Imperfect romance - 38. fejezet

Adam szemszöge: 

Hátranéztem Tommyra, majd szédülni kezdtem a látványtól. A földön feküdt, és nyöszörgött, a véres lábát fogva.
- Enoch! - ordítottam, majd átszeltem a távolságot, a fiúval a nyomomban. - A fenébe.. - szisszentem fel, amikor megláttam a lyukat Tommy lábán, és émelyegni kezdtem. Felnézve láttam, ahogy Garneték felénk tartottak. - Segíts felállítani. - intéztem a mondatot Enochnak, majd két oldalt megfogva próbáltuk lábra állítani. Ebben a helyzetben megtartva próbáltunk tenni egy lépést, Tommy mire felsikoltott, fájdalom vonaglott végig az arcán. - Tommy, muszáj ezt kibírnod. - súgtam felé, mire sötétbarna szemeit rám emelte, hogy pár másodpercig az enyémbe nézzen. Nem kellet bólintania, hogy tudjam, hogy megint megpróbálja, és a sérült lábát felemelve próbált egyensúlyozni közöttünk. Végtelennek tűnő idő után sikerült eljutnunk az autóhoz, és kinyitottuk a hátsó ajtót. Naomi Cris ölében ült a másik szélen, Cassy pedig az ölébe készítette az elsősegélydobozt. Óvatosan, de gyorsan beültettük Tommyt, majd átcsúszva a motorháztetőn beültem én is, Enochal együtt.
- Gázt! - susogta, rémült szemeit a vészesen közel lévő férfiakon tartva. Indítottam, és rükvercben irányítottam a kocsit visszafelé. Egy egyenes füves helyen hátratolattam a kocsival, aztán egyesbe tettem, és elindultam Springfield felé.

- Hol van a közelben kórház? Nem vagyok orvos, de biztos nem jó ha ennyi ideig vérzik.. - motyogta Cassy.
- Valaki felhívja a tudakozót?
- Nem kell, tudom merre van. - szólt közbe Enoch. Ekkor újabb dörrenés hallottam, és csörömpölést.
- Fejet le! - kiáltotta Naomi, mire megpróbáltam úgy lehúzódni az ülésen, hogy lássak is valamit, de kevesebb legyen az esélyük. Hallottam ahogy Tommy egyre kisebbeket lélegzett, és arra gondoltam, hogy hamarosan elájul. Próbáltam olyan gyorsan hajtani, hogy még irányítani is tudjam a kocsit.
Kiértünk a földútról, de Garneték még mindig a nyomunkban voltak egy dzsippel.
- Kanyarodj balra! Nincs messze a kórház. - mondta Enoch, én pedig kanyarodtam. Megint és megint lövések dördültek, megingott a kocsi, majd éreztem, hogy a bal hátsót kilőtték. - Tudod irányítani?
- Egy darabig talán. - mondtam, és óvatosan kinéztem, át a törött szélvédő helyén. Lemaradtak, gondolom nem akarják, hogy meglássák őket a belvárosban. - Valaki olvassa le a rendszámot!
- Mondom! - szólt Naomi, mire Enoch elővett egy tollat, és a lediktált számot felírta a műszerfalra.
- Hát te? - nézek rá csodálkozva.
- Szerintem ez lesz a legkisebb kár. - sandított rám, mire hümmögtem. - Ott fent már látszik a kórház, kanyarodj a dombra! Tommy jól vagy? - nézett hátra.
- Hát jól nem.. - suttogta.
- Ne aludj el! - simogatta meg Cassy a felkarját.
- Lehet, hogy ez a legkisebb baj, de Cris is elég sápadt.. - szólalt meg Naomi, az alatta lévő fiúra mutatva állával.

Mire elértünk a kórházig Garneték már felszívódtak. Még meg sem állt az autó, amikor Enoch kiugrott és befutott, hogy segítséget hívjon. Fél perccel később már hozták a hordágyat.
- Hívták a rendőrséget? - fordult hozzám az egyik mentős. Fejbe vágtam magam, és szerencsétlenül elmotyogtam egy nemet.
Tommyt betolták a kórházba, mi pedig követtük, majd bent leültették Crist is megvizsgálni, majd adtak neki egy nyugtatót. A lányok következtek, majd én és Enoch.
- Fáj valamijük, rosszul vannak? - fordult hozzánk két ápoló.
- Jól vagyok.. - próbáltam lerázni magamról az egyik kezét az arcomról, mire pillantása a bekötözött kezemre esett. - Erről el is felejtkeztem.. - ráncoltam a homlokomat.
- Hadd nézzem! - lépett közelebb és óvatosan leszedte a kötszert. - Uh, ez nem néz ki túl jól, de ne aggódjon lefertőtlenítem és egy-két hét után nyoma sem lesz. Kérem jöjjön utánam!
- Rendben, de ne magázzon! Annyira öreg nem vagyok. - grimaszoltam, mire haját oldalra dobva rám mosolygott a válla felett.
Nagyot sóhajtottam, amikor szembesültem vele, hogy mostantól minden rendben lesz.

Imperfect romance - 37. fejezet

Szóval itt is közlöm, aki netán nem olvasta a kommenteket, hogy folytatni fogom. A második részét nem tervezem ilyen hosszúra - negyven fejezetesre.. - de megpróbálom majd terjedelmesen megírni.
Jó olvasást!

Adam szemszöge:

Amikor megláttuk a két férfit a kapuban feszítve, mindenkiben megfagyott a vér. Nem mozdítva el a tekintetemet róluk, ráemeltem a szememet Enochra, aki elfelejtett levegőt venni. Mire erre ráeszmélt, zihálva kezdett lélegezni, és szinte hallottam a fogaskerekeket az agyában kattogni, kiutat keresve.
- Enoch? - vonta fel a szemöldökét az egyik.
- Hála, hogy jöttetek, Garnet! Egyedül ezeket a nyomorultakat nem tudtam megállítani. - kezdte, mire eltátottam a számat. - Átvágtak, hogy ki tudják szabadítani a csajt. De nálad van fegyver, igaz..? - kérdezte, mire én összeraktam a dolgokat. Enoch velünk van, csak meg akarja tudni, hogy van-e náluk pisztoly, hogy ne vaktában meneküljünk. Játssza a szerepét, ráadásul nagyon jól.
- Valóban? - lépett közelebb az állítólagos Garnet, mire a másik követte, mint valami pulikutya. Nem szólt mást, ezért Enoch folytatta:
- Dobj egy pisztolyt nekem is, és elcsitítom őket. - ment közelebb hozzájuk, de a szemében látszott a bizonytalanság. Garnet végignézett rajtunk, majd a fiúra emelte tekintetét.
- Nincs nálam.
Encochnak felcsillant a szeme, de mielőtt bármit mondhatott volna, Garnet újra megszólalt.
- Miért vizes a hajad? - emelte a gusztustalan kezét Naomi felé. Kétségbeesett tekintettel nézett Enochra, mire annak kitágultak a szemei. - Te hazudsz. - fordította lassan tekintetét a fiú felé.

Védelmezően Naomi elé álltam, és gondolkodni kezdtem. Itt az idő, hogy én is tegyek valamit, ha már eljöttünk ide. Az egyetlen esélyünk az elől lévő kerítés, ugyanis hátul végig szögesdrót van. Csak valahogy el kéne terelni a figyelmüket.. Tommyval összenéztünk, a barna szemekben apró félelmet láttam.
Enoch sóhajtott egy hatalmasat, majdnem hogy morgott, és hirtelen beletérdelt Garnet ágyékába, majd arcon vágta az öklével. Reccsenést hallottam, és a férfi a földön kötött ki. A másik megpróbált nekitámadni, bár ő jóval vékonyabb volt a testes társánál. Mindenki sokkolva állt, én pedig kapcsoltam, és odaszaladtam Enochnak segíteni. A nyakánál megfogtam - ha jól emlékszem Silast -, és elrántottam a fiútól, lehajítva a földre. Nagy levegőt véve megdörzsölte a nyakát, és megpróbált felállni, közben Garnet is kezdett magához térni.
- Futás! - intettem a kapu felé, de Cassy meg se mozdult. Cris karon fogta a két lányt, és bukdácsolva kimentek a kapun. Silas már felállt, és hozzám rohanva lendítette öklét. Jobb kezemmel elkaptam a csuklóját, közben visszakézből lekevertem neki egy akkora pofont, hogy visszaesett a helyére. Ránéztem Tommyra, tudatva vele, hogy kövessük Naomiékat, majd a mellettem álló Enochot megbökve sietősen a kapu felé indultam. Tommy aprót kiáltott, mire visszanézve annyit láttam, hogy Garnet a földön fekve, vérző arccal megragadta a lábát. Odaszaladtam hozzá, és ráléptem a kezére úgy, hogy szinte biztos voltam benne, hogy eltört. Hallottam Garnet fojtott kiáltását, és elkezdtünk az autó felé rohanni. Távolabbról kinyitottam Cassyéknek a kocsit, hogy beszálljanak, még mi odaérünk. Pár méterre az autótól dörrenést hallottam, és Tommy felüvöltött.

Imperfect romance - 36. fejezet

Ezt most kivételesen hamar sikerült megírnom, így lenne egy kérdésem hozzátok. Legyen folytatása az Imperfect romancenek? Én nem tudom mi legyen, ezért kérnélek titeket, hogy kommentben, vagy jobb oldalt a chatben írjátok meg, mit gondoltok. Szeretném, ha erre tényleg reagálna mindenki aki olvassa, mert egyedül a döntést elég nehéz meghozni, és a következő fejezetet már a másik történethez kell igazítanom, attól függően, hogy lesz-e vagy sem.
Jó olvasást! Várom a válaszaitokat. 

Naomi szemszöge: 

- Hogy..?
- Hallottad. - vág a szavamba, a kelletnél talán indulatosabban. Még közelebb lép, arcomon megérzem a leheletét. - Ki az az Adam? - kérdezi újra, lassan tagolva.
Nagy levegőt veszek, és megengedem magamnak, hogy pár másodpercre lehunyjam a szemem. A fejemben villámgyorsan pörög végig a gondolat, hogy hazudnom kéne-e, vagy mondjam az igazat. Enoch idegessége megrémít, de nem látom okát hazudni neki.
- A barátom.
Szemében hirtelen három dolgot látok megvillanni; az említett idegességet erősebben, félelmet és még valamit, amit nem tudok kivenni. Tekintete égeti a szememet, és a szívembe vájja magát.
- Most mit csináljak? - néz az égre egy pillanatra, majd a kezébe temeti az arcát.
- Kérlek mondd el mi történt. - érintem meg a vállát. Nem reagál. - Enoch, kérlek válaszolj. Honnan tudsz Adamről? - kérlelem fáradhatatlanul.
- Itt van. - hadarja el, felnézve a szemeimbe. Amint elér a mondat jelentése a tudatomig, a szívem hatalmasat dobban, és azt érzem, hogy futnom kell. Azonban tekintete megállít. A kétségbeesés és a sok érzelem ami benne dúl nem enged mozdulni. Segített, nem hagyhatom magára.
- Enoch.. - simítom végig az arcát. Csak most látom a hasonlóságot a vonásaiban is, nem csak a szemében. A fejemben hirtelen megfogalmazódik egy kis reménnyel telt terv. - Gyere velünk! Adam hálás lesz azért, amit tettél értem, segíthetünk neked! Nem hagyunk magadra.
Az élettel teli fény visszaköltözött a szemébe, és aprót bólintott.

Enoch karonfogva kivezetett, és elfordítva a kulcsot a bejárati ajtóban előreengedett. Sietősen elsétáltam a ház sarkához, ahonnan el lehetett látni a kapuig. Nagyot dobbant a szívem, és csak akkor fogtam fel igazán e perc jelentőségét, amikor megpillantottam Adamet. Rohanni kezdtem felé, de nem úgy, mint a filmekben. Adam még háttal állt nekem, amikor megbökte Tommy, hogy nézzen végre felém. Épp próbált tenni pár lépést, amikor én odaértem hozzá, és a nyakába ugrottam. A becsapódás akkora erővel sikerült, hogy Adam majdnem hanyatt vetette magát, és a fejünk erősen összekoccant, de nem érdekelt, és látszólag őt sem. Olyan erősen ölelt, hogy az szinte fájt. Hallottam, ahogy Cassy felnevet, és én megpróbáltam nem elsírni magam. Egy perc után Cassy is becsatlakozott az ölelésbe, majd elengedtem Adamet, és üdvözöltem a többieket is.
- Hogy vagy? - Ennyit tudott kinyögni Adam, amikor az oldalamnál állva a nyakamba fúrta az arcát, és átölelte a derekamat.
- A körülményekhez képest jól. - lélegeztem fel.
- Gyere, ülj le. - szakított el Cris Adam mellől, és leültetett a derékmagasságú támfalra.
- Ezt nem most kéne.. - szólalt meg Enoch. Cris kérdően felvonta a szemöldökét. - Garneték nemsokára itt lesznek! El kéne húznunk, ha nem akarunk velük találkozni.
- Ugyan már! Mi négyen vagyunk férfiak, ők meg ketten. És Cassy is bármikor kikaparhatja valamelyik szemét. - viccelte el Tommy a helyzetet.
- Ez nem ilyen egyszerű. Garnetnek lehet, hogy van fegyvere.
- Mivan? - tért magához Adam.
- Ne már, tényleg nem ácsoroghatunk itt! Nem tudhatjuk mennyire ment el az eszük, mit csinálnak ha itt lesznek. Mennünk kell. - magyarázott Cassy, mire fémcsattanást hallottunk.
- Nem mentek sehová. - morgott Garnet a kapuban.

Imperfect romance - 35. fejezet

Előző héten nem tudtam hozni az új fejezetet, így mint azt mondtam, a következőket már meghatározatlan időközönként fogom feltölteni.
Jó olvasást!

Naomi szemszöge: 

- Unatkozook!
- Találj ki valami elfoglaltságot. - válaszolja Enoch, rám se nézve az újságja mögül.
- Ez akkor se lenne olyan könnyű, ha épp nem lennék bezárva! - hunyorítok rá, majd kikapom a kezéből az újságot. Unalmas.. csak pasis dolgok vannak benne. Nagyot sóhajtok, majd elhajítom a szoba másik végébe.
- Na!
Úgy érzem erre a pillanatra magyarázatot kell adnom. Silas és Garnet elmentek valahová, és megbízták Enochot, hogy vigyázzon rám. Nagyjából ennyi. Most ő egy széken ül nem messze tőlem, és újságot olvasna, én pedig az ágyon, és lógatom le a fejemet.
- Miért vagy fejjel lefelé?
- Olyan vagy, mint egy gyerek. - forgatja meg a szemét.
- Hé, a fogság elég hülye dolgokat is ki tud hozni az emberből. - könyökölök fel.
- Hozd vissza az újságomat!
- Mi vagyok én? Kutya? - szólalok meg magas hangon, mire Enoch úgy tesz, mintha gondolkodna rajta.
- Fizikailag talán nem, de.. - harapja el a mondatot, majd huncut csillogással a szemében rám vigyorog.
- Tudok beszélni, szóval nem.
- Lehet, hogy a kutyák is tudnának, ha olyan nyelvük lenne, mint neked.
- De akkor szomjan halnának, mert nem tudnának lefetyelni.
- Hm.. Bizonyítsd be! - nyúlt felém egy pohár vizet. Nevetve ütném ki a kezéből, mire ő elkapja, és visszateszi az asztalra.

A mostani jó hangulatunk senkit se tévesszen meg. Én általában depressziósan ülök a sarokban, a hajamat tépkedve, de amikor Enochal vagyok próbálok nem gondolni semmilyen rosszra.
- Nem akarsz megmosakodni? - kérdezi.
- De. Szabad? - kérdeztem vissza, mire rápillantott az órájára.
- Még van idő addig, míg nem jönnek Silasék. - állt fel, majd intett, hogy kövessem. Bevezetett egy folyosón keresztül egy kisebb fürdőszobába, ahol kisebb csap és zuhanyzó helyezkedett el. - Szólok ha idő van. - intett a kezével, majd kiment, bezárva maga után az ajtót.
Jólesően felsóhajtottam, és elkezdtem vetkőzni sorra ledobálva a ruháimat a földre. Összefogtam a hajam a karkötőmmel, és beálltam fülkébe. Amikor meg akartam nyitni a csapot, kopogtatást hallottam.
- Naomi az ajtó előtt hagyom a tusfürdőt. - kiáltott be, majd hallottam, ahogy elmegy. Résnyire kinyitottam az ajtót, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg elment, majd a pulóverem magam elé kapva felvettem a tubust. Mikor visszazártam az ajtót kissé rossz érzés futott át rajtam, amiért nem bízok benne eléggé, az elmúltak után. Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gondolataimat, majd visszaálltam a zuhanyzóba. Ahogy a langyos víz végigcsurgott a testemen, újra elevennek éreztem magam. Beszappanoztam magam, majd leöblítettem, és kis tanakodás után kibontottam a hajam, és kissé fintorogva beszappanoztam. A lényeg, hogy tiszta legyek.

Miután végeztem, kissé undorodva vettem fel a mocskos ruháim a tiszta bőrömre, majd kinyitottam az ajtót, és szétnéztem. Enochot nem láttam a közelben, ezért visszamentem a "szobámba", ahol csak magányos bútorokat találtam. Megfordultam, amikor épp belépett be a szobába. Nagy léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot, és az arcomba bámult.
- Ki az az Adam?

Imperfect romance - 34. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy tegnap nem jelentkeztem, de mostanában kevés időm van írni. Még meglátom, hogy hétvégére meg tudok-e írni egy fejezetet, de ha nem, akkor össze-vissza fogom hozni a frissítéseket. Persze ez még nem biztos, úgyhogy megpróbálom tartani magamat az eredeti tervhez.
Ez most elég rövid fejezet lett, de muszáj ilyet is. Már csak pár fejezet van a végéig. Jó olvasást!

Adam szemszöge: 

Csendben autóztunk, mögöttünk port kavart a kocsi kereke. Tommy unottan, összehúzott szemöldökkel bámult ki a szélvédőn. Nem igazán segített keresni valamit, de legalább csendben maradt.
Pár perc után egy másik utcára értünk, ami már betonból volt hosszú repedésekkel tarkítva. Az út mentén ritkásan álltak a házak. Leállítottam a motort, és kiszálltam Crissel.
- Menjünk végig ezen az úton gyalog, nem akarok zajt csapni. Menj ott, és keress.. valamit. - intettem neki, mire ő bólintott. Gyalogosan sétáltunk két oldalt, s közben a madarak csicsergését hallgattuk. Los Angelesben ilyet nem hallok, csak szirénákat és részeg emberek üvöltözését. Jó, ez túlzás, van ott is csendes hely, csak ott már a puma lesz az utolsó állat, amit meghallasz.
Sóhajtottam egyet, és megálltam. Benéztem a házak kertjeibe, de semmi különöset nem találtam. Egy állatok járta mezsgyén felsétáltam egy kisebb erdőhöz. Motoszkálást hallottam, majd egy kis izé - mert erre jobb szó nincs - elkezdett futni a bokrok irányába, és eltűnt. Egy darabig furcsán néztek az állatka után, majd elindultam a kerítésekbe kapaszkodva. Magamban gondolkodva néztem a lábam elé, majd aprót kiáltottam. Az egyik kerítés tetején szögesdrót húzódott végig, amibe én szerencsésen beletenyereltem. A jobb kezemmel óvatosan megfogtam a drótot, és kihúztam a sérült kezemből. Felszisszentem, és megvizsgáltam a kezem. Nem volt mély a seb, de nem is volt valami bizalomgerjesztő.

Crisnek kiáltva visszasiettem a kocsihoz majd kinyitottam a csomagtartót.
- Cassy, segíts légyszíves! - szóltam be neki. Kiszállt a kocsiból, és kérdőn nézett rám.
- Mi az? - ért vissza Cris.
- Megsebeztem magam egy drótkötéllel. - mutattam fel a kezem.
- Au! - fintorodott el Cassy.
- Ezt nyisd ki, itt van a fogója. - mutattam a csomagtartó aljára. Kinyitotta, és kivette belőle a fehér dobozt, amire egy vörös kereszt volt festve. Lefertőtlenítette a kezemet, és betekerte gézzel. - Köszönöm. - pusziltam meg. - Ha végeztünk megmutatom egy orvosnak. Most menjünk tovább.
- Nem, Adam! - ragadta meg a karomat. - Most megyünk orvoshoz! Itt úgy sincs semmi, nem értem minek kell még itt lennünk.
- Azt hallottam, hogy megyünk? - szállt ki Tommy. - Hát neked meg mi lett a kezeddel?
- Nem érdekes. Gyere, Cris!
- Beletenyerelt a drótkötélbe. - bújt hozzá Cassy, mire Tommy nevetésben tört ki. Jellemző..
- Látom együttérzel. - vetettem rá egy lesújtó pillantást, majd elindultam.
- Adam, várj! - lépett elém kuncogva.
- Igen?
- Nézzünk be a drótkerítéses házba.
- Miért?
- Ugyan már! - nézett hitetlenkedve. - Milyen szép helyen vagyunk! Minek kéne ide drótkerítés? Ha már eddig eljöttünk, igazán semmit nem tenne, ha becsöngetnénk.
- Hmm.. Igazad van. - gondolkodtam el. - Gyerünk! 

Imperfect romance - 33. fejezet

Adam szemszöge: 

- Tudom! - szaladok be Cassyékhez. Összebújva feküdtek az ágyon és valami show-műsort néztek.
- Mit? - pillant fel Tommy álmosan.
- Nem ez a lényeg, öltözzetek!
- Adam? - botorkál be Cris a szobába.
- Öltözz! Megyünk.
- Elárulnál nekünk is valamit? Ismerlek, és tudom, hogy nem jó, ha a te fejed után megyünk. - rázta a fejét Tommy. Cassy felállt, és szó nélkül öltözködni kezdett.
- Tommy, igyekezz! - rohanok vissza a szobámba.

- Adam, mondj már valamit! - szól rám, amikor már a bérelt Audiban ültünk.
- Volt egy álmom, ami segített.
- Egy álmod. Öcsém, mind oda leszünk. - fogja meg a fejét.
- Hé! - bököm oldalba. - Minden rendben lesz. Csak maradjatok csendben, hadd gondolkozzak.
- Annyit mondj, hogy melyik városba megyünk!
- Nixába.
- Minek? Túrázni akarsz? Miért nem megyünk inkább egy nemzeti parkba?
- Tommy! Állj le! Belehalnál, ha most az egyszer bíznál bennem? - kérdezem feldühödve.
- Attól félek, hogy igen!
- Fiúk, maradjatok már! Adam, te igazán elmondhatnád hova viszel minket. - szól közbe Cassy.
- Hallod?! - néz rám szúrósan Tommy.
- Tommy, neked meg semmi bajod nem lenne, ha nyugton maradnál, és rá hagyatkoznál.
- Hallod? - vigyorgok rá önelégülten.

Nixába érve lehúzódok az út szélére, és kiszállok szétnézni.
- Minek jöttünk ide? - követ Cris.
- Itt kell lennie valahol Naominak.
- Honnan tudod? Megálmodtad? 
- Hát.. Folyosókat álmodtam. Sokat.
- Ennyi? Folyosók? Akkor meg minek jöttünk ide?!
- Nem fejeztem be. Valami zaj felébresztett, és felkeltem. Az éjjeli szekrényen ki volt nyitva a térkép itt. Most mondd, hogy hülye vagyok, de déjà vu érzésem van. Valahol egy földúton kell bemenni.
- Itt van földút?
- Jó kérdés.. - nézek körbe.
Visszaültünk az autóba és elkezdtünk a városban kocsikázni. Tommy közben megállás nélkül hajtogatta, hogy mekkora egy majom vagyok, Cassy pedig megpróbált minket leállítani. Cris eközben szó nélkül ült, és nézett ki az ablakon. Azt hiszem, hogy ő bízik bennem. Végül is nem mondta, hogy ez egy megvalósíthatatlan ötlet.
Beálltam egy benzinkútba és megtankoltam, majd vettem üdítőket és néhány csokit. A kocsiba visszaérve szétosztottam, de amikor Tommyra jutott a sor, furcsán nézett rám. Talán nem gondolta, hogy a veszekedésünk után is adok neki bármit is. Lehet, hogy a legjobb barátom, de még ő se ismer eléggé.
Pár kilométerrel a benzinkút után, Cris szólalt meg:
- Adam, nézd! Ott van egy földút. - mutatott egy mellékutcára. Gondoltam rászólok, hogy a földút az földből van, nem pedig kisebb utca, de megláttam egy domb mellett végighúzódó csíkot.

Imperfect romance - 32. fejezet

Naomi szemszöge: 

Enochnak nem lehetek elég hálás azért, amiért így megkönnyíti rabságom napjait. Volt vizem, és minden nap tudok enni valamit. Persze az sem ér fel a királyi vacsorához, így biztos csontváz vagyok,  szóval ha lenne tükröm, már nem lenne. Hihetetlen.. Még ilyen állapotban is tudok viccelődni! Ez biztos az elmebetegség első fázisa.
Kíváncsi vagyok, mit csinál Adam. Vajon keres? A válasz minden bizonnyal igen, és nem azért, mert ilyen öntelt vagyok. Tudom, hogy szeret, még ha be is csaptam.

Egy hét után annyira kimerültem étel és napfény hiányában, hogy szinte vonszoltam magam. Amikor felálltam, megszédültem. Igyekeztem nem lustulni el, néha helyben futottam, hogy izmaim megtartsanak.
Idővel rájöttem, hogy Garnet a csapat "főnöke". Enoch az ő utasításait követi - legtöbbször -, Silassal pedig inkább veszekedni szokott. Naponta be szoktak jönni hozzám, Garnet mindenfélét hadovál, és mikor nem reagálok, felpofoz. Utóbbi időben belátta, hogy ezzel nem jut semmire, így ököllel üt meg. Arcom néhol feldagadt és fáj, de tükör hiányában másról nem tudok, és mint mondtam, nem is akarok tudni. Tegnap "megkegyelmezve" nem a fejemen ütött meg, hanem az oldalamon, ami iszonyatosan fájt, de az a tudat élt bennem, hogyha kijutok, nem lesz az arcom szétrepedve.
Hetedik nap. Egy vakolatdarabbal csikarom a falra a vonalakat, mint a filmekben. Cipőkopogást hallok, a három férfi lép be az ajtómon. Garnet összehúzott szemekkel néz, majd lassan Enochra pillant.
- Gyere - érti meg jelzését. -, ma kijöhetsz a kertbe.
Apró boldogsághullám tör rám, és a falnak támaszkodva lépkedek ki az ajtón. Silas elkapja a karom, és visszaránt, én pedig megtántorodok.
- Eszedbe se jusson elfutni! - sziszegi az arcomba.
- Silas! - inti csendre Garnet, mire Enoch ellöki mellőlem.

Kint megcsap az őszi hűvös levegő, és a napsütés. Nehéz nyitva tartani a szemem, miután egy hétig voltam egy ablakok nélküli szobában. Madarakat látok az égen, ami szokatlan örömmel tölt el. Tudom, hogy még nem vagyok szabad, de legalább kijöhettem a friss levegőre. 

A férfiak leültek egy asztalhoz, és söröztek, mire én egy kicsit távolabb leültem egy rozsdás hintaágyra. Egy kisebb házban tartanak fogva, nagyobb kerttel, ami drótkötéllel van védve. Silas nyilván tudja, hogyha mindenáron ki akarnék szökni, ez nem állna utamba. 

Behunyom a szemem és élvezem a reggeli nyüzsgését a természetnek. A kerítéstől nem messze egy bokros-fás részen recsegnek az ágak. Felállok és a kert bal oldalára sétálok, onnan egészen fel. A ház úgy helyezkedik el, hogy innen Garneték nem látnak, mégsem jönnek utánam. Kíváncsian leskelődök, mi lehet hátul, mire egy prérikutya jelenik meg. Meglepődve guggolok le, hogy ne ijesszem meg. A prérikutya nem ezen a vidéken szokott élni, inkább Texas, és környékén.
Pár perc után, egy kezet érzek meg a vállamon. Enoch magasodik fölém, felállok.
- Be kell jönnöd. - mondja lágyan. Adamhez hasonló kék szemeibe nézve nyugodtság tölt el.