, hogyha mindenáron ki akarnék szökni, ez nem állna utamba.
Behunyom a szemem és élvezem a reggeli nyüzsgését a természetnek. A kerítéstől nem messze egy bokros-fás részen recsegnek az ágak. Felállok és a kert bal oldalára sétálok, onnan egészen fel. A ház úgy helyezkedik el, hogy innen Garneték nem látnak, mégsem jönnek utánam. Kíváncsian leskelődök, mi lehet hátul, mire egy prérikutya jelenik meg. Meglepődve guggolok le, hogy ne ijesszem meg. A prérikutya nem ezen a vidéken szokott élni, inkább Texas, és környékén.
Pár perc után, egy kezet érzek meg a vállamon. Enoch magasodik fölém, felállok.
- Be kell jönnöd. - mondja lágyan. Adamhez hasonló kék szemeibe nézve nyugodtság tölt el.
Pár perc után, egy kezet érzek meg a vállamon. Enoch magasodik fölém, felállok.
- Be kell jönnöd. - mondja lágyan. Adamhez hasonló kék szemeibe nézve nyugodtság tölt el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése