Naomi szemszöge:
- Naomi igyekezz! - szólt rám Cassy. Már azért sem fogok sietni, mert ő mindig ugráltat. És persze az a fő hogy a hajam tökéletesen álljon.
- Mindjárt. - kiáltok vissza. Hallom ahogy idegesen átvágtat a házon, be a fürdőszobába. Villámló szemekkel felém fordul:
- Elegem van! Folyton azt hajtogatod hogy mindjárt, lassan ez lesz a síromra a ráírva! - néz velem farkasszemet. Próbálom visszatartani a nevetésem, mert az nem javítana a helyzetemen ezért sóhajtok egyet, és kihúzom a hajvasalót.
- Rendben. Mehetünk. - teszem le a földre és utána megyek. Cassy Miller, a drága barátnőm elég hamar felkapja a vizet. De hamar meg is békél, és én ezért is szeretem. Na meg az őszinteségéért. Rám egyik se szokott tartozni, teljes ellentétek vagyunk. Los Angelesben bérelünk együtt egy házat, és közösen vettünk egy autót, de a benzint ő fizeti. Ezért is siettet, mert ha én elkések a munkából, akkor ő is. Lassan ott tartunk hogy mindenen osztozkodni fogunk, legnagyobb bánatára. Ő is szeret, de ő jobban össze van rakva mint én..
Lassan megérkezünk a munkahelyünkre. Egy étteremben vagyunk pincérnők. Szerencsénk, hogy a hobbink nem ugyanaz. Én színészkedni szeretek mellékállásban, míg ő fotózni.
Kiugrunk a kocsiból és besietünk a hátsó ajtón. A főnökünk tudja hogy mindig késni szoktunk, de jó fej, nem szokta leordítani a fejünket. Sietősen átöltözünk és indulunk is a dolgunkra.
- Sziasztok! - köszön vissza John, a főnökünk és Cristofel a másik pincér az étteremben, ő kezeli a kasszát is. John - bár elnézi a késéseinket - annyira azért mégsem bízik meg bennünk hogy mi legyünk a pénztárosok is. Nem értem miért, hisz nem ismeri a múltamat. Ahogy senki sem, hogy mit tett igazából az ügyes Naomi Parker.
Cris egyébként nagyon jó barátom, és Cassynek is. Mindig együtt lógunk, talán én többet is mint Cassy.
Az idő lassan telik, és minden a szokásos. Ezen a helyen sose történik semmi új, ezért is várom a színházat. Ott nem kell azzal a kis ördöggel küzdenem, amelyik azt hajtogatja hogy nem lesz jövőm. Arra a kis időre valaki más lehetek. A reflektorfény rám vetül, én lehetek az akit mindenki érdekel, akire mindenki figyel és a darab végén dicsér.. Nos, ez nem teljesen így van, mivel nem én vagyok a főszereplő. De majd egyszer talán nekem is kijut, egy kiemelkedő szerep..
Gondolataimból Cris hangja rázott fel:
- Naomi. Naomi! Élsz te még?
Mondjuk elég siralmas látványt nyújthattam. Észre sem vettem de a raktár padlóján ücsörögve fogott el az álmodozás.
Lassan kinyitottam a szemem és megpillantottam a barna hajú, barna szemű barátomat. Elmosolyodott, és segített felállni.
- Lejárt a munkaidőd, Cassy már öltözik. Siess te is, még itt hagy. - mondta azzal az ennivaló akcentusával. Igaz már nem olyan erős, mint régen, de még mindig hallatszik hogy nem Amerikából származik. Görögországból jött ide, azt mondta ez volt a nagy álma. Bár a munkáját senki sem irigyli, azért ő mégsem szeretne változtatni.. Görög gondolkodás?
- Á, nem, most amúgy is máshova megyünk. Én meg el tudok gyalogolni, ha már vezetni nem akarok megtanulni. - válaszoltam nagyvonalúan.
- Te tudod. Én szívesen elvinnélek csak dolgoznom kell. Most jönnek az új tanulók, na az egy gyötrelem lesz. - húzta a száját. Hát igen, némelyik felmosni sem tud..
Átöltöztem, és elindultam a színházba. Szerdán és Szombaton szokott lenni próba. Miközben igyekeztem a célom felé, a telefonomon babráltam hogy írjak Crisnek egy sms-t. Elfelejtettem megkérdezni tőle hogy nem megyünk-e hétvégén bulizni. Olyan rég voltunk, jó lenne már kikapcsolódni. Egyszer csak azt éreztem hogy az oldalamnak valaki vagy valami erősen nekimegy, én pedig megtántorodtam és a következő kép, hogy a földön elterülve fekszek. Ahogy felnézek meglátom magam mellett az alakot aki ellökött, mögötte pedig 6-7 sikítozó tinilány rohan keresztül az utcán. Az idegen arcát nem látom, kapucni és napszemüveg takarja.
- Elnézést, az én hibám, nem vettem észre. - Igen ez jellemző, általában senki nem vesz észre.. - Hadd segítsek.
A hangjától megborzongok. Hagyom hogy felsegítsen, és összeszedje a cuccom. Nem tudom miért van ez így, hisz már régen leordítottam volna a pofáját hogy mégis mit képzel. De most valahogy megmerevedtem, a kisugárzása nagyon, pozitívan erős volt.
Odaadta a táskám és a telefonom, majd még egyszer elnézést kérve, elsietett. Fura, gondoltam magamban és lassan tovább indultam. Nem tudtam tartani magam, és utána néztem. Úgy lépdelt mint egy kifutómodell a vörös szőnyegen. Ezt a képet a fejemben tartva értem a színházba.
A próbát, mint egy zombi, úgy csináltam végig. Hat órára értem jött Cassy és hazamentünk. Biztos vagyok benne hogy ő is csodálkozott, hisz próba után, általában be nem áll a szám. Otthon is ő szólalt meg elsőnek:
- Baj van? - kérdi. Erre egyből kijózanodok. Sose szerettem ha az érzéseimről kérdeznek. És most még én sem tudom hogy miért viselkedtem úgy ahogy.
- Dehogy. - mondom természetesen.
- Biztos?
- Cassy. - szólok rá és az ismert pillantásommal ránézek. Ilyenkor tudja, hogy elég.
- Hát oké. - kapcsolja be a tévét és váltogatja a csatornákat.
- Ma azt mondták, hogy egy hírességet kell holnap lefotóznom. - Szólal meg unalmában, de aztán felcsillan a szeme és játékosan folytatja - Annyira izgatott vagyok. Nem tudom hogy fognak sikerülni a képek, hisz egy híres ember mellett mindig remeg a kezem. Én nem ismerem de szerintem te igen. Mindig őt szoktad hallgatni. - Mily meglepő, sok mindenkit szoktam. - Kaptam egy mai paparazzi képet róla. Azthiszem valami Adam a neve.. - mutatja meg a fotót.
Eltátom a szám és úgy érzem rögtön leájulok a kanapéról. A képen saját magam köszön vissza rám a földön kuporogva, míg az idegen - akit most már tudom, hogy nem más volt mint Adam Lambert - segít fel. Nem tudom eldönteni hogy az, hogy vele találkoztam szerencse, vagy balszerencse mert egy ilyen nem túl előnyös fotót látok majd vissza a címlapon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése