Másnap reggel Albert hívott, hogy igyunk meg együtt egy kávét. Nem volt túl sok kedvem a szabadban mászkálni, de mivel egyedül féltem, elfogadtam ajánlatát. Beléptem a fürdőszobámba, ahol a tükörből visszanéző arcképem nem szép látványt nyújtott. Az arcom nyúzott volt, a fejemen fehér kötés volt, és nyakamat egy nagy ragtapasz csúfította. Lassan elkészültem, majd egy sálat tekertem a nyakam köré, és sapkát húztam. Gyűlöltem a sapkákat, és nem is tartottam sokat, de ilyen helyzetekre jól jött.
Lesiettem, majd gyalogosan elindultam a parkba, ami csak pár utcányira volt. Amikor a elértem, megpillantottam Albertet, aki két gőzölgő kávéval és fánkkal a kezében ült egy padon. Odasiettem hozzá, majd leültem.
- Szia, köszi hogy nekem is vettél.
- Semmiség. Mi ez rajtad? - húzgálja meg mosolyogva a sapkám, mire én ijedten odakapok.
- Elég hideg van. - válaszolok kérdő pillantására.
- Ez nem igaz. - húzza össze a szemöldökét. - De te tudod. Nos, miért nem mész dolgozni?
- Nem érzem jól magam..
- Ezt magyarázd be a főnöknek, ne nekem. - néz rám sértődötten. Nem tudok neki mit mondani, azzal csak nem jöhetek, hogy vámpírok támadtak rám..
- Így van. - köhögök egyet.
- Hát jó.
Később sétáltunk egyet, majd Alberttől elköszönve mentem a közeli kisboltba. Jó lenne, ha nem halnék éhen, miközben félelemmel üldögélek a lakásomban. Ilyen helyzetekben talán még a kilátás se tud megnyugtatni.
Az emberek mellett haladva minden olyan kellemes volt. Bár Londonhoz illően nem sugárzott a Nap, mégis szép idő volt. Ahogy gyalogoltam, egy kisebb utcához értem, ahol már kevesebb ember volt. Pár méternyire a bolttól megszólalt az órám. Telefonokat már régóta nem használnak az emberek, szerintük csak a helyet pazarolja, így az óra vette át a szerepét. Nagyobb cégek már a kézbe ültethető kütyüt reklámozzák - nem is kell mondanom, mennyire ellenzem. Persze csak titokban.
- Ellyn Wright.
- Ellyn! Jó újra hallani a hangodat. - szólal meg egy nő, a vonal túlsó végén. A hangja olyan, mintha csak meg akarna vele babonázni; kellemes és lágy, mégis frusztráltságot okoz. Valahonnan ismerős, de nem tudom ki az.
- Sajnálom nem emlékszek rád.
- Meg sem ismersz? Alyshia Smith vagyok. Rémlik valami? - kérdezi, én pedig a falnak támaszkodok. - Kikezdtél a pasimmal.
- Ez hülyeség! Csak megkapaszkodtam benne, mert elestem volna. - tiltakozom gyenge hangon.
- Te most azt mondod, hülye vagyok? - kérdezi, bennem pedig megfagy a vér.
- Dehogy!
- Akkor azt, hogy Valerian hazudott.
- Nem!
- Akkor? - hallatszik türelmetlen hangja. Nem tudom mit válaszolhatnék, hogy ne akarjon bennem kárt okozni. Nem tehetek mást, mint meghunyászkodok.
- Bocsánat. - nyögöm.
- A bocsánatod semmit nem ér. - teszi le a készüléket. Percekig dermedve állok, az órám kijelzőjét bámulva. Az emberek velem mit sem törődve sétálgatnak, öltönyös emberek telefonálnak, és tinik nevetgélnek. Nem tudom elhinni, hogy őket nem zavarja, mivé fajult a világ. Nem zavarja, hogy nyilván csak mese az, hogy a vámpírokat sikerült kiirtani. Lehet, hogy most is egy vámpír sétál el mellettem. A gondolatra megborzongok, és összeszedve magamat sétálok el az eredeti célom felé.
A lakásomba érve öntöttem magamnak egy pohár vizet, és jólesően belekortyoltam. Valamivel el kéne vonni a figyelmemet a következő napokról.. Bemegyek a hálószobámba szerkeszteni az eddigi munkáimat, de semmi nem jut eszembe. Sóhajtva felállok, és kimegyek a nappaliba bekapcsolni a tévét, ami a falba van ültetve. A bejárati ajtótól nem messze megjelent a képernyő, ami a híreket olvasó nőt mutatta.
- Ázsia vezetője el akarja indítani az ötödik világháborút, amiben a legtöbb kormányzó egyetért a kontinensen belül. Japán még mindig békében van a Rendszer szabályaival, de a Kínában kitört harcok már átértek Kazahsztánra, akik egyre erősebb indokokkal tüntetnek a kormányház előtt. Az Angliai kormányfő szerint, amíg Kazahsztánban nincs áldozat, nem kívánnak többet mondani az üggyel kapcsolatban. A keddi beszédet megtekinthetik az alábbi weboldalon..
Felnéztem az égre, és kikapcsolva tévét eldőltem a kanapén, az üvegfal felé fordulva. Nem hiszem el, hogy nem tudnak békét kötni.. És még nem is említették a lázadókat. Nyilvánvaló, hogy ők uszították Kazahsztánban a polgárokat a Rendszer ellen.
Behunytam a szemem, és a lábamat felhúzva próbáltam pihenni. Úgy érzem, sok dolog fog várni rám a következő hetekben..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése