Imperfect romance - 28. fejezet

Kérem, aki olvassa, az a fejezet alján véleményezzen! Sokat jelentene.
Jó olvasást!

Adam szemszöge:

Miután sikerült megigazítanom a hajamat, hogy ne úgy nézzek ki mint egy őrült, lementem a hotel előtti útra, és elindultam a sétáló felé. A levegő már hűlni kezdett, ezért magamra kaptam a dzsekimet, és Naomiét is magammal hoztam, mert volt olyan okos, hogy eljött nélküle. A sétálón nem az a tömeg volt, amit a legnagyobb városokban megszoktam, de kellemes volt a hangulat. A fagyizóhoz érve nem találtam Naomit, ezért megcsörgettem a mobilján, de az belesípolt a fülembe. Összehúztam a szemöldököm, majd elindultam a másik fagyizóhoz. Abban sem találtam, ezért szétnéztem, majd sétálni kezdtem, hátha megpillantom. Észre sem vettem, menyi ideig nézelődtem, amikor a sétáló vége felé értem, ahol már csak itt-ott akadtak boltok.

Visszafelé szintén a szememmel kerestem, de sehol nem találtam, majd visszamentem a hotelbe, hátha elkerültük egymást, ő pedig már fent vár. Csalódnom kellett, ugyanis mikor felértem csak a csend és a sötétség fogadott. Lerohantam a recepcióra, de ott se tudtak semmit mondani Naomi felől, ezért szomorúan ballagtam vissza. Ledőltem az ágyra, és csak reménykedtem, hogy reggelre magam mellett találom.
Aztán ismét csalódtam. Az éjszaka alig aludtam három órát - de lehet, hogy túloztam is. Csak forgolódtam, és amikor sikerült végre lehunynom a szemem, rémképek jöttek elő a fejemben. Felkeltem, és gyorsan emberi külsőt öltöttem magamra, majd lementem. Az asztaloknál se találtam, ezért megittam egy kávét, érdeklődtem a recepciónál, ahol megint nem tudtak semmit. Felrohantam, és megint próbáltam hívni Naomit, nem sok sikerrel. Ezt a kört még párszor megtettem a nap folyamán, mígnem a recepción elég furcsán néztek rám, így kétségbeesésemben felhívtam Crist.

- Cristofel Wilkers.
- Cris segítened kell! - szólok bele a telefonba.
- Adam? Mondtam, hogy ha nem találsz ki a bárból, kérdezz meg valakit.
- Cris!
- Nem szégyen.
- Figyelj már rám! Naomi eltűnt! - ordítok. Pár másodpercig csak a légzését hallom.
- Biztos vagy ebben? Nem lehet, hogy csak máshová kallódott?
- Tegnap óta? Értsd meg, eltűnt!
- Kérj a recepción egy térképet, és menj el az őrsre. De egyelőre senkinek ne beszélj erről, én sem tudom mit kell ilyenkor tenni. Neked még nem is jutott eszedbe, hogy el kéne menned a rendőrségre?
- Teljesen be vagyok pánikolva!
- Tégy úgy, ahogy mondtam. Mást nem tudunk tenni. - mondja szomorúan.

Besétáltam az őrsre, és jelentettem Naomi eltűnését, majd visszamentem a hotelszobámba, és ledőltem az ágyra. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Az, hogy Naomi eltűnt fájdalmas villámcsapásként ért, és most nem tudtam mozdulni a sebektől. Még a szüleivel se találkoztam, hogy velük valamit kitalálhatnánk a lány hollétéről.
Sokáig csak forgolódok az ágyamban a gondolataimba mélyedve, majd úgy döntök, megcsörgetem Cassyt. Erről tudnia kell.
- Szia Adam! Találkoztatok már valakivel? - hallom lelkes hangját, nekem pedig összeszorul a szívem.
- Nem.. Cassy, most hol vagy?
- Ebédet csinálok magamnak otthon. Miért?
- Kérlek ülj le. - mondom nyugtatóan, mire sóhajtást hallok és lépteket.
- Leültem. Valami történt? - kérdezi ártatlan hangon. Nagy levegőt veszek, és reszketve kifújom. Nem léphetek vissza, nem mondhatom azt, hogy majd megtudja Cristől. Nekem kell neki elmondani, még ha számomra telefonon rosszabb, mint élőben. Nem láthatom a reakcióit.. hogy mikor esik össze.. - Adam, itt vagy? Beszélni szeretnék Naomival is.
- Eltűnt.
- Hogy mi?
- Naomi eltűnt.