Adam szemszöge:
Szombat van, és boldog mosollyal az arcomon csöngetek be Naomihoz. Örülök, hogy eljön velem, mert én szeretném tényleg megismerni közelebbről. Gondoltam már arra, hogy talán tetszik a lány, de gyorsan el is hessegettem a képet. Az nem lehet. Meleg vagyok, ahogy már jó pár éve tudom. Akkor meg mit variálok?
- Szia. - szakította félbe a gondolatmenetemet Naomi lágy hangja.
- Hello. Indulhatunk?
- Persze. - mosolyog rám vissza. - Cassy, elmentem! - kiabál be majd választ sem várva bezárja az ajtót. Pár lépés után már a BMW-m mellett állunk ő pedig játékosan körbesétálta, minden egyes négyzetcentiméterét végigvizsgálva. Miután visszaért mellém, felnézett rám még nagyobb mosollyal az arcán.
- Hűha! Imádom a kocsid! - mondta majd be is huppant az anyósülésre.
Az itteni forgalomhoz képest nem telt bele sok időbe mire leértünk a partra. Béreltünk egy jet-skit és felvettük a mentőmellényeket. Leültem a kormányhoz majd Naomihoz szóltam:
- Ülj mögém. Mivel nem te nem tudsz vezetni, nem akarom, hogy bajod essen.
Naomi könnyedén felült a jet-skire majd hátrafordultam hozzá.
- Szereted a sebességet? - kérdem.
- Naná. Engem ne félts, száguldozni is imádok. - válaszol. Mosolygok egyet majd elkotyogok neki egy "kapaszkodj"-ot és indítok. Eleinte nem mentem túl gyorsan, majd mikor már rendesen belejöttem több gázt adtam neki. Naominak tényleg tetszett, olyannyira, hogy elsikította magát. Mikor már nem sípolt őrülten a fülem hátraszóltam neki:
- Ezt kérlek mellőzd, ha nem akarod, hogy megsüketüljek.
- Bocsi. - mondja bűnbánó hangon majd az óra többi részében nem szólunk egymáshoz, hanem élvezzük a száguldást.
- Ez csodálatos volt! - Ujjongott folyamatosan Naomi. Most jöttem csak rá, hogy az a komoly felnőtt arca, csak egy álca. Igazából ő is olyan, mint mindenki. Valahol belül, mindig kisgyerek marad.
- Örülök, hogy jól érezted magad. - mosolygok rá őszintén. - Nekem is tetszett ez az egy óra. Annyira, hogy hazamenni sem akarok.
- Én sem. De nem is kell.. Csináljunk még valamit! - ajánlotta. - Vagy menned kell valahova?
- Nem, dehogy. Mit szeretnél csinálni?
- Hmm.. sétáljunk egyet a part mentén, majd csak kitalálunk valamit. - mosolygott aranyosan.
Elindultunk a part mentén, ahogy ő mondta, majd egyszer egy sziklás, kavicsos részhez értünk ahol nem volt senki. Leültem egy kődarabra, még ő előttem ugrált kőről-kőre. Egy az egyben olyan mint egy kisgyerek. De nagyon tetszik ez az önfeledt énje. Talán túlságosan is. Talán..
- Szóval? - kérdi felém fordulva.
- Szóval.. - nem igazán értem mit akar.
- Szóval, hova menjünk? Nekem még ötletem sincs. Messzebb kellene menni a parttól, kezd erősödni a szél.
Igaza volt, a horizonton már látni lehetett a közelgő vihart, bár ki tudja mikor érne ide. Inkább nem kockáztatnám meg megvárni ezért egy ötletet hoztam fel.
- Mit szólnál ha elmennénk kocsikázni?
- Tessék? - nézett rám hitetlenkedve.
- Ugyan! Tudok egy nagyon szép helyet, és a viharban amúgy sem tudnánk most hova menni.
Naomi felnézett az égre és elgondolkodott. De vajon min gondolkodik? A kocsim is szereti, a várost is szereti és nyilván itt, a hideg tenger mellett sem szeretne maradni. Valamit én nagyon nem értek a lány körül.
- Hát jó. Mehetünk. - mosolygott.
Elindultam az ismert hely felé, amit nem sok mindenkinek mutattam már. Volt, hogy a szerelmeimnek, ritkán, hogy a barátaimnak mutattam meg. Néha egyedül is kijöttem ide, amikor egy kis magányra vágytam. Itt mindig megjött az ihletem, dalszövegek és néhány magamnak megtartott versek sorai itt születtek.
Az út nem volt a legrövidebb, de nem is volt túl hosszú. Egy tisztáshoz mentünk, amely mellett egy nagyobb patak csobogott. Mesebeli élményt nyújtott. Mikor odaértünk, leparkoltam a tisztás szélén majd kiszálltunk. Naomi körbenézett majd az én véleményemet is kivette a számból:
- Olyan mesés ez a hely. - mondta majd elszaladt és nem messze belehuppant a puha fűbe a virágok közé. Nevetve követtem és én is mellé feküdtem. A felhőket nézegetve kezdtünk beszélgetni.
- Milyen érzés neked itt lenni? - kérdezte.
- Nagyon megható. Néha láttam itt embereket, de nem sok mindenki lézeng errefelé. Itt nem kell attól félnem, hogy valamelyik paparazzi megtalál. - az oldalamra fordultam, és a szemeit kezdtem el nézni, amik még mindig a felhők felé irányultak. - Tetszik ez a hely?
- Igen. Nagyon. - válaszol majd ő is az oldalára fordul. Úgy tűnik most ez a helyzet, mintha valami elcsépelt Twilight film lenne. De ez a való élet, amiből most nagyon nem akarnék szabadulni.
Naomi szemei szépen csillogtak, teljesen elvarázsolt ahogy belenéztem. Közelebb hajoltam, és nem törődve az én " száz százalékig meleg vagyok" elméletemmel, megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése