Adam szemszöge:
Hátranéztem Tommyra, majd szédülni kezdtem a látványtól. A földön feküdt, és nyöszörgött, a véres lábát fogva.
- Enoch! - ordítottam, majd átszeltem a távolságot, a fiúval a nyomomban. - A fenébe.. - szisszentem fel, amikor megláttam a lyukat Tommy lábán, és émelyegni kezdtem. Felnézve láttam, ahogy Garneték felénk tartottak. - Segíts felállítani. - intéztem a mondatot Enochnak, majd két oldalt megfogva próbáltuk lábra állítani. Ebben a helyzetben megtartva próbáltunk tenni egy lépést, Tommy mire felsikoltott, fájdalom vonaglott végig az arcán. - Tommy, muszáj ezt kibírnod. - súgtam felé, mire sötétbarna szemeit rám emelte, hogy pár másodpercig az enyémbe nézzen. Nem kellet bólintania, hogy tudjam, hogy megint megpróbálja, és a sérült lábát felemelve próbált egyensúlyozni közöttünk. Végtelennek tűnő idő után sikerült eljutnunk az autóhoz, és kinyitottuk a hátsó ajtót. Naomi Cris ölében ült a másik szélen, Cassy pedig az ölébe készítette az elsősegélydobozt. Óvatosan, de gyorsan beültettük Tommyt, majd átcsúszva a motorháztetőn beültem én is, Enochal együtt.
- Gázt! - susogta, rémült szemeit a vészesen közel lévő férfiakon tartva. Indítottam, és rükvercben irányítottam a kocsit visszafelé. Egy egyenes füves helyen hátratolattam a kocsival, aztán egyesbe tettem, és elindultam Springfield felé.
- Hol van a közelben kórház? Nem vagyok orvos, de biztos nem jó ha ennyi ideig vérzik.. - motyogta Cassy.
- Valaki felhívja a tudakozót?
- Nem kell, tudom merre van. - szólt közbe Enoch. Ekkor újabb dörrenés hallottam, és csörömpölést.
- Fejet le! - kiáltotta Naomi, mire megpróbáltam úgy lehúzódni az ülésen, hogy lássak is valamit, de kevesebb legyen az esélyük. Hallottam ahogy Tommy egyre kisebbeket lélegzett, és arra gondoltam, hogy hamarosan elájul. Próbáltam olyan gyorsan hajtani, hogy még irányítani is tudjam a kocsit.
Kiértünk a földútról, de Garneték még mindig a nyomunkban voltak egy dzsippel.
- Kanyarodj balra! Nincs messze a kórház. - mondta Enoch, én pedig kanyarodtam. Megint és megint lövések dördültek, megingott a kocsi, majd éreztem, hogy a bal hátsót kilőtték. - Tudod irányítani?
- Egy darabig talán. - mondtam, és óvatosan kinéztem, át a törött szélvédő helyén. Lemaradtak, gondolom nem akarják, hogy meglássák őket a belvárosban. - Valaki olvassa le a rendszámot!
- Mondom! - szólt Naomi, mire Enoch elővett egy tollat, és a lediktált számot felírta a műszerfalra.
- Hát te? - nézek rá csodálkozva.
- Szerintem ez lesz a legkisebb kár. - sandított rám, mire hümmögtem. - Ott fent már látszik a kórház, kanyarodj a dombra! Tommy jól vagy? - nézett hátra.
- Hát jól nem.. - suttogta.
- Ne aludj el! - simogatta meg Cassy a felkarját.
- Lehet, hogy ez a legkisebb baj, de Cris is elég sápadt.. - szólalt meg Naomi, az alatta lévő fiúra mutatva állával.
Mire elértünk a kórházig Garneték már felszívódtak. Még meg sem állt az autó, amikor Enoch kiugrott és befutott, hogy segítséget hívjon. Fél perccel később már hozták a hordágyat.
- Hívták a rendőrséget? - fordult hozzám az egyik mentős. Fejbe vágtam magam, és szerencsétlenül elmotyogtam egy nemet.
Tommyt betolták a kórházba, mi pedig követtük, majd bent leültették Crist is megvizsgálni, majd adtak neki egy nyugtatót. A lányok következtek, majd én és Enoch.
- Fáj valamijük, rosszul vannak? - fordult hozzánk két ápoló.
- Jól vagyok.. - próbáltam lerázni magamról az egyik kezét az arcomról, mire pillantása a bekötözött kezemre esett. - Erről el is felejtkeztem.. - ráncoltam a homlokomat.
- Hadd nézzem! - lépett közelebb és óvatosan leszedte a kötszert. - Uh, ez nem néz ki túl jól, de ne aggódjon lefertőtlenítem és egy-két hét után nyoma sem lesz. Kérem jöjjön utánam!
- Rendben, de ne magázzon! Annyira öreg nem vagyok. - grimaszoltam, mire haját oldalra dobva rám mosolygott a válla felett.
Nagyot sóhajtottam, amikor szembesültem vele, hogy mostantól minden rendben lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése