Naomi szemszöge:
Adam főztje tényleg nagyon finom volt, bár kételkedek abban, hogy ő csinálta. Az első percekben nem beszélgettünk, csak falatoztunk az ételből.
- Lehet, hogy múltkor is ezt kértem, de mesélj kérlek magadról. Akkor olyan szűkszavú voltál.. - sandít rám.
- Hát jó. Mit szeretnél tudni? - mosolyodtam el.
- Mondjuk a családodról, a múltadról.. - mondta. A "múlt" szó kiejtése után enyhe szédülés fogott el, de próbáltam természetesnek tűnni. Még csak az hiányozna, ha elkezdenék itt azokról a dolgokról beszélni.
Lenyeltem egy falatot, majd felnéztem Adamre és eltereltem a témát a múltamról:
- Bevallom őszintén, nem tudok semmit a szüleimről. - mondom végül az igazat. - Amikor elhagytam a városom, az összes ott élővel megszakítottam a kapcsolatot. Köztük velük is. Tudod, cseppet sem hiányoznak. Nem törődtek velem, gyerekkorom nem volt, mert meg kellett tanulnom élni. Egyszerűen.. nem lehettem gyerek. - csuklik el a hangom. Adam együttérzően figyel, majd megsimogatja az asztalon pihenő kezem.
- Sajnálom. Biztos nagyon rossz lehetett.. Én nem tudnám elképzelni, hogy édesanyám nélkül éljek. Nagyon sokszor beszélgetünk, jó a kapcsolatunk. És testvéred sem volt?
- Nem. De én így vagyok boldog. - mosolyodok el újra. Adam viszonozza mosolyom, majd bólint.
- Nem tudom rendesen átérezni, hogy érzel. De ha így gondolod.. nem mondhatom, hogy ez nem így van.
Miután végeztünk átmentünk a nappaliba és leültünk a kanapéra. Adam letette a két pohár bort az asztalra és rám emelte tekintetét.
- Szeretnél filmet nézni?
- Naná.
- Oké. Melyik kategória a kedvenced?
- A horrorfilm.
- Hmm.. mostanában azt veszem észre, hogy nekünk nagyon közös érdeklődésünk van.
- Pedig az ellentétek vonzzák egymást.
- Ez most kivétel. - kacsint, majd végigmér és lemegy egy lépcsőn. Én felállok és újra körbenézek a lakásán. Csodaszép, nincs rá más szó. Az üvegfal a kedvencem, a gyönyörű kilátással.
Balra nézek, ahova Adam lement. Két lépcső volt a fal mellett, az egyik fel, míg a másik lefelé vezetett. Gondolkoztam egy sort, majd lementem Adam után. A lépcső alján, balra fordulva egy kisebb folyosóval találtam magam szembe. Balra egy átlagos ajtó volt a barna falba építve. Jobbra nézve pedig egy nagyobb ablakot pillantottam meg. Besiettem az ajtón és megláttam azt, amit kívülről is tökéletesen lehetett látni: két gitárt, dobot, mikrofont és mikrofonállványt, erősítőt, hi-wit és két nagyobb hangfalat pillantottam meg. Egyre jobban bírom ezt a házat!
Ahogy nézelődtem, egyszer csak egy kezet éreztem meg a vállamon, mire aprót sikoltva megugrottam. Hátrafordultam és sóhajtottam, amint megláttam Adamet magam mögött vigyorogni.
- Félős vagy?
- Csak nagyon beleéltem magam a horrorfilmbe.
Megfogta a kezemet és kivezetett a próbateremből, egyenesen át a számomra érdektelennek tűnő szobába. Ahogy beértem megtorpantam és nagyra nyílt szemekkel néztem szét. Egy komplett házimozi felszerelés volt benne, vászonnal, kivetítővel, DVD-lejátszóval, hangfallal és két nagy kanapéval. Leültetett az egyikre majd kipakolta elém a filmválasztékokat. Megvizsgáltam mindegyiket és rámutattam az egyik vámpírosra, a Daybreakers-re.
- Szereted a vámpírokat?
- Nagyon.
- Én meg egyre jobban szeretlek.. - vigyorgott megint és betette a filmet a lejátszóba.
Leült mellém, én pedig hozzábújtam és egymáshoz simulva kezdtünk bele a filmnézésbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése